Ezekben a napokban – a hajókatasztrófa 100. évfordulóján – a Titanicra emlékezik a világ. A Bartók rádió a minapi zenei műsorát a címben idézett evangéliumi énekkel fejezte be, amit a tudósítások szerint a zenekar utoljára játszott.
Azokban a percekben talán feleslegesnek, komikusnak, sőt bosszantónak tűnhetett, hogy a zenekar akkor is kiállt játszani, amikor a jéghegybe ütközött hajón minden felbolydult, és mindenki azzal volt elfoglalva, hogy az életét mentse. Mégis a lehető legtöbbet tették, amikor az embereket a maguk eszközeivel arra segítettek felkészülni, ami elkerülhetetlen volt: a halál völgyén való átkelés után az élő Isten előtti megállásra.
Ha azok a muzsikusok abban a leírhatatlanul válságos helyzetben erre képesek voltak, mennyivel inkább dolguk ez azoknak, akik Jézus Krisztusban bűnbocsánatot, élő reménységet kaphattak, hogy életükkel és szavaikkal az Úrra mutassanak – nemcsak rendkívüli helyzetekben, de a szürke hétköznapokban is.
Dr. Mikoliczné Virág / Pécel
„Mindig legyetek készen megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek levő reménységet.” (1Pt 3,16)
