Gyakran csodálkozom azon, milyen sok az olyan keresztyén, aki nem tapasztalta még meg a krisztusi szeretetet. Hiába töltöttek éveket Isten szolgálatában, mégis nehezen hiszik el, hogy Isten feltétel nélkül szereti őket. Persze, nehéz elfogadni azt, amit soha nem ismertünk fel.
Vannak, akik azért nem ismerik fel Isten szeretetét, mert nem tapasztalták meg az igazi, mély testvéri szeretetet. Ez bizonytalanságot eredményez, ami meglátszik szolgálatukon is, és nem képesek Isten szeretetét bemutatni másoknak. Mérhetetlen szükségünk lenne arra, hogy minden korlátot, nézeteltérést, sértést és sértődöttséget, pletykát és rossz gondolatot figyelmen kívül hagyva, látható módon ki tudjuk fejezni szeretetünket egymás iránt azért, hogy kívülállók és keresztyének egyaránt felfoghassák, „mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának”. (Ef 3,18-19)
A testvéri szeretet a Krisztus test lényege. Megerősödni, továbbadni az életet, örömet, és békességet árasztani. Túl gyakran elégedetlenkedünk, amikor látjuk, hogy másoknak jobban megy, mint nekünk, és titokban örülünk, ha valaki elbukik, vagy nem sikerül neki elérni azt, amit akart. Pál apostol arra bíztat bennünket, hogy „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal”. Ez azt jelenti, hogy meg kell halnunk annak a késztetésnek, hogy nehezteljünk valakire, aki rangsorban megelőz minket, de visszafelé is érvényes: nem vethetjük meg azt, aki nálunk gyengébb igehirdetést vagy bibliaórát tart. De az irigységnek sem adhatjuk át magunkat, ha megpillantjuk szomszédunk terepjáróját. Nem adhatjuk be a derekunkat, amikor, pl. lelkipásztorunk gyerekeiről hallunk hátborzongató pletykákat, vagy romlott szívünk szerint az első adandó alkalommal rossz hírét keltenénk valakinek a gyülekezetben. Ehhez őszinte és alázatos szív kell. Teljes bizalom Isten iránt, és mély megrendülés a szívben rejlő bűn mélysége miatt. Rendeljük alá magunkat Jézusnak, hogy félretehessük vágyainkat és veszteségeinket, és mások hasznát kereshessük! Ha a testvéreinket nem tudjuk szeretni, hogyan fogjuk szeretni ellenségeinket?
Weberné Zsikai Mária / Budapest
Jézusi parancs: „… amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34)