Mi történt húsvétkor?

Jonathan Edwards neves teológus szerint a történelem értelmezésénél a nem látható szempontokat is figyelembe kell vennünk. Ezt nevezi meta-narrativának, azaz a földi eseményt a vele azonos időben történő mennyei és a pokolbeli történésekkel együtt kell vizsgálni. M is ezt próbáljuk tenni, amikor a következőkben húsvét titkát kutatjuk.

1. A földi események

A nagyhét és húsvét eseményei Krisztussal nem a mennyben, hanem a földön történtek meg. Ő azelőtt a mennyben élt, s ott számtalan dolog történt, s minden általa történt, ami létrejött (Jn 1,3). De ott nem voltak meg azok az adottságok, amik a feltámadáshoz szükségesek, a földön viszont igen: halál, sír, keszkenők, halotti lepel, temetéshez szükséges fűszerek és a nagy, kerek, lapos sírkő, amit el lehetett hengeríteni. Minderről, mint a három (négy) dimenziós világunkban történt eseményről írtak a bibliai történetírók. Előbb a temetést, a sírboltra tolt követ, a siratást, a nagy gyászt rögzítették, majd ennek megváltozását, azaz az új látványt: üresen tátongott a sír, valamiféle hatalmas erő földre döntötte az erős vitézeket, angyalok léptek elő, akik megszólaltak, végül Jézus is megjelent. Kiderült, hogy valóban ő az, és nem a kertész. Szereplője a történetnek még Mária Magdaléna, aki Jézus lábát megragadta, amit ellenben Jézus ellenzett. Mindezek itt, a földön történtek, valós eseményként, amit számtalan követett: az asszonyok hazafutása és boldog tanúságtétele, a hitetlenkedő tanítványok kutakodása – Péter és János a sírhoz rohant –, a Szanhedrin válsággyűlése, a főpapok komoly anyagi áldozata, amikor a pénztárból sok-sok pénzt utalnak ki a sírt őrző katonáknak a hamis hír terjesztéséért… Ezek mind-mind földi világunkban végbement események voltak, és negyven napon át igen fontos eseményként tartották izgalomban Palesztinát. Először csak néhány asszonynak jelent meg Jézus, majd Péternek, később a többi tanítványnak is, végül pedig ötszáz embernek egyszerre, akik vele a feltámadás után együtt ettek és ittak (1Kor 15; Csel 10,41). Ezzel indult az evangélium világhódító útjára, és néhány száz év alatt már a Római Birodalmat is meghódította. Ezek az események az emberiség történelmének részévé lettek.

2. A mennyei történések

Az Atya elfogadta és igazolta Jézus golgotai áldozatát. Ézsaiás próféta leírta (53,10), hogy áldozata után Isten visszaadja majd neki életét, így fogja igazolni az áldozat érvényességét. A Filippi levélben (2,9) is erről olvashatunk: „Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való”. Jézus isteni természete erősebbnek bizonyult a halálnál, lehetetlen volt, hogy a sír őt fogva tartsa (Csel 2,24). Amint Elizeus próféta történetében a fejsze felúszott a víz színére (2Kir 6,6), úgy az élet sem maradt a halálban. Mit keresitek a halottak között az élőt? – ezt kérdezték az angyalok (Lk 24,5).

A Szentlélek bizonyította, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, „aki a szentség Lelke szerint hatalmasan Isten Fiának bizonyult a halálból való feltámadás által” (Rm 1,4). Megmozdult a mennyei sereg, megjelentek a földön az angyalok. Máté evangélista egy angyalt, Lukács kettőt említ. Nem ellentmondás ez, hiszen rengeteg angyal lehetett jelen a feltámadáskor, s Isten annyit és annak engedett látni belőlük, amennyit és akinek akart.

Elindult a csodálatos lelki folyamat, az új élet diadala, amik mind Jézus feltámadásának lelki következményei voltak. A feltámadás erői új életeket támasztanak, letörik a bűn bilincseit, átvisznek a halálból az életre, azaz élő hit által összekapcsolnak embereket az élet Urával, Krisztussal! Ne felejtsük el, hogy Pál apostol az Efézusi levélben kifejti, hogy amikor hiszünk, akkor ugyanannak az ereje munkálkodik bennünk, aki kihozta Krisztust a halálból, és fölé emelte minden hatalmasságnak (1,19-20)! Ez a hatalom hit által már minket is odahelyezett a mennyekbe, vagyis Krisztusban már mi is a menny polgárai vagyunk (2,6).

3. Alvilági következmény

Az alvilágban történtek sem közömbösek számunkra. Az ördögöt Krisztus legyőzte, birodalmát megtépázta, az ütközetet tehát elveszítette. Bár még egy kevés ideje van, s abban pusztít, rombol, de sorsa meg lett pecsételve – ezért is kérdezi Pál apostol: “pokol, hol a te diadalmad?” (1Kor 15,55/b). Veresége azonban még csak lelkiekben érvényesül a földi térben. Az ördög még megteheti, hogy szertejárjon keresve, hogy kit nyeljen el (1Pt 5,8). A halált még nem nyelte el a diadal, még nincs itt a feltámadás napja (1Kor 15,54). A hír igaz, de földi megvalósulása még nem érkezett el.

4. Feltámadás

Rajongó körökben nagy lelkesedéssel beszélnek az amerikai prédikátor, Don Piper üzenetéről, aki halálos autóbalesete után 90 percet a mennyben töltött, és onnan visszatérve, beszámolt az ott látottakról, hallottakról. Azt állította, hogy ott járt az arany utcákon, amelyek fölött pazar kapu ívelt, körülötte remekül kinéző emberek jártak, a távolban domb magaslott, csodálatos illatokat érzett, és ezerféle zenében gyönyörködött, miközben angyalszárnyak suhogását hallotta. Látta a saját szétzúzott, már egy órája meghalt testét teljes épségben(!): a mennyben egy karcolást sem fedezett fel azon! De olyan embereket is ép testben, fejükön hajjal, akik a földön kopaszok voltak.

A bibliaolvasó hívő ember pedig csak csóválja a fejét ennyi képtelenség hallatán. Mert, noha nem vitatjuk, hogy Piper a klinikai halál állapotában volt, és eközben halál előtti (és nem halál utáni!) élményekben részesült, de számunkra nem kétséges, hogy fantáziájában összekeveredett a XX. századi vallásos-pünkösdista képzeletvilág (balesete akkor történt) a Jelenések könyvének

21-22. részeivel. Hiszen aranyutcák, gyöngykapu és egyéb földi valóságok az új földön lesznek, és nem most találhatók a mennyben. Továbbá a testi feltámadás még nem történt meg, tehát a mennyben lévő megboldogult hívők teste sincs még ott. A feltámadás napjáig testük a sírban nyugszik. Ha pedig Piper ahhoz ragaszkodik, hogy nem klinikai halálban volt, hanem valósággal meghalt, és a mennybe került 90 percre – ahonnan visszatért –, akkor nagy a baj. Mert az a menny, amit leír, ahol tartózkodott, és ahova visszavágyódik (és ahova embereket hív) nem a Jézusé. A Biblia ugyanis más mennyet mutat be. Akkor hol volt Don Piper, és hova hívogat?

Íme, egy példa arra, hogy „Nincs új a Nap alatt”, a régi tévtanok ismét feltámadnak. Pál apostol már kétezer évvel ezelőtt beszélt azokról, akik azt hirdetik, hogy a feltámadás megtörtént (2Tim 2,18). Pedig még nem történt meg. Noha ezek a mennyei és túlvilági szempontok látható módon még nem valósultak meg, azért ne gondoljuk, hogy egyáltalán nincsenek. A lélek világában ugyanis valóságosak. A testi feltámadás még nem történt meg, de van lelki feltámadás is, ami itt, a földön meg kell, hogy előzze, mert ez a boldog testi feltámadásnak a feltétele!

Erre sokan mondják azt, hogy „elspiritualizáljuk a dolgot”. Pedig, amikor egy ember életében megtörténik az újjászületés-megtérés, vagy amikor mindez többeknél közel azonos időben (ébredés), akkor ezen nem szabad egyszerűen csak napirendre térni! (Még a hitetlen világban is meghatározó hatása van a spirituális történéseknek: hiszen azok befolyásolnak nagy dolgokat: a lélek parancsol a testnek, és az engedelmeskedik. Rossz és jó értelemben egyaránt.)

Mi ennek most a feltámadásra gyakorolt pozitív hatását vizsgáljuk: ha életünk már a földön az Úré, akkor testünk is az övé, és a feltámadásban az Úrhoz megy testünk is. Ha tehát hiszünk Jézus Krisztusban, akkor már itt a földön változás következik be, a krisztusi testi létünkben láthatóvá lesz. Tehát a lelki feltámadásban (újjászületés-megtérés), már mindent megnyerünk, amit addig elveszítettünk: lelkünk tisztaságát, békességét, a hitet és az örök üdvösséget. De elindultunk az úton a testi feltámadás és az örök élet felé is! Ezért „Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban. Ezeken nincs hatalma a második halálnak…” (Jel 20,6)!

Alföldy-Boruss Dezső / Budapest

(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXIII. évfolyam, 2011. április)