Rio

színes, magyarul beszélő, brazil-kanadai-amerikai
animációs vígjáték, 96 perc, 2011

Rio1Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Azúr nevű papagáj, aki, akár hiszitek, akár nem, nem tudott repülni. De ez csöppet sem zavarta, amíg a Riói Karnevál forgatagába nem került, ahol rátalált a szerelem. Közben persze szembesülnie kellett a rideg valósággal: a madarak igenis repülnek, egyébként támadhat némi nehézségük az életben. Azúr persze a sok kaland között barátokra is talál és megküzd a galád csempészekkel, s teszi mindezt káprázatosan színes 3D-ben. A 6-12 éves korosztályt megcélzó alkotás a gyerekfilmek között az idei filmtermés egyik legszerethetőbb mozija. Rendkívül intenzív színvilága és humora szívmelengető, elkápráztató és a közben egyáltalán nem bánjuk, hogy alkalmaz bizonyos műfaji sablonokat is. A másfél órás felhőtlen kikapcsolódás garantált az egész család számára.

A Twentieth Century Fox és a Blue Sky Studios legújabb 3D-s animációs filmje a Rio, átütő sikert hozott a filmstúdió számára, hiszen a hétvégi bevétele már 286 millió dollár fölé emelkedett, és ezzel 2011 eddigi legsikeresebb filmjének számít, lekörözte Johnny Depp Rangóját is.

 

A főszereplő madaraknak – Azúrnak és Csilinek – a hangját az eredeti változatban Jesse Eisenberg (A közösségi háló, Kalandpark) és Anne Hathaway (Szerelem és más drogok, Az ördög Prádát visel) kölcsönözte. De felbukkan Jamie Foxx, mint Nico és Will.i.am a The Black Eyed Peas tagja, mint Pedro, ők a film két legkedvesebb figurája.

Nekünk talán nem jutna eszünkbe, hogy Rióba, az évente megrendezésre kerülő szokásos karneváli forgatagba utazzunk, hogy az élet értelméről elmélkedjünk. Nem így a film főszereplőjének Azúrnak, aki a kihalás szélén levő arapapagájok legutolsó példánya. Nem saját jószántából ugyan, de élete értelmét és célját éppen ott találja meg. Megtudjuk közben, hogy a madaraknak is megvan a maga karneválja sok zenével, tánccal és színpompával. Ünneplésüket azonban félbeszakítja egy aljas csempészakció, és a tojásból még alig kikelt kék arapapagáj – több más értékes madárral együtt – fogságba kerül, majd nemsokára a havas Minnesotában találja magát.

Carlos Saldanha, a Rio de Janeiro-i születésű rendező, aki a Jégkorszak mindhárom részének kitűnő alkotója, ezúttal melegebb éghajlatra vitte szereplőit, amíg várhatóan 2012-ben megérkezik a Jégkorszak 4-dik folytatása. A kiruccanás remekül sikerült, és az energiától kicsattanó film nem is túl édeskés és csöppet sem rémisztő.

A kék arapapagájt egy könyvmoly kislány, Linda (Leslie Mann) találja meg egy véletlen folytán. Védelmébe veszi, Azúrnak kereszteli és felneveli. Egy napon beállít hozzá a különc brazil ornitológus Tulio (Rodrigo Santoro), hogy visszatessékelje Azúrt Rióba, mert ő fajának utolsó példánya, és várja őt az esőerdő közepén az utolsó arapapagáj lány, a szabadlelkű, jó kedélyű, ámde csípős Csili, hogy utódokkal ajándékozhassák meg a világot, megmentve fajukat a kihalástól.

Az élet azonban tartogat számukra néhány nem várt fordulatot és újra csempészek hálójába kerülnek. Csili elkeseredetten veszi tudomásul, hogy összeláncolták a repülésre képtelen Azúrral. Kalandok hosszú sora veszi kezdetét, tele izgalmas üldözéses jelnettel és fergeteges humorral.

Napfényes tengerpartok, tündöklő virágok, és a Brazilia védjegyévé vált Sugarloaf Mountain képei váltják egymást, amely a térdimenzióban lélegzetelállító látványt nyújt.

A forgatókönyvírók, az állandó alkotótársak Jeffrey Ventimilia és Joshua Sternin (Maci Laci, Fogtündér) Don Rhymennel (Gagyi mami 1-2., Télapu 2., Vigyázz, kész, szörf!, Alvin és a mókusok) társult, és az alkotógárdába felvették Sam Harpert (Tucatjával olcsóbb, Szakítópróba) is. Ők azok, akik pontosan tudják, hogyan kell a gyerekközönséget az ujjuk köré csavarni. Will.i.am zenészként is remekel és a híres brazil muzsikus, Sergio Mendez is elemében van. A gonosz cselszövésekről egy fehér kakadu Nigel (Jemaine Clement) gondoskodik.

Az emberek világában is szövődik egy párhuzamos szerelmi szál, természetesen Linda és Tulio között, és mivel ez egy mese, a végén minden jóra fordul.

Azoknak is bátran ajánlom, akik eddig idegenkedtek a Disney filmektől. 3D-ben kötelező!

Rio

színes, magyarul beszélő, brazil-kanadai-amerikai animációs vígjáték, 96 perc, 2011
korhatár nélkül megtekinthető

rendező: Carlos Saldanha
forgatókönyvíró: Don Rhymer
zeneszerző: John Powell
operatőr: Renato Falcao
producer: Christopher Jenkins, Bruce Anderson
díszlet: Melanie Ann Martini

szereplők:
Jesse Eisenberg (Azúr eredeti hangja)
Anne Hathaway (Csili eredeti hangja)
Tracy Morgan (Luiz eredeti hangja)
Leslie Mann (Linda eredeti hangja)
Jamie Foxx (Nico eredeti hangja)
George Lopez (Bobo eredeti hangja)
Rodrigo Santoro (Tulio eredeti hangja)
Jemaine Clement (Nigel eredeti hangja)
Carlos Ponce (Marcel eredeti hangja)
Will i Am (Pedro eredeti hangja)

szinkronhangok:
Hamvas Dániel (Azúr magyar hangja)
Németh Borbála (Csili magyar hangja)
Galambos Péter (Luiz magyar hangja)
Zsigmond Tamara (Linda magyar hangja)
Rajkai Zoltán (Nico magyar hangja)

 

 

 

Weberné Zsikai Mária/Budapest