Értékforrás

A legenda szerint a bennszülött asszony igen értékes kőre lelt a patakmederben. Nemsokára találkozott egy tikkadt vándorral, akit tarisznyájából megvendégelt. A vándor megpillantotta a követ az asszonynál, amit búcsúzáskor elkért jótevőjétől, aki azt jó szívvel át is adta neki. Mit is kezdhetne vele ez a bennszülött? – nyugtatta lelkiismeretét a vándor, miközben azon örvendezett, hogy valószínű, élete hátralévő idejében nem lesznek már anyagi gondjai.

Másnap, a sietéstől lihegve érte utol az időközben messze távolodó asszonyt, s kérte őt, hogy vegye vissza a kövecskét. A csodálkozó szemeket látva pedig így szólt: Inkább azt add nekem belőled, amivel le tudtál mondani erről az értékes kőről!

A bibliai Samária története viszont nem legenda, ott a vándor adott az értékes víz mellett örök értékű ajándékot egy bennszülött asszonynak.

(A legenda forrása: Magyar Rádió)

Jézus az asszonyhoz: „Mindaz, aki ebből a (kút)vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amit én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,4-15)

Ajánlott cikkek