Márta, gyülekezetének legidősebb tagja volt. Mindig sugározta magából a hit, remény és szeretet üzenetét. Egyszer orvosai szembesítették azzal, hogy egy addig rejtve maradt tumor miatt már csak kevés idő maradt hátra az életéből. Ekkor üzent lelkészének, hogy látogassa meg őt otthonában, ahol a betegségén túl arról is beszéltek, hogy nem fél a haláltól, mert az Úr jóságát tapasztalta hosszú élete során, és felkészült az elköltözésre. Végül a temetés részleteire terelve a szót, ezt mondta:

– Amikor eltemetnek, az egyik kezembe egy villát tegyenek!

– Villát? – kérdezte meglepődve a lelkész. Miért akarja, hogy villával temessék el?

Az asszony ezt a magyarázatot adta: Jól emlékszem azokra a gyülekezeti vacsorákra, amiken az évek során részt vehettem. Ezeken, az igazán kellemes összejöveteleken, amikor az étkezés már majdnem véget ért, a tányérok leszedésénél néhány alkalommal valaki odahajolt hozzám, és a fülembe súgta: Tartsa meg a villáját! És én rögtön tudtam, hogy ez mit jelent. Azt, hogy nagyszerű desszert következik, nem holmi gyümölcskocsonya, vagy puding, hanem fenséges csokoládétorta, vagy meggyes pite! Így, ha azt mondták, hogy tartsam meg a villámat, biztosan tudtam, a java még hátra van! Ezért azt szeretném, hogy amikor a gyászolók ellépnek a ravatalom előtt, ezt kérdezve bökdössék egymást: Minek az a villa?

Azt akarom, hogy akkor mondja el nekik, hogy megtartottam a villámat, mert a java még hátra van!

Horváth Mária / Pécel

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pt 1,3-4)