A keresztelési igehirdetésben csillant meg számomra egy olyan mozzanat, amire eddig nem figyeltem fel. A Márk 10,13-14 híradása szerint gyermekeket vittek Jézushoz, hogy megérintse őket. Nem tudjuk pontosan, mit vártak attól, hogy Jézus megérinti a gyermeket, de arról beszámol a Szentírás, hogy miként fogadta őket. Nemcsak nem érezte felesleges zaklatásnak, de nem törődött a tanítványok rosszallásával sem, és még annál is többet tett, mint amit a gyermekek hozzátartozói reméltek tőle. Nem intézte el őket valami mechanikus érintéssel, hanem „átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket”. Időt szánt rájuk, egyenként foglalkozott velük, szeretetét öleléssel is kifejezte. Ugyanakkor nem állt meg annál, hogy „szeretet-tankjukat feltöltse”, hanem Isteni hatalmával meg is áldotta őket. Vagyis személyesen foglalkozott velük, gondja volt érzelmi szükségleteikre, de tudta azt is, hogy nem nélkülözhetik az isteni áldást sem.
Aki Jézushoz fordul, ma is sokkal többet kap, mint amit vár. Gyakran csak egy konkrét kéréssel vagy gonddal járulunk az Úrhoz, ő viszont mást – mindig jóval többet ad. Talán nem is azt, amiért hozzá fordultunk, de ha ott maradunk a közelében, megtapasztaljuk, hogy sokrétűen, valóságos testi-lelki szükségleteinket szem előtt tartva foglalkozik velünk.
„Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked…” (Jer 33,3)
