A háborúban, a forradalom alatt milyen kevéssel is elégedettek és hálásak voltunk. A bibliai Jákobnak elég volt, amikor megtudta, hogy szeretett fia, József még él; Pál apostol a szűkös körülmény ellenére (jóllakással és éhezéssel) is elégedett volt; de Jézus hálás kezében ötezer ember számára is elég volt öt kis kenyér és két hal… Úgy tűnik, az elégedettség nem a rendelkezésre álló javak mennyiségétől függ.
Az elégedettség egészséges ellentéte az elintézetlen feladatok, a polcon, szekrényben, fiókban uralkodó rendetlenség, a rendezetlen kapcsolatok stb. okozta elégedetlenség. Az elégedetlenség ilyenkor tehát igényességet jelent.
Más esetben az elégedetlenség könnyen irigységet vált ki, és aki irigy, az nem szereti az embertársát.
Előd Erika / Budapest
Pál apostol: „De valóban nagy nyereség az istenfélelem (új ford.: kegyesség) megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit.” (1Tim 6,6)