Krisztusban hívő emberekként azt gondoljuk, hogy nem érezhetjük rosszul magunkat. Ezért csodálkozunk, amikor feltör belőlünk az „Ezt már nem bírom tovább. Kész. Elég! Kiszállok!” – gondolat.
Munkahelyi stressz, anyagi bizonytalanság, párkapcsolati nehézség, gyermeknevelési kudarc, szolgálati sikertelenség, nyilvános megszégyenülés, testi fájdalom, magányosság – talán ismerős társai életünk egy-egy szakaszának. Újra- és újra bíztatjuk magunkat és egymást azzal, hogy Isten talán már a jövő héten jobbra fordítja a dolgok menetét, vagy azzal, hogy nem lesz semmi gond, bírni fogjuk.A legfájdalmasabb élményben akkor van részünk, amikor Isten ügye érdekében vállalunk áldozatot, többlet nehézséget, mégis kudarcban, hátratételben, netán megaláztatásban van részünk. Ekkor leginkább belevetnénk magunkat a világi élvezetekbe, hogy eltereljük figyelmünket a fájón égető kérdésről: Krisztusban reménykedem, hogy megsegít engem, és mégsem tesz semmit, de vajon miért?
Az 1Kor 15,19-ben a feltámadásról tanító igeszakasz nagyon fontos kitételét találjuk, miszerint a Krisztusban reménykedő keresztyén minden embernél nyomorultabb(!), ha nem látja azt a jövőt, ami Krisztusban az övé! Ha leveszi tekintetét arról, hogy Krisztusért és Krisztusban halála után miben lesz része.
De minek is leszünk részesei? Pontosan nem tudjuk, ugyanis egyelőre titok. Minden spekulációt mellőzve csak annyit tudhatunk, hogy lelkileg és testileg részünk lesz abban, „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek” (1Kor 2,9). Olyan jó lesz ott nekünk, amilyet elképzelni sem tudunk! Isten eltöröl minden könnyet szemünkről, halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé (Jel 21,4). Nem fogjuk magunkat nyomorultul érezni, sőt, ha ezeket az ígéreteket hittel megragadjuk Krisztusban, akkor már most örömünk és békességünk van. Aminek birtokában – elsődlegesen – nem a nehézségek alóli kimenekedést várjuk, hanem örömmel, hálával és szeretettel nézünk fel Krisztusra, aki miatt ez lehetséges, és akiben ez igaz ránk. Legyen áldott ezért! Dicsőség neked, Krisztusunk! Bizony, jövel Uram, Jézus!
Csapkovics Bertalan / Budapest
„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19)
