A Biblia Szövetség tavaszi, kelet-magyarországi hitmélyítő csendesnapját Mátészalkán tartotta 2012. április 14-én. A helyből érkező szövetségi tagokon kívül a környék gyülekezeteiből is sokan útra keltek aznap, hogy a „Milyen az igazi gyülekezet?” összefoglaló címhez kapcsolódóan igei és személyes bizonyságtételt hallgassanak vagy éppen a beszélgetés aktív részeseivé váljanak.

l. szolgálat: Jézus Krisztust várja – Ősz András (ref. lelkipásztor-Rétközberencs)

Máté 25,1-13. Máté evangéliuma 24-25. fejezetei Jézus Krisztus példázatait tartalmazza az utolsó időkről. A tíz szűzről szóló példázatban az okos és bolond szolga viselkedése áll szemben egymással. Jézus Krisztustól érkezik a hívás a menyegzőre, de annak napja vagy órája nem ismert. Kit jelképez a tíz szűz? Azokat az egyháztagokat, akik számára fontos az Isten igéje, akik hallgatni akarják Isten igéjét, és az ő akaratát akarják cselekedni.

A példázatban szereplő lámpás és az abban lévő olaj: jelképek. Az olaj a Szentírásban a Szentlélek jelképe. Az okosak vittek, a bolondok nem vittek elegendő olajat, így ez a kép üdvösségükről meglétéről vagy hiányáról árulkodik. Olyan érzékelhető módon mutatja be Pál apostol a Szentlélek munkáját a Római levélben, amikor azt mondja „nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint”. Azt is mondja „akiben nincs a Krisztus lelke, az nem az Övé”. Akiket Isten lelke vezérel, azok az Övéi.

Minket mi vezérel? Az indulataink? A kitűzött céljaink? És mi földi életünk célja? Engedjük-e, hogy Isten lelke vezessen bennünket? A keresztény ember alapvető magatartása a boldog, reményteli várakozás. De valóban várjuk-e vissza Urunkat? Olyan megdöbbentő, amikor olyan emberekkel találkozunk, akik ebben az életben már semmit sem remélnek.

Mire a lámpa feladata? Fényleni, utat mutatni a sötétségben. Két szóban így is kifejezhető: várakozás és vigyázás. Vizsgáljuk meg az Istenhez való viszonyunkat! Az igazi figyelmeztetés nem a világ fiainak szól, hanem nekünk. „Annak okáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi az Úrnak akarata”. Gyakran találkozunk az okos és a bolond ellentétével. Jézus a hegyi beszédben is így értékeli a házépítők viselkedését. Az okos ember mélyre ásott, sziklára építette a házát, a bolond pedig a fövenyre. Azt látjuk a példázatban, hogy a vőlegény alaposan megvárakoztatta ezeket a lányokat, ők pedig elfáradtak és elaludtak a hosszú várakozásban. Első pillantásra nincs különbség a két csoport között, de ez csak a látszat.

Az élő Krisztussal való kapcsolatnak, az igazi közösségnek látható eredménye van. Baj, ha ez nem látszik. A szelíd, csendes lélek munkája gyümölcsökben mutatkozik meg. A szőlőtőkén lévő vessző gyümölcsöt érlel, látható, élvezhető gyümölcsöt. A megszentelődés előrehaladása annak bizonyítéka, hogy a hívő emberben Krisztus él, mert a Lélek munkája a megtérés és a megszentelődés. Korábban hallottam egy prédikációt, amiben azt mondta a szolgáló: minden ember csak addig tudja elvezetni a rábízottakat, ameddig ő eljutott. Ez nemcsak a lelkipásztorokra, hanem ránk is vonatkozik, és fontos, hogy növekedjünk a kegyelemben, az ismeretben. Ne legyünk tétlenek! Serkentsen bennünket ez az ige a lélekmentés szolgálatára! Növekednünk kell Jézus megismerésében, gyakorolni magunkat az imádkozásban, az igeolvasásban, rendszeresen részt venni az alkalmakon. Mert a példázatból tudhatjuk, hogy a vőlegény a legsötétebb időszakban érkezik el. Akkor lesz egészen nyilvánvaló a két csoport közötti különbség, amikor ő megérkezik. A balga szüzeket nagy csalódás fogja érni, hogy nem álltak készen. Ők csak a külsőségekre figyeltek, a szívükben nem történt változás. Amíg olajért mentek, „bezáraték az ajtó”. Testvéreim, vigyázzunk, hogyan várjuk vissza Jézus Krisztust!

2. szolgálat – beszélgetés: Krisztust megszentelt élettel váró közösség – Dr. Mikolicz Gyula (a Biblia Szövetség titkára)

A Biblia Isten népét közösségként kezeli, a levelek is többes számban íródtak. Egyénileg, személyesen hív el az Úr, de utána már a gyülekezethez tartozónak lát.

A gyülekezetben élőknek megszentelt életet kell élniük. Sajnos a hívő nép körében is háttérbe szorulnak az etikai kérdések, nehéz a világ sodrásának ellenállni.

Pedig az Ige azt írja, hogy „ne úgy, mint a pogányok” (Ef 4,17), és „vessétek le a régi élet szerint való óembert” (Ef 5,22). A hívő ember ezt is akarja tenni, de azért megpróbál néhány dolgot átmenteni a régi életéből. De az isteni rendet tanulni és gyakorolni kell. Elménkben megújulni – ez az elmélet, és felöltözni az új embert – ez a gyakorlat. Ne az legyen a célom, hogy a külső személő szemében hívőnek látszódjak, hanem hogy Isten tetszésére éljek. Nem azért tartozom Isten népéhez, mert úgy viselkedem, mint ők, hanem azért viselkedem úgy, mert Isten népéhez tartozom (belső „kényszer”, hogy másképp nem is tehetek).

A megszentelt élet jellemzője a dolgos élet, az, hogy ne nyereségvágy legyen cselekedeteim mozgatórugója, beszédünk is hívő emberhez méltó legyen, stb.

Felelősek vagyunk önmagunkért és egymásért is. A hívő ember élete nem magánügy, hanem inteni és segíteni kell a másikat!

3. szolgálat: Igével táplálkozó gyülekezet – Nagy György (ref. lelkipásztor – Mátészalka-Kertváros)

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik.” Isten igéje táplál bennünket, lelki életünk gyarapodását, erősítését szolgálja. A 2. Helvét hitvallás alapján mi magunk is hisszük és valljuk, hogy úgy az Ószövetséget, mint az Újszövetséget Isten igéjeként kell tekintenünk.

Isten a kezünkbe adott Biblián keresztül szólít meg bennünket. Maga Isten szólt az apostolokhoz, a prófétákhoz, az evangélistákhoz, akik azt írták le, amit Isten üzent számunkra is. Ebből sem elvenni, sem ehhez hozzátenni nem volt szabad. Hitvallásunk nagyon szép megfogalmazása az, hogy ebből kell venni a gyülekezetek reformációját, annak a kormányzását, ez alapján kell a tantételeinket igazolni. Nem Keletről és Nyugatról kell venni egy eszmét, gondolatot a gyülekezetek megújulásához. A Bibliában az is megíratott számunkra, hogy Isten hogyan újította meg az Ő népét, hogyan volt leírva az Apostolok cselekedeteinek könyvében. Ha ehhez igazodunk, akkor elkezdődik a reformáció a gyülekezeteinkben, és egyéni életünkben. A Szentírás hihetetlen titkai tárulnak fel, ha olvassuk azt. Nemcsak az írott Ige Istennek igéje, hanem a hirdetett Ige is, amivel formálja az életünket. A vasárnapi istentiszteletet is azért rendelte, hogy elhívott szolgák által közvetítse az Ő üzenetét a számunkra. Ezért lehet a lelkészre, az igehirdetőre is úgy tekinteni, mint akit Isten a maga eszközéül választott, hogy a te javadra használja őt. Isten embereket használ fel az evangélium továbbítására. De a szíveket csakis Isten tudja megnyitni. Azonban Isten bárkit fel tud használni, hogy emberi életek változzanak meg.

Az Ige önmagát magyarázza. De ahhoz, hogy jól értsük a Szentírást, két szempontot mindig szemünk előtt kell tartanunk: 1. Vajon jól értem-e azt az igét, amit olvasok? Az eredeti történet milyen korban és élethelyzetben, kinek íródott? 2. Mit üzen az adott történet számomra, a mai élethelyzetben?

Ne csak informáljon, hanem transzformáljon az ige, hiszen, ahogy olvassuk is: az Ige „élő és ható, élesebb a kétélű kardnál”.  Hogyan építhető be az Ige üzenete egyéni életünkbe? Ne csak gyülekezet- és léleképítő legyen az igehirdetés, hanem társadalom-építő is. Utat, irányt tudjon mutatni célvesztett, útkereső társadalmunkban az embereknek. Nem elég a hívő embernek a gyülekezetére vagy saját magára gondolnia, hanem szükséges az, hogy a társadalomban is világító szövétnekként éljünk. Legyen személyes bizonyságtételünk! Isten elhívottai felé a gyermek növekedésének példáját használja, hogy megmutassa: hogy nekünk növekednünk, fejlődnünk kell.

A hívő ember hallása is eltompulhat, ha ugyanazt az üzenetet sokszor hallja, de annak mégsem lesz cselekvőjévé.

Szükséges lenne lépéseket tennünk a lelki életünk fejlődésének útján: Hiszen a Bibliát egyre jobban kellene ismernünk. Építő lenne egy kiscsoporthoz tartozni, ahol az igét megbeszélik. A megértett Igével szolgálni kellene a gyülekezetben, de a világi környezetben is. Ha egyéni életünkben fejlődünk, attól a gyülekezeteink is megújulnak. Olvassuk és hallgassuk Isten igéjét, cselekedjük meg mindazt, amit megértettünk, és akkor Isten növekedést és fejlődést fog adni az életünkbe.

4. szolgálat: Imádkozó közösség – Tárnok Tamás (ref. lelkipásztor-Nyírbátor)

Jn 15,7-8; Csel 2,42 Az igazi gyülekezet fontos tulajdonsága az imaközösség. Az Úrral való csodálatos kapcsolat örömöt, békességet, szentséget ad és Isten áldásaiban részesülünk általa. Isten azt akarja, hogy mindig boldog kapcsolatban éljünk vele. Ez volt az csodálatos teremtési célja, de a bűnesetben megszakadt ez a boldog közösség. Nem vagyunk képesek saját erőnkből eljutni hozzá.

Az imádság az Isten ígéretére adott válaszunk, amiben kifejezzük hitünket abban, hogy mindazt megcselekszi Isten, amit megígért. Hittel, hálaadással belekapaszkodunk az Isten szavába, így kérjük, hogy jusson teljességre Igéje. Az Ószövetségben Isten az ígéretét egyre jobban kibontotta, az Újszövetségben pedig beteljesítette Jézus Krisztus által.

Jézus Krisztus imaélete kívánatos lett a tanítványok számára is, és kérték: „taníts minket imádkozni”. Jézus azonban nem csupán imádkozni tanított, hanem utat nyitott a mennybe megváltó halálával, feltámadásával, hogy állandó kapcsolatban lehessünk őáltala Istennel. Az Ószövetségben évente egyetlen alkalommal a főpap mehetett be a Szentek Szentjébe, de az Újszövetség korában Jézus Krisztus által mi szüntelenül kapcsolatban lehetünk Istennel. Nincs szükség emberi közvetítésre.  Imaközösségünk bekapcsolódás a mennyei imaközösségbe, hiszen azt olvassuk a Jel 4,8-ban, hogy a négy élőlény Isten körül éjjel és nappal szüntelenül azt mondja, hogy szent, szent, szent a Mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő. Valamint a Rm 8,6-ban azt olvassuk, hogy a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Jézus Krisztusról azt olvassuk, hogy ő közbenjár értünk az Atyánál. A mennyben állandó imaközösség van, amihez a földi imaközösségek csatlakoznak, amikor a testvérek imádkozásra gyűlnek össze.

Jézus Krisztus megkeresztelése után imádkozni kezdett, és akkor megnyílt az ég, a Szentlélek pedig galamb formájában leszállt, és hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm”. Imádságaink elhangzásakor Jézus Krisztus által számunkra is megnyílik az ég, és a Szentlélek Isten elkezd közöttünk munkálkodni, amikor imaközösségben vagyunk. A Szentlélek Igéket juttat az eszünkbe, és érteni kezdjük Isten akaratát, üdvözítő tervét. Örömteli imádkozásra bátorít a Zsid 4,l6: „Járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához”. A Mt l8,19-20. versei csodálatos ígérettel bátorítanak az imaközösség gyakorlására: az Úr is jelen van ott, ahol már néhányan imaközösségben vannak. Ha ketten elkezdünk imaközösséget gyakorolni, akkor megtapasztalhatjuk az ébredést, csodálatosan erőt kaphatunk. Isten úgy meghallgatja az imánkat, ahogy el sem tudjuk képzelni.

Kívánom a testvéreknek, hogy az imaközösséget szüntelenül gyakorolják, éljünk ebből a drága erőforrásból szüntelenül!

5. szolgálat – bizonyságtétel: Mit jelent számomra az ige- és imaközösség? – özv. Pótor Imréné (Mátészalka)

Testvérünk elmondta, hogy 1945-ben, az ébredési időben hogyan szólította meg őt az Úr, rávilágítva bűneire. Az Ézsaiás 1,18. verse fontossá lett számára: „…ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek…”. Nyíregyházán – ahol a Kálvineumban tanítónőnek készült – és Alcsúton több konferencián részt vett, szólt hozzá az Ige. Úgy mehetett ezekre az alkalmakra, „mint fáradt vándor a forrásvízhez”. A családban is együtt olvasták az Igét. Később megtapasztalta, hogy milyen jó, ha az őt megszólító igeverset leírja és megtanulja. Sokszor élt át abból fakadó örömet, hogy a nap folyamán megtapasztalta a megtanult ige igazságát.

Pótorné Irénke néni az egyéni imaélet mellett az imaközösségben rejlő erőt is megtapasztalta. Testvérünk lakásán évek óta heti rendszerességgel vannak biblia szövetségi bibliaórák, 15-20 testvér vesz részt rendszeresen ezeken az alkalmakon, ahol az igei üzenet megbeszélése mellett közösen az Úr elé viszik a gyülekezetek, misszionáriusok szolgálatát is. Átélik a következő ige igazságát is: „együtt bátorodjunk meg köztetek egymás hite által, a tiétek által, meg az enyém által” (Rm 1,12).

Irénke néni az imádságra való buzdításként felhívta a figyelmet arra, hogy még Pál apostol is kérte az efézusi levélben a gyülekezet imádságát. És ha a nagy apostolnak szüksége volt a közösség imádságára, mi mennyivel inkább rászorulunk arra.

A nap folyamán a gyülekezet vendégül látta a résztvevőket, jó volt együtt lenni testvéri közösségben az Ige mellett, örültünk a találkozásoknak, testvéri beszélgetéseknek is.