ÉLETÜNK ÉRZÉKENY PONTJAI: ÖNMEGTAGADÁS
A szép, napsütéses április végi napon megint együtt lehettünk, hogy életünk újabb érzékeny pontjával foglalkozzunk. A nyitó áhítaton a Róma 6,19-23. 12,1. alapján föltettük azt a kérdést, hogy miért érzékeny pont az önmegtagadás? Igazából mi is az önmegtagadás? Ha mélyebben mögé nézünk, akkor a tulajdonjog tisztázása. Márpedig a birtoklás érzékeny pontja az emberi természetnek. Egy olyan világban élünk, amelyben a jelszó: „Jogom van önmagamhoz!” Ady mégis sóvárogva írja: „Lennék valakié…”
A Heidelbergi Káté első kérdés – feleletében vigasztalásként emlegetjük Isten tulajdonjogát életünkben, halálunkban. El kellett azonban gondolkodnunk azon, hogy valóban így gondolunk az életünkre minden körülmények között, vagy csak a bajban, elrontott dolgaink romjain szeretjük emlegetni Isten tulajdonjogát?
Bálint Józsefné Gyöngyi előadásában segített nekünk közelebb kerülni ahhoz, hogy mit ért Isten az önmegtagadáson, miben más a bibliai fogalom a világ fogalmaitól. A sportolók, a művészek, a keleti misztika hívei is ismerik, értékelik és gyakorolják is a lemondást, önmegtagadást. Ez azonban mégsem igazi lemondás önmagunkról, sőt önmagunkért van: sikerért, belső nyugalomért. A lényeg megértése céljából felnéztünk előadónk segítségével Jézusra:
Jézus olyan Úr, aki nem pályázott a mártírságra, a szenvedésre. Természetesen élt közöttünk, megközelíthető maradt. Nem kérte, hogy legyenek Rá és magasztos feladatára tekintettel. Rendelkezésére állt a környezetének (nem kiszolgálta őket). Pedig az Ő szolgáló élete folyamatos önmegtagadás volt izzadságszag nélkül. Önmegtagadásának titka, hogy szerette az Atyát, és szerette az embereket.
A továbbiakban még néhány gondolatszilánkkal szeretném érzékeltetni az elhangzottakat:
– Az önmegtagadás nem azonos az aszkézissel, önmagunk szörnyű elfojtásával. Aki Isten szerint önmegtagadó, az nem elfojtja, hanem átadja magát.
– Nem nyereségvágyból adjuk át magunkat, hanem azért, mert elegünk lett abból, hogy magunknak éljünk. – Ez kegyelem!
– Az önmegtagadás készenlét valaki nagyobb számára: rendelkezésre állni, mozgékonynak maradni Isten számára.
– Élmény, ha tudom, hogy mi az Isten akarata, van módom, erőm, elszántságom megtenni, ez olyan, mint jóllakni („az az én eledelem” – mondja Jézus a samáriai kútnál).
– Hibás gondolkodás az, ha azt hisszük, hogy az igazi önmegtagadás azt jelenti: sose azt tenni, amit szeretnék, amiben örömöm van!
– Az önmegtagadás veszélyei: az önsajnálat és a hívő gőg.
– Jézust nem utánozni kell (ez afféle szánalmas, felvarrt mosolyhoz hasonlítható), hanem engedni Őt uralkodni!
Igék, amelyek előfordultak az előadásban (érdemes kikeresni, elgondolkodni rajtuk): Préd 2,11 (hiábavalóság); Mt 16,24 (tagadja meg magát); Mt 16,25 (elveszti életét); Jn 4,34 (az én eledelem); Fil 2,5-8 (nem tekintette zsákmánynak); 2Kor 2,15 (Krisztus jó illata).
A nap során sokat énekeltünk: „Rád bízom Uram, magam…” Ó, hogy volt idő, mikor még”. Kétszer is volt alkalmunk az imaközösségre.
Délután Nyúka Istvánné Erika bizonyságtételét hallgattuk meg. Erika tartós és komoly betegséggel megterhelt életén át fölragyogott előttünk Istennek az a más értékrendje, amely segíthet bennünket abban, hogy megértsük, milyen nagy lehetőség, kegyelem rejlik abban, hogy Istennek adhatjuk az életünket.
Zila Péterné
