Megoldás másként

Félve érdeklődtem egyik kedves ismerősömtől, miként alakult helyzete a munkahelyén. Legutóbb ugyanis panaszkodott, hogy ellenséges légkör veszi őt körül. Legnagyobb meglepetésemre most arról számolt be, hogy minden egészen megváltozott. A közmunka program keretében számos új munkatárs érkezett, és megszűnt az a belterjesség, ami bennfentesekre és kirekesztettekre osztotta a kollégákat. Az előzmények ismeretében ámulva hallgattam őt, és nemcsak annak örültem, hogy a könnyek helyett mosolyt látok, hanem, hogy Isten látni engedett valamit abból, mennyire gazdag az ő tárháza, milyen kimeríthetetlenek lehetőségei…

Csüggedéseink oka gyakran az, hogy nem látjuk kibomlani azt a megoldást, amit mi annak vélünk. Énekeljük, hogy „Utad van számtalan sok, Uram, és eszközöd…”, közben pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy Isten a mi elképzelésünk szerint oldja meg a problémákat. Pedig ő, legtöbbször nem onnan közelít, ahonnan mi, és nemcsak azt akarja munkálni, amit mi fontosnak tartunk. Érdemes elengedni saját sémáinkat, és helyette inkább arra várni, miként akarja az Úr előrevinni tervét, amiben – kegyelméből – nekünk is részünk lehet.

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak útjaim a ti útjaitoknál és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézs 55,8)

Kanyargo oszi ut

Ajánlott cikkek