Az egyik nagyváros kórházából készültem haza, s vonatom indulásáig már csak tíz perc állt rendelkezésre. A vasútállomás két autóbuszmegálló távolságban volt, a kórház kerítéséhez támaszkodva számolgattam karórámon a száguldó másodperceket. Végre megérkezett, s a lassan döcögő járművön utazva egyre reménytelenebbnek tűnt számomra a csatlakozás. Ha lekésem, akkor hosszú órák múlva lesz ismét lehetőségem a következő járműre felszállni.

Az autóbusz az állomásépülettől messze állt meg, én futva siettem az aluljárón át a szerelvényhez, s amikor az ülésre huppantam, a vonat rázkódva, késés nélkül elindult.

Elámulva eszméltem rá, hogy tíz perc alatt elértem vonatomat. Isten megszégyenítette aggódásomat, ismét rácsodálkozhattam arra, hogy ő az időnek is ura, nála a tíz percbe mennyi minden belefér. Nincs olyan probléma, ügy, amit ebben a rohanó világban is meg ne tudna oldani, még a szerelvény sem indulhatott addig, amíg fel nem szálltam rá.

Várja tőlünk, hogy mindenkor gyermeki bizalommal bízzuk rá életünket, s aki így cselekszik, az naponta tapasztalhatja Istennek csodáit.

Pecznyík Pál / Celldömölk

„Aki a felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik.” (Zsolt 91,1-16)