A minap egy orvosi szobában vártam a leletre. Amíg a nővér dolgozott, unalmamban bámészkodtam. A falon kis tábla lógott, mély tartalommal ékesítve. A szöveg talán ez volt: Csak két gondolat foglalkoztat egész életemben. Az egyik, hogy ki találta ki a munkát, a másik, hogy a többiek miért nem ütötték őt agyon.
Én ismerem mindkét kérdésre a választ. Azért nem ütötték agyon, mert a többiek senkik a feltalálóhoz képest! A munkát Isten találta ki, ezzel is adta a hozzá való hasonlóság méltóságát! Jézustól tudjuk, hogy Isten mindez ideig munkálkodik.
Tehát nem az él embertelenül, aki dolgozik, hanem az, aki munkanélküli. Persze, a munka a bűneset után már nem az, aminek indult: azóta fáradságos, és sokszor a hiábavalóság átka sújtja. A munkával már az izzadság, a gyötrelem is együtt jár, ahogy magával az élettel is.
A megváltás arra is szabaddá tesz, hogy Isten előtt hasznos, áldott munkát végezve szolgáljuk őt.
Ziláné Marika / Budapest
„Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17)
