Ha a városban sétálunk, vagy begördülünk egy parkolóba, és felfedezzük a keresztyének jeleként használt halas matricát valamelyik autó hátuljára ragasztva, akkor öröm tölt el bennünket, és ujjongunk: „Jé! Milyen jó, egy másik keresztyén!”. Ha csak ennyit jelentene az összetartozásunk, ez kevés lenne, hiszen ezzel nem tudnánk meggyőzni a világot arról, hogy ismerjük Jézust, ugyanis „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35).
Az egymás iránti szeretet a mi igazi jelünk. Miért a szeretet? Mert ez a legmeglepőbb cselekedet ebben a bűnnel megterhelt világban. Az önmaga megelégedését kereső, irigy társadalomban, ahol mindenki a saját maga istene, egy önzetlen cselekedet olyan, mint a fellobbanó gyufa fénye a fenyegető sötétségben. Annyira más, és annyira jóleső látvány, hogy azt mindenki észreveszi. Hasonlóan, a szeretet megnyilvánulása is – bár lehet olyan halk, mint a suttogás, mégis – félreérthetetlenül Isten nevét kiáltja. A keresztyének egymás iránti szeretete Jézus hirdetőtáblája a világ számára, és nekünk ezt kell „cipelnünk” bármerre megyünk: „Gyerekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” (1Jn 3,18).
Ha mi, keresztyének alkalmazkodunk mindahhoz, ami körülvesz bennünket, akkor egymás között hajlamosak vagyunk a szeretetlenségre és az ezzel járó ellenségeskedésre. A jézusi szeretet azonban meglepő dolgokra képes. Váratlan esemény a világnak, de nekünk megszokott kell, hogy legyen.
Weberné Zsikai Mária / Budapest
János apostol: „Aki nem szeret, nem Ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.” (1Jn 4,8)
