Az Isten embereit a történelem kezdetétől foglalkoztatta a szuverén felsőbbséghez (az uralkodóhoz, császárhoz, királyhoz, miniszterhez, de alsóbb szinten az urasághoz, a munkahelyi vezetőhöz, a rendőrhöz stb.), annak törvényéhez, rendeletéhez, intézkedéséhez való helyes viszonyulásuk.

A Szentírás segítséget ad az egyén magatartásának megválasztásához: akiket Isten elöljáróinkká rendelt, azokat meg kell becsülnünk, s irántuk tisztelettel, engedelmességgel és hálával kell viseltetnünk. Kálvin (Luther is) így tanított: „… a felsőbbségnek nem lehet úgy ellenállni, hogy az ember egyúttal Istennek is ellene ne szegülne.”

A fő szabály ellenére már az első keresztyének, de a reformátorok és az őket követő nemzedékek is láttak lehetőséget a bibliai útmutatás alapján az ellenállásra, amit az uralkodó „gonoszsági fokától” tettek azután függővé.

– Első gonoszsági fok a hitvány, silány uralkodóé, akinek gonoszsága nem érinti az alattvalók életét: irányukba a feltétlen engedelmesség megkérdőjelezhetetlen.

– A második gonoszsági fok, amikor kínoz kegyességünkért, ilyenkor a tűrés, a passzív engedelmesség ajánlott.

– A harmadik fokozat az, amikor a felsőbbség az Isten dicsőségét sértő magatartást vagy az erkölcstelenséget követeli alattvalójától. A passzív engedelmesség helyét most már a passzív ellenállás veszi át: azaz a keresztyén ember nem teljesíti a megparancsolt cselekedetet. Mindezt annak tudatában teszi, hogy az uralkodó jogosult őt ezért a legszigorúbb büntetéssel is súlytani.

Aktív (pl. fegyveres vagy erőszakos) ellenállással az egyén a gonoszságra soha nem válaszolhat! Fegyveres ellenállásra a szuverénnel szemben csak a szuverén jogosult: zsarnokkal szemben a liberátor (felszabadító), vagy a nép (polgárság) összessége képviselője vezetése alatt. Például a forradalmakban.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Mindenki engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, csak Istentől, a meglévő felsőbbségeket Isten rendelte!” (Róm 13,1-7)