Beszámoló a Szatmár-beregi kör október alkalmáról

A Mátészalka Kertvárosi Református gyülekezet északi templomában közel 40-en gyűltünk össze október 14-én vasárnap délután. Érkeztek hozzánk testvérek Vásárosnaményból, Fehérgyarmatról, Tunyogmatolcsról, Ópályiból.
Bevezetésként Dr. Makrai Tibor testvérünk a Zakariás 2,1-5. verseivel köszöntötte a testvéreket. Az igerészből három üzenet emelkedett ki, amely azután a későbbi szolgálatokkal is összecsengett.

Zakariás három kijelentése így hangzott:
„föltekintettem”: ne önmagunkra, ne a körülményekre a szomorú eseményekre, hanem mindig Jézus Krisztusra nézzünk.
„Megkérdeztem”: jó lenne, ha megkérdeznénk az Urat a mindennapi életben, és kérnénk az ő vezetését.
„Én magam oltalmazom minden felől”: nincs szükség más védelemre, ha az Úr a mi őrizőnk, őrá tekintünk, és őt kérdezzük.
Ezután Dr. Erdélyi Judit és Dr. Viczián Miklós szolgált közöttünk, akik Budapestről érkeztek hozzánk.

Dr. Erdélyi Judit (Jn 15,l-8):
A szőlőtő képe nem hasonlat, hanem azt mondja Jézus, hogy ő az igazi szőlőtő.
A Biblia szimbolikájában az élet fája és az igazi szőlőtő egy és ugyanaz. Egyedül ő tudja gyümölcstermővé tenni az életünket, önmagunkban nincs életünk. A szőlővessző megmaradása, fejlődése a gazdától függ.
Mit jelent Krisztusban lenni? Pál Kol. levelében írja a „meggyökerezvén, tovább épülvén Őbenne”. Krisztus azt ígéri: Ha megmaradtok énbennem, az én beszédeim bennetek maradnak. Ha pedig megmarad bennünk az ige, akkor egyre inkább az ige szerint gondolkodunk. Az ige vezeti a gondolkodásunkat. Isten Szentlelke megtanít bennünket sok olyan dologra, amire önmagunktól nem lennénk képesek: elköteleződni a gyülekezet mellett, alázatossá válni, az önmagunk körüli forgásból kigyógyulva mások felé fordulni, megszeretni azokat is, akiknek nehéz a természete.
A „szőlővessző-lét” is sok igazságot tanít számunkra: aki Jézus Krisztussal élő kapcsolatba kerül, az egymással is kapcsolatban van. Isten a bűnöst Krisztusban nézi és látja. Krisztusban a miénk az üdvösség ingyen és tökéletesen, amihez semmit sem tudunk hozzátenni.
Krisztusban létünk célja a gyümölcstermés. Ez a gyümölcs a hitünkből következik. Ha levesszük a tekintetünket az Úrról, akkor teljesítményeink válnak fontossá számunkra. Az Úr Jézus tett meg mindent, Ő tökéletesen képvisel bennünket az Atyánál.

Dr. Viczián Miklós / Zakariás 3. rész /
Egy színházi jelenetet láthatunk a történet olvasásakor, amiben két helyszínen játszódik az esemény. A két esemény egyidőben zajlik, de nekünk lehetőségünk van benézni a színfalak mögé is.
Az előtérben Jósuát látjuk, aki valóságos személy, a fogság után hazatérők főpapja. A hazatértek építik, díszítik a házakat, közben a templomot még nem építették fel.
A fenti szinten mit látunk? Egy szabályos bírósági tárgyalás folyik. Jósua titokzatosan ott van, Az Úr angyala előtt áll, de az öltözete piszkos. A sátán pedig vádolja őt, és a vád igaz is. Milyen hívő az, akinek nem istentisztelet az élete.
Fönt folytatódik a per, és a sátán célja, hogy minket megbüntessen, kárhoztasson. A magunk életében is ismerhetjük a sátán vádoló hangját: Így akarsz Isten elé állni? Nem vagy méltó arra, hogy imádkozz, és bizonyságot tégy.
A sátán ellensége a vádlottnak és a bírónak is. Itt nem látunk védőt, nincs ügyvéd. A sátán Jósua jobb keze felől áll, ahol a védőnek kellene állnia.
De a 121. Zsoltár így bíztat: „Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől”.
Jósua elveszettnek érzi magát. De a Bíró leinti a sátánt, és így rendelkezik Jósua felől: „vegyétek le róla a szennyes ruhákat”.
A Bíró elküldte hozzá Haggeus prófétát, és helyreállított mindent. Egyszer csak Jósua végezni kezdte a feladatát, mert elkezdte megérteni Isten üzenetét. Megtörténik a helyreállítás a földön, és a Mennyben. Rendezte a múltját és a jelenét. Tiszta ruhát és süveget kapott. Áron süvegének elején ez a felirat állt: az Istennek szentelt.
Jézus Krisztus áldozatában elrendezte a múltunkat, feladatot adott a jelenre és a Mennyben helyet készített. Isten szól, és ez az üzenete: „Íme, bizony előhozom az én szolgámat, a Csemetét!” A Csemete (sarj, sarokkő) kifejezés Jézus Krisztusra utal.

Ajánlott cikkek