Hamar feladod majd! – mondogatták sértődötten felettesei a külföldön eltöltött ösztöndíjas évek után hazatérő fiatal lelkésznek, aki visszautasítva a felkínált hivatalt, falusi parókiát kért. Ezért tanultál annyit? Alig találni azon a környéken reformátust – keseregtek továbbra is döntésén. (Pedig hajdanán, a zempléni hegyek között megbúvó kicsi településeken sokat időztek reformátoraink, az idők azonban változtak…)Később is eredménytelenül hívták a lelkészházaspárt külföldre, gazdag gyülekezetbe.

Majd eltelt néhány év, és nagy örömmel értesültem arról, milyen áldás is kíséri a fiatal szolgák döntését. A lelki munka mellett három falu 120 reformátusával összefogva – a szakmát kitanulva –, méhészetet alapítottak, s 2011 őszén már ebből a jövedelemből indították el a Református Talentum Tehetséggondozó Általános iskolát (hosszú évek óta nem volt iskola a faluban!), s építették fel a játszóteret.

Meggyőződésem, hogy az Úr Isten ezt várja mindenkitől: ki-ki a maga helyén, hűségesen és legjobb tudása szerint sáfárkodjon talentumaival. Szüleink, nagyszüleink sokkal nehezebb politikai-társadalmi rendszerekben éltek (a két világháború, Trianon, Rákosi diktatúra, 1956 utáni leszámolás…), mégsem panaszkodtak annyit, mint mi, utódaik.
Isten magyarnak teremtett minket, gyönyörű országot jelölt ki számunkra. Ha valaki ismeri történelmünket, akkor hálás a Történelem Urának, hogy annyi tragikus esemény ellenére újra és újra talpra állította, lelkileg megújította népünket.

Most is az a feladatunk, hogy felelősséget vállalva munkálkodjunk gyülekezetünk, lakóhelyünk, hazánk javára – ha kell, áldozatok árán is. Vegyük komolyan Isten parancsát (lásd: heti ige!)! 

Zika Klára / Budapest

„Fáradozzatok annak a városnak a békességén… és imádkozzatok érte az Úrhoz” (Jer 29,7)