Alkotmány vagy tákolmány?

Alkotmány vagy tákolmány? – gondolatok a magyar Alaptörvényről

Első feladatatunk az, hogy válaszoljunk erre a jogosnak tűnő felvetésre: Mi a célja egy keresztyén szervezetnek az Alkotmányhoz kapcsolódó előadással?

Először is nem célja a politikai szempontú vagy pártszerű állásfoglalás, nem célja a személyekre szabott elmarasztalás, de a dicséret sem. Ha kedves hallgatóim mégis ilyet vélnek felfedezni, azt ne politikai állásfoglalásnak vagy pártkötődésnek tudják be, hanem személyes véleménynek. Igyekeztem ugyanis a hazáját szerető ember szemével kutakodni az Alkotmányban, annak a szemével és szívével, aki a szocialista múltban nőtt fel, felelősséggel dolgozik a jelenben, de a változás vágyával tekint a jövő felé. Az sem célja az előadásnak, hogy jogtudósként vizsgálódjék, inkább a hétköznap emberének felismeréseit szeretné közvetíteni. És mindezt nem hordószónokként, hanem hallgatói iránt érzett felelősséggel, a segítő szándékkal.

Az Alaptörvény megszületése előtt már sokan méltatták, támogatták vagy megkérdőjelezték a megújítás vágyát. Ez, az egyébként is aktív érdeklődés pedig felerősödött a parlamenti vita alatt, s majd az elfogadását (és mondhatjuk kihirdetését) se az egyhangú egyetértés szelleme lengi körül. A szakszerű értelmezés és alkalmazás majd a jogtudósok és bírók feladata lesz, az előttünk álló évtizedek pedig bizonyíthatják az új Alkotmány életszerűségét.

Mivel az új Alaptörvény az előadás időkeretéhez mérten összehasonlíthatatlanul terjedelmes, ezért most csak arra vállalkozhatunk, hogy néhány jellemzőjét kiemeljük, és azt keresztyén szemlélettel értékeljük. Ezzel segítve a hívő emberek tájékozódását és alkotmány-szemléletét. Hiszen ma sokan gondolkodnak úgy, hogy az Alkotmány tőlük távol álló, elvont fogalom- gyűjtemény, s nem is sejtik, hogy jövőjük alappillérét rakták le tavasszal az ország házában. Mára ez lett az a jogi bázis, amire épülni fog a társadalom. S ha az Úr engedi és élünk, és gyermekeinknek és unokáinknak is megadatik ez a lehetőség, akkor mindannyiunk jövőjéről szól ez a jogszabály.

1. Az alkotmányról általában

Mivel hivatalos meghatározása nincs, ezért a jellemzőivel közelíthetjük jelentését:

• különleges alaptörvény,
• legmagasabb szintű jogi norma,
• törvények törvénye.

Ebben a jogszabályban tehát senki sem kaphat választ arra a kérdésére, hogy milyen büntetés jár annak, aki tyúkot lopott a gazdától, de a szomszéd határmezsgye-sértésére, vagy a közlekedési jogszabály figyelmen kívül hagyására sincs benne kiolvasható büntetési tétel. Olyan szintű alapvetés ez, amire tekintettel elkészülhet az a jogszabályhalmaz, ami már a tyúktolvajt és a zebrán szabálytalanul közlekedőt, illetve a szomszédjog megsértőjét is szankcionálhatja, de segíti a jogalkalmazót is abban, hogy helyesen értelmezze a jogszabályokat.

Alapvetés ez, amire építkezve a társadalom életét befolyásoló és szabályozó jogszabályok megszülethetnek, hatályosulhatnak. Dogmatikai, szellemi alapelveket (Alaptörvényünk lelkit is!) fogalmaz meg, amiben az állam önmagát korlátozva biztosít jogokat polgárainak, megszabja az államszervezet keretét, működését: korlátait és lehetőségeit. Elhelyezi polgárait a társadalmi kapcsolatrendszerben, jogokkal felhatalmazza, kötelességekkel terheli őket, magatartási alapszabályokkal keretezi életüket. Mindezt egységes, átlátható rendszerben. (A 2011 végéig hatályos Alkotmány egyik vitás eleme éppen az egységesség, az áttekinthetőség hiánya volt.)

Mint említettem, a jogalkotó az alapjogszabályban rögzíti a hatalomgyakorlás korlátait is. Mi, keresztyén emberek a Biblia szerint (Rm 13) tekintünk az államra, mint a hatalom gyakorlójára: “Isten szolgája ő a te javadra.” Mivel Isten az egyedül szuverén úr, aki a saját szuverenitásából hatalommal ruházza fel az embert, hogy hatalmat gyakoroljon embertársa felett, ezért valljuk, hogy az állam nem a semmiből lett. Sőt nem is a Sátán ötlete volt, hanem Isten örök időktől meglévő tervének része az, amit a bűneset utáni időkben vezetett fel a történelem színpadára. Általános kegyelmének ajándéka lett az számunkra, amivel is a világi hatalom gyakorlására bízta meg a “királyt” (császárt, elnököt, parlamentet, de idesorolható a gyepmester is a maga hatalmi körében). A legfőbb cél szolgálatára: Isten nevének dicsőségére és alattvalóinak javára.

Ezért nekünk, keresztyének szabad úgy megvizsgálnunk minden alkotmányt, hogy az abban megszabott hatalomgyakorlási mód és keret megfelel-e ennek az isteni követelménynek. Bár tudjuk, hogy a napi politika azt vallja, hogy a “király” a népet szolgálja (a nép pedig őt), felé tartozik elszámolással (lásd: minister = szolga!). Hiszen a nép hatalmazta fel őt a szolgálatra, de a jó hatalomgyakorló – és ennek jeleit felfedezhetjük ebben az Alapokmányban! – arra is gondol, hogy elszámolással nem csak a nép felé tartozik. Alaptörvényünknek ez a momentuma pedig melegséggel tölti el szívemet.

2. A magyar alkotmányozás

A magyar alkotmányozás is – mint a fejlett világban általában – a polgárosodáshoz kapcsolódik. Ezt azért lényeges említenünk, mert számtalan téves elképzelés erősíti hazánkban az ezeréves alkotmány mítoszát, ami a vérszerződésig vezette vissza a magyar alkotmány fogalmát. Már csak azért is megkérdőjelezhetjük ezt az állítást, mert a magyar polgárosodás európai viszonylatban megkésett (1800-as évek közepétől kezdődő) folyamat volt. Ezt a megkésettséget túlozta el Rákosi Mátyás állítása (1949), hogy “A magyar népnek eddig nem volt alkotmánya…”, hiszen az 1949-es alkotmányt beterjesztő expozéjában a magyar múltból csak a munkásmozgalom évtizedes harcát és az 1919-es eseményeket, mint előkészítő folyamatot tartotta említésre méltónak. És azután ennek szellemében ünnepeltették velünk évtizedekig augusztus huszadikát – mint Alkotmányunk ünnepét.

A valóság ezzel szemben az, hogy hazánkban ezer éves az államiság, ami Szent István király művéhez kapcsolódik, aki megszilárdította az ország rendjét, kiépítette a közhatalmat, beépítve azt az akkori keresztény országok sorába. Az 1222-es Aranybulla sokak számára jelent Alkotmányt, de igazából az csak a Szent István által adományozott jogra hivatkozva rögzítette a XIII. századra megerősödő főnemesi kiváltságokat a királyi önkénnyel szemben.

A rendi alkotmány talán leglényegesebb eleme az ellenállási jog volt (a főnemesek joga a királlyal szemben). Werbőczy Hármas könyve pedig a köznemesekre is kiterjesztette a korona fennhatóságát. A szentkorona-tan lényege, hogy a korona nem a világi és egyházi méltóság jelképe, hanem önálló közjogi funkcióval ellátott, azaz a király személyétől független. A korona által megtestesített közösség tagjai az uralkodó, a fő- és köznemesek. (A jobbágyság, a szabadpolgárság pl. nem kap ebben szerepet!) A király hatalma a korona közvetítésével a nemességtől származott, a nemességet viszont a király adományozta… Az évszázadok alatt így vált a szentkorona-tan a jogegyenlőtlenségével, nemesi adómentességével, jobbágyrendszerével, az ősiség törvényével szinte kőbe vésetté, a polgári társadalmi fejlődés gátjává…

A XIX. század 30-as éveiben (a nyugat-európaitól közel 200 évvel megkésve) kezdődik az akadályok lassú felszámolása, ami az 1848-as törvényekben vált majdnem befejezetté (korlátozott parlamentarizmus, nyelvhasználat, közteherviselés, vallás, sajtó, tanszabadság…). A kiegyezés felgyorsította a folyamatot, amit akadályaival terhelten a Károlyi-kormány népköztársasága, majd a kommunisták tanácsköztársasága követett a korlátozott szabadságjogokkal.

A király nélküli királyság után az 1946-os alaptörvény köztársaságként határozta meg államformánkat, amit az újabb kommunista diktatúra 1949-es jogszabálya egypárti népköztársasággá változtatott. Ezt az alaptörvényt toldozták évtizedekig a szocialisták, majd a rendszerváltozás visszaminősítette ideiglenes jellegűre, végül a 2011. év utolsó napján véglegesen hatályát veszíti majd. Az Alaptörvény 2012-es hatálybalépésével utolértük a szomszédos államokat, amik a Szovjet birodalmi joghatóságból kiszabadulva, már minket megelőzve megalkották az új társadalmi viszonyaiknak legmegfelelőbb alkotmányukat.

Számunkra, protestáns keresztyének számára nem tűnik lényegtelen értesülésnek, hogy a jogtörténészek szerint a legelső polgári alkotmánya Genf városának volt, amit 1541-ben Kálvin fogadtatott el a polgárság referendumával. Talán ez az ismeret is közelebb hozza hozzánk az alkotmányosságot.

3. Jogelméleti alapismeret

Napjaink, alkotmányunkat kísérő társadalmi, párt és sajtó vitája, a nemzetközi reakciók – amik jellemzően durva támadások – megértéséhez szükséges, hogy rendelkezzünk ismeretekkel a jogalkotási elvek, elméletek területéről. Mindezek ahhoz kellenek, hogy megértsük, mik azok az eszmék, hatások, amik a jogalkotókat a törvények megfogalmazásakor vezetik, befolyásolják. Így lesz jobb rálátásunk a Rákosi által elfogadtatott, majd a kerekasztal-tárgyalásokon átírt 1949. évi XX. törvényre, azaz a régi Alkotmányra, és a 2012. január 1-jétől hatályos Alaptörvényünkre.

3.1. Természetjogi felfogás

A társadalmi kapcsolatokra az ókortól kezdve a természetjogi felfogás volt a jellemző, ami az 1400-1500-as évekig háborítatlan főszereplője volt a jogalkotásnak és jogalkalmazásnak. (Különleges természetjogi szemlélete van a Bibliának, így az ószövetségi zsidó joggyakorlatnak is.) A természetjogi felfogás jellemzője a jog megkettőződése. Ez szakkifejezés, ami azt jelenti, hogy:

1. Egyrészt meghatározható, körülírható, beazonosítható egy eszményi alap norma (primer jog), ami változatlan, örök, igazságos és helyes parancsok és tilalmak rendszere, mindezek okán magasabb rendű jog. Ezt az emberi értelem felismerheti, érvényességét viszont nem az ember vagy az állam elismerése szabja meg, vagyis az ember elismerésétől-tagadásától független és létező. Elnevezése arra utal, hogy valahol a természetben fellelhető.
   – A klasszikus görög természetjogászok a természet örök, változatlan voltából származtatták jogelveiket, a római jog is ismeri a természetjogot (ius gentium).
   – A középkor jogászai az Isten akaratának kifejeződését ismerték fel a természetjogban, megkülönböztetve az örök, illetve az isteni törvényt, az utóbbi forrásaként a Tízparancsolatot határozták meg. Az örök törvény (ami maga az Isten személye, valósága) az ember számára ezen a földön korlátozottan megismerhető, de a tízparancsolat az alaptörvény, ami minden szükséges jogelvet megismerhetővé tesz.
   – A felvilágosodás természetjoga az emberi észt teszi a jogelvek forrásává, ezek tehát nem a közvetlenül a természetből, s főleg nem Istenből származnak. Ez az eszmerendszer a humanizmus alapja. A keresztyénség ezért sem humanista!
   – A XX. században újra megjelenik a természetjogi felfogás, de erről később teszek említést.
2. Másrészt – az alapnorma mellett – a kettőződött jogrendszer második alkotóeleme a pozitív jog (pozitív jognak nevezi a jogi szaknyelv az arra felhatalmazott ember(ek) által alkotott jogot: a törvényeket, rendeleteket, szabályokat…), azaz a szekunder jog, ami mindig a primer jog befolyását élvezi.
   A pozitív jog (tehát az emberek által alkotott jog) mindig alacsonyabb rendű a természetjogi alapnormánál (primer jognál), ezért erre tekintettel kellett kialakítani az emberi kapcsolatokat, a társadalmat, az államot szabályozó normarendszert, azaz a pozitív jogot. Ezért nevezzük megkettőzöttnek a természetjogi jogfelfogást: az alapnorma általában az embertől függetlenül létező rendszer, amire tekintettel születik meg a mindennapokat szabályozó, már emberek által megalkotott jog. Tehát nem csak a jogalkotáskor kellett tekintettel lenni az alapnormára, hanem folyamatosan össze kell vele vetni (vizsgálni, s ha eltérés tapasztalható, akkor korrigálni, javíthatatlanság esetén hatálytalanítani) a jogszabályokat.

A keresztyén természetjogi megkettőződésre álljon itt egy megértést segítő példa!

Az Isten örök törvénye elválaszthatatlan az ő személyétől, ő tökéletes, igazságos, egyedül hatalommal bíró, szeretettel teljes stb. Az ő örök valóságát ember nem térképezheti fel, Isten létét ki nem kutathatja, csak az ismerhető meg lényéből, amit a Szentháromság Isten önmagáról kijelentett. A kijelentés összefoglalása a Tízparancsolat, mint isteni törvény, a keresztyénség természetjogi felfogásának alapnormája (primer joga).

A jogrendszer második pillérét (a pozitív jogot) erre az alapra kell felépíteni, és ezzel összhangban működtetni. Mivel a bűnös ember soha nem alkot tökéleteset, ezért pozitív (szekunder) joga sem tökéletes, de arra törekedhet, hogy a pozitív jog a lehető legjobb tartalmú legyen: ezért, ha szükséges, akkor módosítania vagy hatálytalanítania kell azokat. Az európai (és az észak-amerikai) keresztyén társadalmak jogrendszerén máig érezhető a természetjogi felfogás hatása, de az ószövetségi zsidó társadalom jogrendszere is példa a természetjogi felfogás szemléltetésére. Még akkor is, ha számtalan oda nem illő, később Jézus által is szigorúan elítélt emberi megkötéssel tűzdelték azt tele.

Európában a klasszikus jogmegkettőződés gyakorlata, azaz a Szentháromság Isten személyéhez kötött természetjogi felfogás a XV-XVI. századig tartott, amikortól a racionalizmus (ráció = értelem, józan ész), az emberi ész uralma határozta meg egyre erőteljesebben a filozófusok, jogbölcselők gondolkodását. Az emberiség bölcsőjében pedig ott ringott a humanizmus csecsemője. Ekkor kezdődött az a folyamat, ami a felvilágosodás és a jogpozitivizmus lépcsőin a XX. századi tragédiákba torkollott, s még ma is zavartalanul menetel a liberális szabadgondolkodás útvesztőin a beláthatatlan jövő felé.

De mit is hozott felszínre a racionalista gondolat? Azt az embert, aki rendelkezik a képességekkel ahhoz, hogy önmaga legyen önmagának istene, hogy életét tartalmassá tegye, a világot pedig olyanná változtassa, amiben kiteljesedhet, boldog és szabad lehet. Ennek eszköze az ész és a munka. A tudása önmagából, képességeiből merít, amivel feltárja lehetőségeit, megtervezi jelenét, jövőjét, tevékenységével pedig megvalósíthatja terveit. Isten gyámkodására nincs szüksége, sőt Isten az akadálya az ember kiteljesedésének, önmegvalósításának, a boldog életnek.

A korai humanizmus művészetére találó példa az itáliai mester, Michelangelo munkássága, aki pl. az 1504-ben elkészült csodálatos Dávid szoborban a tökéletes emberi testet ábrázolja, amivel tudományos szintű antropológiai ismereteiről is tanúskodik. Mégis, két, a felületes szemlélő számára észre sem vehető jellegzetessége, a kéz és a fej méretének testhez mért, átlagostól eltérő nagysága a humanista eszme művészi megfogalmazása. Tehát az ész és a cselekvő kezek, amik győztessé teszik az embert – ez a racionalista szellem értelmezésében a Dávid és Góliát történetének üzenete.

3.2. A törvénypozitivizmus

A humanizmussal felgyorsult a jogfilozófiai váltás, az isteniből merítő természetjog megkettőződése lassan feledésbe merült. Hugo Grotiusék még csak a Teremtő jelenlétének szükségtelenségét és az ember felemelkedését tanítják, a felvilágosodás kiteljesedése pedig eljuttatja az emberiséget a nagy felismerésre: Meghalt az Isten! (Nietzsche).

Vannak, akiket szomorúsággal tölt el ez a felismerés: már nincs, aki megmondja, hogy mi a jó, a helyes irány, védelem nélkül maradtak… De a világ szellemi elitje felszabadultan ünnepel, ekkorra már elmúlt a “Mi van, ha mégis van?” félelme, az ember végre szabadon alkothat, kitárult az évszázadokig (ezredekig?) zárva tartott kapu: megvalósítható az Isten nélküli világálom.

És világhódító útjára indul a törvénypozitivizmus is. A jogtudomány pozitív jelzővel illeti azt a jogot, amit az ember alkotott, a törvénypozitivizmus pedig az ember alkotta jog (pozitív jog) meghatározó uralmát jelenti. Nincs már örök és változatlan alapnorma, amihez a törvényeket, rendeleteket viszonyítani kellene, csak az van, amit az ember alkotott. Törvény mindaz, amit a szuverén állam

• arra felhatalmazott testülete (vagy személye)
• megfelelő módon,
• a szükséges feltételekkel megalkot és kihirdet.

Ha ezek a feltételek teljesültek, akkor a megalkotott törvény (rendelet) a jog, ami kötelező érvényű, és nincs ezen kívül érvényes jog. Azaz minden törvény jog, és minden jog törvény.

– A törvénypozitivizmus voluntarista és etatista – azaz a törvényhozó jogi mindenhatóságát hirdeti.

– A szuverén törvényalkotót csak önmaga erkölcsisége (ha van neki ilyen) köti, illetve ettől is szabad, amikor a jogszabályt megalkotja. Megszületnek tehát a “törvényes, de nem tisztességes” jogszabályok.

– Nem érvényes már semmilyen alapnorma, nincs érvényes hagyomány, hatástalan a szokásjog, a népszellem – de az egyéni lelkiismeretre történő utalás is. Ezekre hivatkozni nem lehet. Szemlélete szerint az aljas törvény is törvény, azok mindenkit köteleznek, az erkölcs csak vágyálom,

– Nincs történelemszemlélete, nem épít a múltra.

– A jogalkalmazónak (a bírónak) pedig nincs lehetősége (sőt tilos!) a törvényt összevetni bármiféle etikával, esetleg az emberi lelkiismerettel vagy a jóérzéssel. A bíró jogot szolgáltat és nem igazságot. Az igazság nem is szükséges eleme a törvénynek, illetve igazsága sajátos, a törvényalkotó igazságával azonos.

– A törvény végrehajtói sem kérdőjelezhetik meg a jogszabály erkölcsös, tisztességes voltát (már a humanizmuson is túlléptünk!), ők csak a végrehajtásban való engedelmességre szabadok.

De hová vezetett a törvénypozitivizmus szemlélete? A XX. század diktatúráihoz: a nemzeti szocializmushoz és a kommunizmus szocializmusához.

A II. világháborút lezáró nemzetközi bíróság Nürnbergben megdöbbenten veszi számba a nácizmus rémtetteit a kitelepítésektől a felégetett országokon, a polgári lakosságot ért gyötrelmeken át a gázkamrák borzalmáig. És meglepetten tapasztalja, hogy minden cselekmény mögött megtalálható volt a védőháló: a szuverén német állam jogszabályai (1933-ban, a Reichstag felgyújtása után felfüggesztették a weimari alkotmány bizonyos pontjait, Hitler rendeletekkel, utasításokkal, a parlament nélkül kormányzott, s az ő személyére kellett a hadseregnek felesküdnie).

Minden vádlott arra hivatkozott, hogy parancsot teljesített, hogy utasítás (azaz jogszabály) volt rá. S ha pedig a jogszabály, a parancs hatályos, akkor annak tartalmát senki sem kérdőjelezheti meg, nem vetheti össze erkölcsi normával, másik szuverén állam jogszabályával, a bíró, a jogalkalmazó köteles alkalmazni a törvényt, mert az a jog. És ekkor a nürnbergi bírák rést hasítanak a törvénypozitivizmus rendíthetetlennek tartott elméletén azzal, hogy kimondják: kell lennie olyan, mindenki által tiszteletben tartandó elvnek, amit semmilyen törvény nem kerülhet meg. S megalkotják az emberiség elleni elévülhetetlen bűncselekmény fogalmát. Azaz ettől kezdve az emberiség ellen alkotott törvény már nem jog.

Mit tett a bíróság? Visszanyúlt a természetjogi elvhez, kimondta, hogy kell lennie legalább egy változtathatatlan alapelvnek (ebben az esetben az emberiség védelme), amihez minden jogszabályt viszonyítani kell. És a múlt század hatvanas éveiben a világ nyugati térfelén felerősödött az emberi jogok széles körű nemzetközi elismerése, azaz a XX. századi természetjogi szemlélet. Megerősödött az erkölcsi minimum, ami szükséges kelléke kell, hogy legyen a jogrendszernek.

3.3. A keleti végeken

Amíg Nürnbergben új utakat köveztek ki, addig a bíróság egyik álszent bírója, a Szovjetunió területén és csatlós államaiban tombolt a véres terror, és immár nem csak Európában kísértett a kommunizmus szörnyű szelleme (lásd: Kína, Korea, Vietnam, Kambodzsa, Laosz…). Magyarország felett is évezredes történelme legsötétebb fellegei gyülekeztek. A szovjet által felügyelt szuverén állam jogot alkotott: az 1949. évi XX. törvényt, az Alkotmányt; a “málenkíj robot”-os, a kitelepítési, a padlássöprési, a besúgói, az ÁVÓ-s és ÁVH-s, a megtorlási, B-listás, az antiklerikális és még számtalan titkos vagy kihirdetett jogszabályt, amik évtizedekig nyomorítottak, öltek – ha nem fizikálisan, akkor lelkileg. És szellemük ma is él, több mint húsz évvel a rendszerváltozás után: beleivódtak génjeinkbe, megbújnak gondolataink mögött; félelmeinket erősítik, bizonytalanságunkat kihasználják. Átmentette, terjeszti, remegve őrzi a szoc-liberális világnézet azt a régit, ami nem ismer alapnormát, tisztességet, igazságot, erkölcsöt…

Az 1940-es évek közepétől a falurendszerben ez bontotta le a szokásjogot és a társadalmi kapcsolatokat. Elértéktelenítette az emberek közötti életviszonyokat, mert csak pártunk és kormányunk kijelentett akarata lett az irányt szabó elv. Nem volt pozitív történelemszemlélete, mert a korábbi alkotásokat értéktelennek tartotta. Ma már többségében kutathatók azok az utasítások, rendelkezések, határozatok, törvények, amik mindezeknek jogszabályi hátterét adták, és jogszerűvé tették ezeket az embertelen cselekedeteket. Ez a jogalkotás etikát nem ismert és nem használt, illetve ez volt a párt etikája. Ennek mai kistestvére a “törvényes, de nem tisztességes” gyakorlat, amihez kapcsolható a gyakorlat, hogy Magyarországon a bíróság tényleg nem igazságot, hanem jogot szolgáltat.

Az emberi értelem tiltakozik, hogy a jogrendszerből kihagyják az igazságosságot – mégis ez történt velünk évtizedekig. A jogalkalmazó nem vizsgálhatta a körülményeket, nem alkalmazhatott méltányosságot, amikor a törvény kimondta, hogy aki a jogalkotó politikai akaratnak nem tetsző cselekményt követett el, az alól ki kell húzni a létbiztonságot jelentő talajt – akkor is, ha azzal utcára kerül.

3.4. Lássuk a jelenlegi joggyakorlatot!

– A nullum crimen sine lege – nincs bűncselekmény törvény nélkül, vagy a nulla poena sine lege – nincs büntetés törvény nélkül elvek az igazságosság érvényesülését segítették meghonosítani a törvénykezési gyakorlatban, hiszen csak az a bűncselekmény, amit a törvény akként határoz, és csak azzal a szankcióval marasztalható el, amit a jogszabály kijelöl. De sajnos a bűnözők a joggyakorlat előtt járnak, s ezzel a hasznos elv sokszor tör borsot a jogalkalmazók orra alá. A jog mindig tehetetlen, amikor nincs passzus a cselekményre. Pl. tipikusak a kábítószeres cselekmények, hiszen újabb és újabb szereket honosítanak, amik még nincsenek a törvény által szabályozva. A jog a cselekmény után kullog, de addigra kihasználói ismét továbblépnek.

– Súlyosabb a helyzet a visszaható hatály tiltásakor. Ha a társadalomban olyan cselekmények keserítik az emberek életét, amit jogszabály nem tilt, s ezt a joghézagot a törvényhozó felismerve megszünteti, akkor nem teheti hatályossá azt a megalkotás előtti időszakra. Ennek az elvnek köszönhetően tiltotta az Alkotmánybíróság büntetni az 1956-os megtorlások, vagy az azt megelőző önkény cselekményeit. Ezzel az indoklással törölte az AB azt a jogszabályt az 1990-es évek elején, ami lehetőséget adott volna a terror utólagos büntetésére: nincs visszaható hatály!

– Biszku Béla et. története immár több hónapja példázza, hogy nem tud az igazságszolgáltatás – törvényi háttér birtokában sem – mit kezdeni a múlt bűneivel. Talán az új Alaptörvény segíti majd az Alkotmánybíróságot a gyors döntés meghozatalában.

– Bizonyára ismeretes Önök előtt, hogy a mostani polgári kormány át kívánja törni ezt a megmászhatatlan falat, például, amikor a méltatlanul magas végkielégítéseket próbálja megadóztatni, vagy amikor az új Alaptörvény emberiség elleni cselekménynek titulálja a kommunista múlt megtorlásait vagy önkényét is. Mint ahogyan a nürnbergi bírák is alkalmazták a visszaható hatályt. Tehát ez a gondolat sem az ördögtől való.

– Hasonló problémával néz szembe a jelenleg uralkodó politikai elit a szerzett jogok csorbítása terén is, amikor életerős rendészeti, honvédségi fiatalembereket rendel vissza a munka világába.

– A nyugdíjpénztárak által elbirtokolt, külföldre menekített befizetések visszaszerzése milyen felháborodást váltott ki a liberális pénzvilágban: antidemokratikus, lenyúló jelzőkkel illetik az igazságosságot is bevezető jogszabályokat, pedig azok az egyre öregedő magyar társadalom számára nyújtanak biztonságosabb hátteret.

– Talán még ennél is nagyobb felháborodás kíséri a pénzintézetek megadóztatását: ami eddig nem volt gyakorlat, az nem is lehet igazságos – hangoztatják. Az eddigi igazság csak a bérből és fizetésből, a nyugdíjból élőre rakott terhet.

– Érdeklődéssel várjuk a jogalkalmazók döntését a devizahitelesek indította perekben is. Miszerint igazságosnak tekintik-e azt a gyakorlatot, amikor az adós már törlesztette a felvett összeget, annak kamatait is, és még mindig többel tartozik, mint amit már visszafizetett. És ha valamilyen okból nem képes fizetni, akkor ellehetetleníthetik, hiszen ez a törvényes – sugallja a törvénypozitivista szemlélet. A bíró tehát ítéletével nem írhatja felül a jogot, hiszen a törvénypozitivizmus feltétlen engedelmességet követel.

A nyugati társadalmakban az 1960-as évektől folyamatosan épült le a törvénypozitivizmus kizárólagos tekintélye és alkalmazása. A kommunista identitású rendszerekben viszont bukásukig meghatározó volt. Így Magyarországon is. És az évtizedek alatt beleégett ez a szemlélet az emberek szívébe és gondolkodásába. Belénk ivódott a törvénypozitivizmus, amit jelez az is, hogy nem is próbálkozunk az etikára, igazságra, magasabb eszmére hivatkozni, hanem jogszabályi kiskaput keresünk, a jogszabály kijátszására játszunk. Pedig a legsötétebb terror időszakában is éltek közöttünk egyenes gerincű emberek, akik nem lettek besúgóvá, talpnyalókká, vagy bírókként nem vállalták ártatlan emberek elítélését, etikát nélkülöző jogszabályok vagy utasítások alapján. Inkább önként megváltak élethivatásuktól.

4. Az Alaptörvényről

A mögöttünk lévő esztendőben kórusban zengett az ellenzék és a társadalom valamilyen érdekeltség miatt feltüzelt kisebbsége, hogy nincs szükség az új alkotmányra, mert jó a régi. Nincs alkotmányozási kényszer, az ideiglenes kiállta az idő (20 év) próbáját. De, igenis, szükség van az újra, mert a régi miatt sérült nemzetünk lelke, társadalmunk identitása. A megválaszolatlan kérdések sokasága, a rendezetlen múlt, a határozott kontúrokkal megrajzolt jövő hiánya mind-mind egy új alaptörvényért kiáltott. De milyen is legyen ez az új?

• Olyan, amelyik kisöpri azt, ami elavult, ami fekélyes, ami bomlasztaná az újat.
• Ami mélyre ásott alap, ami teherbíró, amire építeni lehet.
• Ami erkölcsi, szellemi, anyagi biztosítékot ad.
• Ami az emberi léthez méltó jogosultságot biztosít, de kötelességet is keletkeztet.
• Ami a társadalmi együttélést, a hatalmi viszonyokat, nem csak az alá-fölé rendeltség szabályai szerint, de horizontálisan is megszervezi.
• Ami élhető jövőt biztosít.

Arra biztatom a testvéreket, hogy bár legyenek kritikusok ezzel a folyamattal szemben, de imádkozzanak azért, hogy sikerüljön megalapoznia ennek az Alaptörvénynek ezt az élhető jövőt!

Elismerésre méltó tett az, hogy az alaptörvény megszületett 2011. április 18-án, és április 25- én, húsvétkor kihirdetésre került. Ezért lett húsvéti az alkotmányunk.

Lényeges tény, hogy megnevezése nem alkotmány, hanem Alaptörvény. Ezzel választ is adhatunk az előadás címében feltett kérdés első részére: Alkotmány vagy tákolmány? Nem alkotmány, amiről beszélünk, hanem alaptörvény. Ez a kis különbség kifejezi az akaratot, hogy olyan törvény, amire építkezni lehet. Persze, felsejlik az a jogalkotói szándék is, ami még az alkotmány szót sem kívánja örökíteni. Ezzel is a változás radikális voltát kívánja jelezni. Amiként meg is fogalmazták, hogy alkotói nem ismerik el azt a társadalmi rendet, amit a korábban hatályos Alkotmányra építettek.

Alaptörvényünkben felfedezhetők a természetjog elemei is. Istent hívják be (Isten, áldd meg a magyart!), személyére tekintettel alkották meg az Alaptörvényt. Ha csak ezt az egy értékelhető elemét fedeznénk is fel, már akkor is hevesebben dobogó szívvel tarthatnánk kezünkben ezt a jogszabályt. Ámulatra sarkalló tény: Istenre hivatkozva hoznak meg törvényt ma hazánkban, Európa közepén, a New Age, a tomboló liberalizmus fojtogató jelenlétében! Ez az Isten személyére utalás hetven évvel ezelőtt nem lett volna ilyen értékes, napjainkban viszont politikai merészségre és egyenes gerincre utal.

Az Alaptörvényből kitűnik, hogy alaptörvényünk szembe megy a jogpozitivizmus, de a mai divatos eszmeiség, a liberalizmus szemléletével is. Hiszen mindkettő hangsúlyozza, hogy a múlttal nem érdemes és nem szabad foglalkozni. Alaptörvényünk viszont összekapcsolja a múltat a jelennel és a jövővel. Miszerint jelent építeni a múltra, a jövőre való tekintettel kell.

Ezért menetel szembe az Európai Unióval is, amiért számtalan kritikával is illetik. (Például a csak a férfi és nő kapcsolatát házasságnak nevező szakasza.)

Alaptörvényünknek hét különálló fejezete van: fohász, nemzeti hitvallás, alapvetés, szabadság és felelősség, állam, különleges jogrend, záró rendelkezések. Előadásom következő részében ezekből csak néhány fejezetet lapoznánk fel, ott is csak utalva a lényeges elemekre.

Fohász

Alaptörvényünk fohásszal, imádsággal kezdődik: “Isten, áldd meg a magyart!” Persze, tudjuk, hogy ez Himnuszunk kezdő sora, de hát Himnuszunk imádság. Ezt a tényt azért hangsúlyozom, mert számtalan keresztyén ember a Himnusz éneklése helyett lehajtja fejét, mormog valamit, mert teológiai helytelenséget vél felfedezni abban. Ezért inkább nem énekli. Én azt mondom, hogy boldog lehet az a nemzet, akinek Istenhez fohászkodó himnusza van. Nem állítom, de úgy vélem, hogy ez a nemzet a mögöttünk lévő igen zivataros évszázad alatt is énekelhette Himnuszát (legalább is hallgathatta zenéjét) valós vagy annak nevezett nemzeti ünnepein. Talán ez is áldásul lett ahhoz, hogy kikecmereghetett társadalmunk az igen mély gödörből.

Lehetőségek tárházát nyitja meg nemzetünk számára ez a fohász: Isten, áldd meg a magyart!

Nemzeti hitvallás

A következő fejezet a nemzeti hitvallás, amihez már az előkészítés időszakában számtalan gúnyos megjegyzés kapcsolódott. A 2010. év tavaszán megalakult parlamentnek az első jelentős tevékenysége a nemzeti hitvallás megfogalmazása volt. Kifüggesztették azt az államigazgatási szervek épületeiben, majd érkeztek a hírek, hogy kik és milyen módon gyalázták meg, leköpdösve, tojással dobálva stb. Kevés híradás szólt azokról, akik örömmel fogadták a nemzeti hitvallást.

Nos, én nem fedeztem fel abban olyan gondolatot, amivel hívő emberként ne tudnék egyetérteni. Mindenkit bátorítok, hogy ha az alaptörvényt nem is olvassa el, mert az száraz jogi szöveg, de a nemzeti hitvallást olvassa el! Emeljünk csak ki néhány sort belőle!

• Például, tagadja a materializmust: “Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.” Mit is állít ez a sor? Azt, hogy nem az anyagiak alapozzák meg az emberi életet és adják annak értékét.
• A történelmi múlt rendezéséről ezt olvassuk: “Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését. Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét. Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki. Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.” Ismételjünk csak meg egy fontos mondatot: “Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét”. Ez a sor arra inspirál engem, hogy merjem azt gondolni, hogy felhatalmazást kaptak az illetékes hatóságok (ügyészség, bíróság stb.), a történészek, jogtudósok, hogy a jogalaptól megfosztott évtizedek eseményeit végre szabadon vizsgálhassák. Számomra úgy tűnik, immár minden lehetőség adott ehhez.
• Talán ismeretes hallgatóim számára Berzsenyi György egyik gondolata: “minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed.” Ehhez kapcsolható az alaptörvény következő mondata: “Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.”. Keresztyén emberként csak elismeréssel tudom dicsérni a hitvallás megalkotóit, akik nem felveendő kölcsönökre, erőfeletti munkálkodás szükségességére hivatkoznak a megújulás megalapozásához. Mi, keresztyének, akik az emberi lét alappillérének a helyes lelki és szellemi életet tekintjük – ami hazánkban jelenleg romokban hever –, fel kell hogy sorakozzunk az Alaptörvény megújulási törekvése mögé.

Alapvetés

Alapokmányunk következő fejezete az alapvetés. Lássunk ebből is néhány kiemelt sort! “Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. Magyarország támogatja a gyermekvállalást. A családok védelmét sarkalatos törvény szabályozza.”

A házasság, család, gyermeknevelés intézményéről is biblikus gondolatot találtunk tehát, olyat, ami bizonyára számtalan (bel- és külföldről érkező) támadást kell, hogy kiálljon majd a közeli és távoli jövőben. Csak remélni lehet, hogy megmarad Alaptörvényünknek ez a határozott kiállása, és ezzel hosszú időre meghatározza Magyarország pozitív helyzetét, s ezzel áldást örökölhet.

Talán érdemes felidéznünk az 1950-es évek szellemiségét idéző tényt, ami szerint egy gyermek az anyjának csak annak a néhány liter tejnek az árával tartozik, amit csecsemőkorában szopott. Kettőjük között ez minősíthette a kapcsolatot. Az Alaptörvény felülírja, helyére teszi ezt a nézetet, amikor szellemiségében is más minőséggel támogatja a gyermekvállalást.

A következő említésre méltó sor is új szemlélet tükröz: “Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” Ez valósul most meg a bankok, a biztosítók megadóztatásával, az új tehermegosztás bevezetésével, de a korrupciós rendszer felszámolására tett kísérlettel is. Mindeközben zajong a sajtó jelentős része, értetlenkedve hőzöng a nyugati világ, olyan képtelenséget állítva, hogy mindez előszele a demokrácia felszámolásának, és hamarosan lezárják az ország határait Ausztria felé. Mindezt miért is? Mert tönkremennek a hazánkban fiókokkal üzemelő giga-bankjaik. Persze az ezt megelőző néhány évről (két évtizedről) nagy a hallgatás: Mekkora profitot is szállítottak ki innen? Mik is a deviza alapú hitelszerződések feltételei? Európában általánosan használtak, vagy a magyar ügyfélre szabottak? A választ most kezdjük megismerni, s ez a válasz nagyon elkeserítő és kiábrándító lesz.

Nos, az Alaptörvény az anomáliák közt is rendet szeretne tenni: tisztességes gazdasági versenyt ígér. S kik azok, akiknek ez sérti az érdekeit? A tisztességeseknek?

Lapozzunk tovább az Alapvetésben! “Mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni.” Talán majd ennek a megvalósulása igényli a legtöbb erőfeszítést és időt: új szemléletmódnak kell kialakulnia a javakhoz jutásban. A “mindenki felelős önmagáért” egy olyan gondolat, amit az elmúlt 50 évben kiöltek az emberekből. Mert miben is nőttünk fel? Abban, hogy nem terhel felelősség az események alakulásában. Az “állam bácsi” majd gondoskodik szükség esetén rólam, a kerítésemen kívüli állapotokhoz pedig semmi közöm, hiszen kötelezettséggel nem terhelt jogosultságokkal rendelkezem. A jövő társadalmi létformája új szemléletet követel mindenkitől.

Aki volt már a magyar igazságszolgáltatás szenvedő jogalanya (a bírói pulpitus bármelyik oldalán ült is), az érdeklődéssel várja az Alaptörvény hatályosulását a mindennapi élet területein. Hiszen minden jogalkalmazó köteles lesz immár az erkölcsi jogrendre is tekintettel lenni. “Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”

Szabadság és felelősség. Abortusz és eutanázia tilalma?

“Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Ebben a mondatban tagadhatatlanul felfedezhető az abortusz tilalma, amire rögtön ráharapott mindenki, akinek vélt vagy valós érdekét sértheti. S mivel a védelem élethosszra szól, ezért nem csak az abortusz, de az eutanázia pártiak is sértve érzik vélt jogosultságukat.

A hazai és külföldi sajtó, az EU, de a tengerentúl politikusai is immár igazolva látják ezzel minden rejtett félelmük beteljesülését, s ezen, mint a XXI. század borzalmán lovagolnak változatlan hevességgel.

Keresztyén emberként viszont kijelenthetjük, hogy ez biblikus gondolat. Nagyon szeretném megérni az elkövetkező évtizedeket, hogy láthassam az alaptörvényi sorok pozitív hatását nemzetünk életében! És őrizzen meg bennünket Isten, hogy ne kelljen negatív irányban ezt a passzust módosítani!

Az ember klónozása is tilalmat nyert az Alaptörvényben: “Tilos az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása, valamint az emberi egyedmásolás.” Kis nemzetként úttörők lettünk ennek megfogalmazásában, s igazi értékét még az is erősíti, hogy nem kilincseltünk Moszkvában vagy Brüsszelben az engedélyért. S talán az Uniótól sem kell szemrehányásokra számítanunk, hiszen a hivatalos gyakorlat az, hogy a nemzeti jog nem lehet ellentétes az Unió szabályaival, s az Unió törvényei között nem szerepel, hogy lehet embert klónozni.

Az egyház nem felsőség. “Az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal.” Sajnos az egyházakat folyamatosan megkísérti a felsőségi hatalom gyakorlása, illetve ilyen területre való terjeszkedése. A társadalmi elvárásoktól függetlenedve, isteni elvárás és küldetés teljesítésével töltheti be szerepét a mindenkori társadalomban.

Szerzett jogok megnyirbálása: nincs ingyen ebéd. “Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.” S íme, alig fogalmazták meg ezeket a sorokat, máris előttünk áll az aktualizált társadalmi példa: a méltatlanul korai nyugdíjazás megszüntetése. Megszűnik annak lehetősége, hogy valaki akár már 35 évesen érvényesíthető nyugdíjjogosultságot szerezzen. A módosítás alapja, hogy képességeinek és lehetőségeinek megfelelően mindenki köteles – nem kivenni – hanem beletenni, hozzájárulni a gyarapodáshoz.

Az én házam az én váram? “A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” Ez a mondat sem szerepelt előző Alkotmányunkban. Ha a tulajdon társadalmi felelősséggel jár, akkor az enyémmel már nem csinálok azt, amit akarok. Tulajdonosi létem gyakorlásának mindig vannak olyan hatásai a környezetemre, amire tekintettel kell, hogy legyek. Eszembe jut a történet, miszerint a többgyermekes család sokat szenvedett szomszédjától, aki a kályhában tüzelt el minden szemetet: gyermekpelenkákat, elhullott állattetemet, műanyag hulladékot, stb. S amikor kéményéből szétterítette környezetére a sötét felhőt, akkor a szenvedő család gyermekei kórusban zengték: Apa, anya, Feri fűt! Talán már csak néhány év, s a kis családra is vidámabb telek várnak!

Joggal, kötelezettséggel terhelt családi kapcsolat. “A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.” A posztmodern kor néha lélegzetelállító nevelési ideológiájának kötelező jellegű térnyerését látva, talán még nem is látjuk át ennek a mondatnak védelmet nyújtó jelentőségét. “A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását. A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.” Az utolsó mondatban a most még fiatal is felfedezheti saját érdekét, annak ellenére, hogy számukra felelősséget és kötelezettséget alapít, amikor kimondja, hogy az idősekről nem csak az állam gondoskodik, miközben annak leszármazottai vígan és gondtalanul élik világukat.

Elzáródó pénzcsap. “Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.” Alaptörvényben lett rögzítve a szabály, hogy ne az idős embereken gazdagodjanak meg a biztosítók, s megszűnjön az a gyakorlat, amikor az állam kötelezett fiatalokat magánnyugdíj-pénztárakba, akik azután ilyen-olyan gyakorlatra, gazdasági történésre hivatkozva csorbították jogosultságukat.

Biztosítva a jövő? “Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával… segíti elő”. Alaptörvényünk példaértékű védettséget biztosít mindenkinek ahhoz, hogy ne a számtalan kérdőjellel terhelt, genetikailag módosított élelmiszert fogyassza. De így védi az ivóvízkészleteket is, hiszen ma már köztudott, hogy rövid időn belül stratégiai jelentőséggel bír majd az ivóvíz. Talán jelentősebbel, mint a kőolaj.

Állam

Mivel az idővel nem tudtam kielégítően gazdálkodni, ezért az állam című fejezetből csak azt a számunkra most említésre érdemes tényt emelem ki, hogy az Alaptörvény behívja az erkölcsöt a bíróság jogalkalmazásához. Bizonyosan hallgatóim is érzékelik annak jelentőségét, hogy ezzel mintegy érvényteleníthető az a sok sérelmet okozó gyakorlat, hogy valami “törvényes, de nem tisztességes”. “A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”

Záró rendelkezések

Kérem, jelentkezzen közülünk az, aki találkozott már olyan jogszabállyal, amit Isten és ember előtti felelőséggel hoztak meg! Ezért is érdemes felhívni a figyelmet az Alaptörvényre, mert ez az a jogszabály: “Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg.” Arra az Istenre hivatkozva adták voksukat az Alaptörvényre a honatyák, akit már a kezdő mondatban is behívtak a törvénybe.

Az alaptörvény utolsó mondata áldáskérés: “Legyen béke, szabadság és egyetértés”. Akár Pál apostol is írhatta volna?

5. Válasz a feltett kérdésre

Az előadást a feltett kérdésre adott válasszal fejeznénk be: Alkotmány vagy tákolmány az Alaptörvény? – Mint láttuk, nem alkotmány, hiszen alaptörvény. – Akkor tákolmány? Talán az elmondottak is segítik hallgatóimat, hogy megadják rá a számukra is helyesnek tartott választ!

(A 2011. október 9-én, Budapesten, a Biblia Szövetség Fontos kérdések sorozat keretében elhangzott előadás – szerkesztett változat)

Az előadás letölthető MS Word 97-2003 (.doc) formátumban is.