A Mátészalka-Kertvárosi Református gyülekezet északi templomában kb. 30-an gyűltünk össze november 18-án vasárnap délután. Ezen a késő őszi napfényes délutánon érkeztek testvérek Vásárosnaményból, Barabásról, Ópályiból.
Az együttléten összegyűlt testvéreket dr. Makrai Tibor testvérünk a Péld 3,5-8. verseivel köszöntötte. Elmondta, hogy manapság nagy divatja van az egészség-programoknak. De találunk-e olyan egészség-programot, ami egyaránt egészséget jelent a testnek és a léleknek? Isten kínál ilyet a Szentírásban: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad értelmére támaszkodjál”.
A bibliai egészség-program megőrző hatású:
1. Bízzál az Úrban!
2. tudjuk az Úr kezébe tenni a döntéseinket, Ő megmutatja a helyes irányt,
3. ne tartsd bölcsnek magadat, mert a következő percet sem tudod. (Okos az aki sokat tud, bölcs pedig aki a lényeget tudja.)
A bűn útjának elkerülése, egészség lesz a testünknek, és megújulás a csontjainknak. Célunk, hogy ne megavuljanak, hanem megújuljanak a csontjaink!
Ezután Kisjuhászné Bartha Katalin lelkésznő (Szabolcsbákáról) szolgált közöttünk a Lk 8,40-56., valamint a Rm 12,1. versei alapján.
Az evangéliumi igerészben kettős szálon futnak az események. Jairus 12 éves leánya, és a 12 év óta vérfolyásos asszony története. Amíg az egyik családi házban 12 évvel ezelőtt örömteli esemény történt egy gyermek megszületésével, addig a másik házban egy betegség ütötte fel a fejét, és elkeseredésre adott okot a benne élőknek.
Jairus a legjobb helyre ment problémájával. Jézust kereste meg, aki tud rajta segíteni. Jó lenne, ha mi is Istenhez mennénk problémáinkkal, és nem emberekhez. A történet szálai itt kapcsolódnak össze. Egy asszony, aki vérfolyásban szenvedett, szintén úgy gondolta, hogy Jézus segíthet neki. Jézus azért leplezte le az asszony tettét, mert nem akarta, hogy mágikus hitében maradjon. Ő többet akart adni: személyes hitet: „Bízzál leányom, a te hited megtartott téged.” Jairus pedig a törvénybe vetett hitében összeomlott, mert belátta, hogy Jézus a törvény fölött áll, aki azt mondja neki „ne félj, csak higgy”.
A mi életünkbe is sokszor beleszól az Isten: ne félj, emelkedj felül a hitetlenségen, Jézusra nézz!
Jairus életében megtörténik a változás, nem fél, és elkezd hinni. Egész úton bizalom volt a szívében. Jézus mindenkit kiküld három tanítványán és a szülőkön kívül. Amikor Jézus azt mondja „nem halt meg, hanem aluszik” – akkor kinevetik. Ma is nagyon sokan kinevetik Jézust, de ő tiszta marad a gúny ellenére is. Ezután egyedül marad a leánnyal, és megtörténik a csoda, beigazolódik Jézus szava. Feltámad a leány.
A mi életünkben is arra van szükség, hogy a régi beidegződött dolgokon változtassunk. Egy 80 éves bácsi megtért, és azt mondta: nem gondolta, hogy ez még az ő életében megtörténhet. Istennél nem a kor számít, mindig hozhat új dolgokat az életünkben.
Bizalommal, és hittel forduljunk őhozzá minden napon. Az ő Igéje, és Szentlelke által lehet megújulni minden napon. Engedjük hát, hogy átmossa a gondolatainkat az értelmünket, és a szívünket!