Egy jobb világ (Hævnen / In a Better World)

Susanne Bier, az ismert dán rendezőnő jelentős sikerekkel a háta mögött (Testvéred feleségét, Esküvő után, A tűz martaléka), többszöri nekifutás után az idén végre elég meggyőző volt az Amerikai Filmakadémia számára ahhoz, hogy neki ítéljék a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjat. Pár héttel korábban ugyanebben a kategóriában a Golden Globe-díjat is elvitte. Bier most sem vállalkozott kevesebbre, minthogy tőle szokásos módon elkalauzolja a nézőt a sorsdöntő emberi választások intenzív, drámai világába.

A dráma két apa és fiaik küzdelmeinek sötét bugyraiba enged bepillantást.

Miközben feszült párhuzamba állítja a gyermekek és a felnőttek életét, nem fél ugyanazt a kérdést feltenni mindkettőjük számára: Hogyan szállhat ki az egyén a világot fogva tartó erőszak és bosszú ördögi köréből? Milyen az erőszak természete? Hogyan működik a megbocsátás? És van-e értelme megbocsátani? „– Ha megütöd, ő is megüt, azután te újra ütsz. És soha nincs vége. Hát nem látod? Így kezdődnek a háborúk!” „– Nem. Ha elég erősen ütsz, már az első alkalommal. Te semmit nem értesz!” – kiabálja kétségbeesetten Christian a film egyik zseniális gyerekfőszereplője, aki egy tettlegességig fajuló játszótéri konfliktus után háborogva vitatkozik Antonnal, iskolatársa és újdonsült barátja apjával.

Anton egy kenyai táborban orvosként dolgozik és időről időre hazautazik az idilli dán kisvárosban lakó családjához. Élete nehéz fordulóponthoz érkezett. Orvosként és apaként olyan helyzetekkel találkozik, amelyekben kiderül, vajon az általa igaznak vallott erkölcsi értékek megállják-e a helyüket a mindennapi életben otthon, Dániában és a kenyai sivatagi kórház nyomorúságos sátraiban.

„Fogat fogért?”, vagy „Nyújtsd oda a másik orcádat is?”

A kérdés megválaszolásához a rendezőnő mesterien összekapcsolja a két párhuzamosan futó történet szálait – magabiztosan, sietség nélkül dolgozik. A film első képkockáin Antont látjuk, amint afrikai asszonyokat operál, akiket a „Nagy Ember” gúnynevű gonosztevő brutálisan megcsonkít, ha a lányok az elszenvedett szexuális erőszak után teherbe esnek. Anton az áldozatokon keresztül minden nap találkozik az emberi természet teljes romlottságának nyilvánvaló következményeivel. Mégis próbálja tartani magát erkölcsi értékeihez. Ránehezedik feleségével szemben elkövetett hűtlenségének emléke is, és minden erejével próbálja visszanyerni Mariannét, aki kétségek között gyötrődik. Anton közben példaképe is szeretne lenni sokféle küzdelemmel terhelt fiának, Eliasnak.

A másik család élete sem felhőtlen. A jómódú Claus üzletemberként dolgozik és épp most érkezett vissza fiával, Christiannal Londonból, hogy saját gyászával megbirkózzon. Nem sokkal korábban veszítette el rákos beteg feleségét. Már első pillanatban látszik, hogy apa és fiú kapcsolata tele van viharfelhőkkel és Christian mélyen lenyomja lelkében az apjával és a világgal szemben keletkezett haragos érzéseit.

A két család élete akkor kapcsolódik össze, amikor Christian az iskolában látja, hogy Eliast osztálytársa, testileg, lelkileg bántalmazza és félelemben tartja. Christian váratlanul és megdöbbentően erőszakos módon lép közbe, hogy Eliast megvédje. Olyan sérüléseket okoz, hogy az ügy kivizsgálására a rendőrség is kiszáll az iskolába. Mindkét apa hitetlenkedve és értetlenül értesül arról, hogy a fiúk kést is rejtegettek az iskolában, és nem veszik észre, hogy fiaik még csak most indultak el az erőszak útján. Christian lelkében félelmetes indulatot hordoz, amelynek mozgatórugója a bosszú. A sértést meg kell torolni, lehetőleg azonnal és hatékonyan, bárki és bármi legyen is a sérelem okozója. Christian az a fajta karakter a filmben, akitől akár egy iskolai lövöldözés is kitelne, de a rendezőnő és régi forgatókönyvíró társa Anders Thomas Jensen, más felé tereli a történetet. Közben gyomorszájon vág a gondolat, vajon meddig és milyen mértékig lehetnek a szülők hatással a gyermekeikre?

A film központi jelenetében Elias kistestvére a játszótéren verekszik egy fiúval, mire apja, Anton közbelép és igyekszik szétválasztani őket. A másik fiú apja is megérkezik a helyszínre és felelősségre vonja Antont, majd pofon vágja Elias és Christian szeme láttára. Anton azonban nem üt vissza. Azt próbálja megmutatni a fiúknak, hogyan lehet méltósággal és félelem nélkül odatartani az erőszaktevőnek a másik orcánkat is. Christian azonban mindezt a gyengeség és tehetetlenség jeleként értékeli és elkeseredett lépésre szánja el magát. Egy véletlen folytán lőporra bukkan és Anton védelmében bombagyártásba kezd a vonakodó és rossz lelkiismeretével küzdő Eliasszal együtt. A következmények visszafordíthatatlanok.

A mit sem sejtő szülőknek fogalmuk sincs mire készülnek a gyerekeik. Elias ugyan megpróbálja egyszer figyelmeztetni apját, hogy bajba került és gyötri a lelkiismeret, de Anton éppen maga is lelkiismereti konfliktusaival van elfoglalva és nem tud a fiára figyelni. Elias ezután hagyja, hogy barátja hatása eluralkodjon rajta. Christian pedig nem hisz a megbocsájtásban.

A történet ellenpólusaként újra látjuk Antont, aki visszatér Kenyába, de már látszik, hogy belefáradt a végeérhetetlen és látszólag hiábavaló orvosi munkájába. Életeket ment, bár mindez csupán csepp a tengerben. A törzsi háború áldozatainak mentése közben súlyos sebfertőzéssel jelenik meg nála a hírhedt „Nagy Ember”. Antonnak döntenie kell. Ellátja-e a temérdek szenvedésért és fájdalomért felelős bandavezért, vagy kiszolgáltatja a tömegnek? Hogyan tud uralkodni az indulatain, ha nyilvánvalóan provokálják és a gonosz az arcába nevet?

Susanne Bier szerint a világ igazságtalan és végtelenül gonosz hely. De bennünket az határoz meg, hogyan válaszolunk a minket körülvevő igazságtalanságra és gonoszságra. A bosszúállás (ami eredetileg a film dán címe), mindennapi életünk kisebb-nagyobb eseményeiben már-már elfogadott, de nem működik. Igazságot akarunk szolgáltatni, de a módszereink nem hoznak igazi megnyugvást.

Lehetetlen szabadulni a film nyomán keletkezett kérdések hatása alól – a többszörös rétegek felfejtése akár napokig is eltarthat. A drámai légkör tökéletessége a színészek zseniális játéka mellett Morten Soborg elegáns, intuitív kamerakezelésének is köszönhető. Ez az alkotás filmklubok beszélgetéseinek remek alapanyaga lehet. Igazi „kibeszélős film”, amely alapján mérlegre kerülhet, mit hiszünk mi keresztyénként az erőszakról, a megbocsátásról, a bosszúállásról, a sérelmek megtorlásáról. Tudunk-e megnyugtatóan válaszolni a film sokkoló kérdéseire és a bemutatott élethelyzetekre? Az „Egy jobb világ” nem könnyű film, de a rendezőnő nem ábrázolja az erőszakot elviselhetetlenül véres képekkel, brutális jelenetekkel. Fiatal felnőtt és idősebb korosztálynak ajánlom.

Egy jobb világ (2010) színes, feliratos, dán-svéd filmdráma, 119 perc,  Rendező: Susanne Bier forgatókönyvíró: Susanne Bier, Anders Thomas Jensen zeneszerző: Johan Söderqvist operatőr: Morten Soborg szereplők: Mikael Persbrandt (Anton) Trine Dyrholm (Marianne) Ulrich Thomsen (Claus) William Johnk Juels Nielsen (Christian) Markus Rygaard (Elias)

Weberné Zsikai Mária