Úgy (esetleg: azt) gondolom… – ma már ilyen bevezetővel kezdi a riportalanyok számot tevő része a kérdésekre adott válaszát, de az előadók és az igehirdetők is szívesen élnek a magyarázat indoklásának ezzel a módjával. Futótűzként, néhány év alatt terjedt el ez a fantáziátlan beszéddivat.
Talán angol hatás ez nyelvünkre (mint a stílustalan „az egy dolog”, illetve a jó helyett a „Szép napot!”), és így vált majmolt közhellyé. Lehet, hogy a téma miatti bizonytalanságát rejti a megszólaló a fura szókapcsolat mögé, de bizonyára szerepet kap a személyes ego fontosságának hangsúlyozása is. Bármelyik is okozza a mára már általánossá vált használatot, én „úgy gondolom”, egyik sem szolgálta magyar nyelvünk szépségét.
Különösen fájó számomra az, amikor Isten Igéjének magyarázatánál találkozom az így kezdődő felvezetéssel, hiszen mégis csak egyedül az a fontos, ahogyan azt a Szentlélek gondolja.
Dr. Mikolicz Gyula / Pécel
„Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (Zsolt 12,7)
