Őrült, dilis szerelem (Crazy Stupid Love)

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték

Íme, egy szellemesen okos mozi – még az is bírható, hogy a végén kicsit szirupos. De okvetlenül briliáns, és a remek színészi alakításokon kívül van benne valami új és megragadó. Mivel csak 12-es karikát visel, a túlszexualizált tinédzserek világának is nyújtani szeretne valami kunsztot. A film szórakoztatva, nagyon rafináltan talál utat a fiatal közönség szívéhez – sajnos egy roppant ütődött üzenettel. Ezért nem nevezném felhőtlen családi romantikus komédiának, a tartalom mélyebb rétegei ellenére sem. Lesznek majd, akik kényelmetlenül érzik magukat a vetítőteremben egyes képkockáknál, nem alaptalanul. Mindezek ellenére a Warner Bros. ezúttal remekelt ezzel az „őrült, dilis” vígjátékával, szemben a nyár eleji „Rettenetes főnökökkel”, ami teljes mértékben felejthetőre sikerült.

A film nagyon jó ötlettel kezdődik, jól kezeli a szokásos véletleneket és az azokból származó eseményeket, félreértéseket, maximálisan kihasználja a szereplőkben rejlő komikus lehetőségeket, és végül két valódi meglepetést is tartogat a néző számára. Miközben mindvégig ügyesen fenntartja a kíváncsiságunkat és a feszültséget. Briliáns párbeszédek, remek humor, a hagyományos romkom (romantikus komédia) elemek frissek és szórakoztatóak. Kellemesen olvasztja össze a modern komédia elemeit és a mély, sokszor megoldhatatlanul sötét érzések világát.

Az „Őrült, dilis szerelem” három generáció romantikus érzéseit mutatja be, miközben meggyőz, ha igazi szerelemről van szó, a tapasztalat vajmi keveset számít, és bármelyik generációhoz tartozol, a szerelem lehet őrül és lehet dilis. Egész életünkben csak erre vágyunk, és amikor megérkezik, rettentő nehéz munkával jár. Szeretni iszonyú nehéz.

A remek vígjáték akkor kezd kibontakozni, amikor Cal (Steve Carell) és felesége, Emily (Julianne Moore) egy trendi étteremben vacsoráznak, és Emily hirtelen férje fejéhez vágja, válni akar. Az egy számmal nagyobb zakót viselő, kondicipős, eléggé topis Cal-t teljesen váratlanul éri a kívánság, képtelen bármit is kezdeni a helyzettel. Calnak szembe kell néznie a ténnyel, hogy elhanyagolt kinézete, felsége iránt érzett elkényelmesedett szerelmi élete egyáltalán nem teszi őt kívánatos férjjé, sőt inkább unalmassá és szánalmassá. A férj kivert kutyaként bánatában minden este egy szingli bárban szomorkodik kedvenc itala felett és hangosan siratja felesége elvesztését. Örökös kesergése feltűnik a jóképű nőcsábász Jacobnak (Ryan Gosling, aki minden filmjével érettebb és meggyőzőbb lesz a vásznon, és ha semmi nem jön közbe Hollywood következő nagy dobásának ígérkezik), aki úgy dönt, szárnyai alá veszi a lepukkant családapát, és megmutatja neki, hogyan kell élni. Legelőször siralmasan szánalmas ruhatárát veszi célba, és lógó nadrágjait Armanira cseréli. Jacob ellenállhatatlan, polírozott rutinnal mozog a szebbnél szebb lányok között, hiszen neki a férfiasság mértéke abban mérhető, hogy mennyi egyéjszakás kalandot tud becserkészni. Jacob lenyűgöző stílusa csak addig működik, amíg egyszer emberére akad. Találkozik egy joghallgató lánnyal, Hannával (Emma Stone, aki szinte a nyár minden filmjében megfordult). Hanna minden mondatán keresztüllát és Jacob nem is kap mást, mint szarkasztikus megjegyzéseket. Hanna is szerelmes egy szürke és teljesen hétköznapi figurába, Richardba (meglepő módon a csöppet sem unalmas és kiváló énekes Josh Groban alakítja).

Közben egy másik szerelmi szál is fut, a Weaver családban: Cal fia, a 13 éves Robbie (Jonah Bobo) halálosan szerelmes a kistestvére 17 éves bébiszitterébe, Jessicába (Analeigh Tipton), aki viszont titokban non-stop a családfőről álmodozik. A romantikus Robbie arra bíztatja apját, harcoljon az igaz szerelméért. A fiú fiatal kora ellenére kitartó, elszánt és gyöngédszívű. Közben anyja, Emily kelletlenül vergődik abban a házasságtörő kapcsolatban, amelybe egyik munkatársával, Daviddel (Kevin Bacon) bonyolódott. Jacob instrukciói nyomán Cal sokadik kísérlete végre eredményre vezet és belefut a hálójába Kate (Marisa Tomei), és ez valóságos lavinát indít el a férfi életében. A felszarvazott férj hódító hadjáratra indul, de valahogy, valami mégsem stimmel: hiába a szex-sikerek sokasága, mégis felesége iránt ég a tűz szívében – kiolthatatlanul. Rájön, hogy harcolnia kellett volna a feleségéért, akit kalandjai ellenére igaz szerelmének tart. Túlságosan nemtörődöm volt, túl hamar feladta. Szomorúan érti meg, hogy egy kapcsolat életben maradásáért folyamatosan dolgozni kell, és sok minden más mellett a férfi vonzerejének nem tesz jót a széttaposott cipő és az elhanyagolt külső.

orultszerelemJacob számára is tartogat a szerelem meglepetéseket. Ő, aki korábban kinevette a szerelmespárokat, maga is szembetalálja magát az elkötelezettség és felelősségvállalás kérdésével, és hála Istennek, nem futamodik meg. De hogy mindez hogyan történik, legyen a film meglepetése.

Sajnos a mozi tanácstalanul áll a kérdés előtt, vajon létezik-e örömteli, kitartó szerelem és szexuális kapcsolat a házasságban, és a válasz nem egyértelmű.

A forgatókönyvíró Dan Fogelman is küzd a megoldásért és miközben azt sugallja, hogy az izgalmat a partnerek váltogatása tartja fenn, mégsem akar lemondani az igaz szerelemről való meggyőződéséről.

A film a producere szerint azt próbálja bemutatni, hogy három generáció szerelmi élete mennyire bonyolult, de van remény, ha valakiben ott rejtőzik a kitartás és bátorság. Azért szöget ütött a fejemben, vajon melyik lehetett a kettő közül, amelyik arra késztette a 17 éves bébiszittert, hogy meztelenül lefényképezze magát (szerencsére a végeredmény nem látszik a filmvásznon) és arról álmodozzon, hogy fotóit elküldi a 40-es éveit taposó Calnak (amit végül nem tesz meg), majd sok fordulat közepette a képek a 13 éves fiúhoz kerülnek. (Lenne nagy meglepetés, ha szemérmet igénylő bájai másnap a Facebookon landolnának!?) Ezekről a kérdésekről mindenképpen beszélni kell a tinédzserekkel azoknak a szülőknek, akik úgy döntenek, mégis családostul ülnek be az előadásra.

A film a felnőtt nézőknek jó szórakozás lesz, hiszen nem olyan vulgáris, mint sok más nyári komédia volt, és nem is untat halálra. Valahogy azzal a jó érzéssel kelsz majd fel a helyedről, hogy a szerelemért, bármennyire őrült is, érdemes küzdeni. Csak közben észrevétlenül „el ne csavarja a fejedet” a rejtőzködő kettős üzenet.

Őrült, dilis, szerelem (Crazy, Stupid, Love)

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 118 perc, 2011

12 éven aluliaknak nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: John Requa, Glenn Ficarra

forgatókönyvíró: Dan Fogelman

operatőr: Andrew Dunn

producer: Steve Carell, Denise Di Novi

szereplők:

Steve Carell (Cal Weaver)

Julianne Moore (Emily Weaver)

Ryan Gosling (Jacob Palmer)

Emma Stone (Hannah)

Marisa Tomei (Kate)

Kevin Bacon (David Lindhagen)

Liza Lapira (Liz)

Joey King (Molly)

Weberné Zsikai Mária / Budapest