Miután tavaly szerény volt a gyümölcstermés, a nyár kezdetén már nagyon vártuk az első sárgabarackok megjelenését. Az évtizedes, égbe nyúló fákról sajnos alig lehetett létrával valamit elérni, ezért többnyire meg kellett várni, amíg megérve lepotyognak.

Ha a fák környékén nincs frissen lenyírva a növényzet, akkor a fűben nem könnyű észrevenni az apró barackokat. Néha felküldtem a gyerekeket a telek végében lévő fákhoz, de hamar visszatértek, jelezve, hogy nincs barack. Ha magam jártam utána, először nekem is úgy tűnt, hiába jöttem. De mihelyt közelebb mentem, és alaposan végigpásztáztam a terepet, akár egy vödörnyit is össze tudtam szedni. A kamrában ilyen nem létező barackból sorakoznak a lekvárok. Persze, ehhez minden egyes szemért külön le kellett hajolni, kiválasztani, melyik használható, melyik nem, kihalászni akár a csalán közül is.

Keresgélés közben sokszor jutott eszembe, hogy olykor hasonló az igeolvasásunk is. Átfutunk egy szakaszt, és úgy érezzük, nem mondott nekünk semmit. Talán azért, mert már előre elhatároztuk, hogy mit is szeretnénk hallani, vagy azért, mert önmagunkat keressük még az igében is.  De jobb, ha ilyenkor mégsem csukjuk be a Bibliát, hanem megpróbáljuk alaposabban megérteni, hogy mit jelent ki Isten önmagáról az olvasott részben. Hiszen elsősorban erre adatott nekünk az Ige! Ehhez vállalni kell az ezzel járó fáradságot. Annak, aki Jézust szeretné jobban megismerni, számos kincset – igazi táplálékot – tartogat a Biblia.

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

„Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, amikor felserkenek.” (Zsolt 17,15)