– kérdezte egy szakiskolás diák, amikor a szakmai gyakorlati vizsga után az elnök hosszasan méltatta a fiatalok teljesítményét, csak éppen a lényeget nem említette a középsúlyos értelmileg akadályozott tanulók számára.
Mert a legfontosabb mozzanata a megmérettetésnek az eredmény kihirdetése. A hétköznapok sűrűjében sokan elfelejtjük, hogy minden napon vizsgát teszünk. Életvitelünk, beszédünk, cselekedeteink életünk vizsgaelnöke előtt zajlik. Akkor is fontos lenne egy kis vizsgadrukkal, egészséges összpontosítással nekifeszülni az előttünk álló feladatoknak, amikor azok már megszokottá, mindennapivá váltak.
És ha „gyengén felelt meg” értékelést kapunk egy nap végén, esetleg „elégtelent”? „Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” – olvassuk Mikeás könyvében (7,8). Nagyszerű dolog tudni azt, hogy bizonyítványosztó Urunk önmagát adta/adja értünk, hogy a megmérettetés pályáját meg tudjuk futni. Mert egyikünk sem tudna cselekedetei alapján megfelelni Isten mércéjének. Egyedül Krisztus által kaphatunk kiváló bizonyítványt, sőt az igazság koronáját is megadja majd övéinek.
Szász Lídia Dóra / Kisbér
Pál apostol volt, és a mi jelenlegi reménységünk: „Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz (vizsga) bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,8)