Alig néhány évtizede augusztus 20-án még a szovjet mintára készült alkotmányt ünnepeltették velünk. Igaz, régi-új címerünk helyett akkor még a búzakalász-koszorúba bújtatott – azóta hazánkban tiltottnak minősített nemzetközi munkásmozgalmi jelképek – köszöntek ránk. Akkoriban csak igen kevesen emlékeztek arra, hogy korábban ez a nap, közel ezer évig I. (Szent) István ünnepe volt.
Az 1956-os forradalom után a helyzet némileg enyhült, címerünkbe belekerült a koronájától megfosztott, trikolóros címerpajzs, és az alkotmány ünnepén a Kádár-rezsim ünnepi szónoklataiban már inkább a kenyér ünnepét emlegették. István királyról még mindig nem esett szó.
Arról nincs pontos adat, hogy Szent István ünnepe mikor kezdett összefonódni a kenyér ünnepével, viszont az új kenyérért való hálaadás csaknem valamennyi keresztyén egyház gyakorlatában fellelhető. A paraszttársadalom a kenyérben mindig is saját munkájának gyümölcsét, ugyanakkor Istennek áldását, ajándékát látta. Némelyek szerint talán azzal ötvöződött a kenyér és István király személye, hogy első királyunk olyan erős államot alapított, amelyik népünk számára több mint ezer éven keresztül kenyeret biztosított.
Egy bizonyos, új kenyérkor hálát adhatunk, és hálát kell adnunk Isten megtartó és áldó kegyelméért, de gazdag történelmi örökségünkért, ezen belül István királyért is. Legfőképpen az Élet Kenyeréért, a Királyok Királyáért, Jézus Krisztusért, akiben, akire nézve, és aki által mindez megvalósulhatott, és a miénk lehet.
Margit István / Pécel
„… Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, vette a kenyeret, hálát adva megtörte, és ezt mondta: Ez az én testem, amely tiértetek megtöretik…” (1Kor 11, 23-32)
