A Biblia Szövetség Fontos kérdések előadássorozatának 2011. februári rendezvényén Az Alpha kurzus a gyülekezetépítés új módszere? című kérdésre kerestük a választ. A sorozat szerkesztőinek és az előadónak az a szándéka, hogy az előadással, s most, az annak alapján szerkesztett tanulmánnyal segítsenek választ találni azokra a kérdésekre, amik az Alpha kurzus néven közismertté vált, keresztyén gyülekezetekben szervezett tanfolyamok résztvevőiben, volt vagy leendő szervezőiben, az érdeklődőkben felvetődtek, illetve az előadó megfogalmazott.

Az Alpha kurzus a gyülekezetépítés új

módszere?

A Biblia mindennek megvizsgálására szólít fel (1Thesz 5,21) bennünket. Azt, hogy mi a jó – a Biblia alapján tudjuk megállapítani, ezért vizsgálódásunk mércéje csak a Biblia lehet (Csel 17,11; Rm 4,3a). Így érthetjük meg, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata (Rm 12,2), és mitől kell őrizkednünk. Ha valamiről kiderül, hogy hamis, akkor attól el kell fordulnunk (Rm 16,17; 2Kor 6,14-18), és másokat is óvnunk kell a tévúttól (Ef 5,11). Mindehhez járul még, hogy „a hitért” (fides quae creditur) harcolnunk kell, követve az apostoli példát, még akkor is, ha ezt némelyek bántónak érzik (Jud 3b; Gal 2,5; Fil 1,7. 27).  Senki nem szeretheti az igazságot, így Jézus Krisztust anélkül, hogy el ne fordulna attól, ami hazugság, és amit ő gyűlöl (Zsolt 97,10a; 2Tim 2,19). Mindezt figyelembe véve vizsgáljuk meg az Alpha kurzust (írják még alfakurzusnak, Alfa-kurzusnak, Alfának, Alpfának, Alpha-kurzusnak …) Mi a továbbiakban elsősorban rövidítve jelöljük: AK.

Mi is az Alpha kurzus (AK)?

Az Alpha kurzust úgy hirdetik meg, mint aminek elsődleges célja, hogy a keresztény hit alapjainak megismeréséhez segítsen, de alkalmas a már hitre jutottak hitmélyítéséhez, sőt, használható a hittől eltávolodott emberek visszasegítésére is.

Megjegyzés: a kitűzött cél túl tág ölelésű. Az evangélizációs célnak ellentmond, hogy a kurzus összesen 15 előadásából, csak 3 szól keresőknek, a többi már hitre jutott embereknek. Vajon azok, akik az első 3 alkalommal nem születtek újjá, hogyan érthetik meg a további leckéket (1Kor 2,14)? Nem áll fenn annak veszélye, hogy élő hit helyett csak keresztyén életstílusra vesznek rá résztvevőket?

A kurzus előadásainak címei

Kicsoda Jézus? Miért halt meg Jézus? Hogyan lehetek biztos a hitemben? Miért és hogyan imádkozzam? Miért és hogyan olvassam a Bibliát? Hogyan vezet minket Isten? Hogyan állhatok ellen a gonosznak? Miért és hogyan beszéljünk másoknak Jézusról? Isten ma is gyógyít? Mi az Egyház?

Ehhez csatlakozik egy csendes hétvége/nap, két fő témával (négy előadásban): A Szentlélek személye és munkássága és a vele való betöltekezés… Hogyan hozhatom ki a legtöbbet az életemből? A kurzust ünnepi vacsora zárja, ahol a beszélgetés, illetve az utolsó előadás témája: Adhat-e ennél többet az élet?

A tanfolyam anyagát különböző szempontok szerint is feldolgozták, így megtartható házaspároknak, bebörtönzötteknek, diákoknak, ifiseknek, római katolikusoknak, munkahelyen dolgozóknak.

„Az Alpha, a Holy Trinity Bromptonból (HTB) – anglikán közösség a londoni egyházkerületben – indult el, több mint húsz évvel ezelőtt.” A kurzus tananyagát Nicky Gumbel, a gyülekezet lelkésze írta.

Nicky Gumbel

Érdemes néhány szót szólni arról az emberről, aki az AK mögött áll, aki azzal népszerűsíti tanfolyamát, hogy állítása szerint, annak igazságait minden felekezet elfogadja. Gumbel egy  videófelvételen arról tesz bizonyságot, hogyan részesült 1994-ben az ún. torontó-áldásban E. Mumfordtól, aki éppen Torontóból tért vissza, ill. megismertet azzal, miként vitte be ezután gyülekezetébe (HTB) ezt az „áldást”. „Ellie Mumford röviden beszámolt arról, hogy  mit látott Torontóban. Majd ezt mondta: ’Most pedig betelünk Szentlélekkel’, s abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, az egyik jelenlévő a szó szoros értelmében elvágódott, és üvöltve és nevetve feküdt a padlón. Hihetetlen zajt csapott. Én pedig úgy éltem át a Szentlélek erejét, ahogy évek óta nem. A Szentlélek, mint valami erős áram folyt át a testemen.  Az egyik fiatal jövendölt. Egyszerűen csak feküdt, és jövendölt. A pásztor ezen élménye után, késve érkezett gyülekezetébe. Amikor a záró imára kérték, így imádkozott: Hála legyen mindazért, Uram, amit tettél és kérünk, hogy küldd el Lelkedet… Éppen az áment akarta kimondani, és elhagyni a termet, ’amikor a Lélek betöltötte a jelenlévőket. Valaki elkezdett nevetni, mint egy hiéna’” (Alpha Video III. 9. lecke, idézi az „Alpha: új élet vagy új életstílus?” a  4.oldalon).

Ezek a jelenségek ezután rendszeressé váltak gyülekezetében. A riasztó torontó-jelenségek (elesés, mámor, nevetés, csuklás) az AK segédanyagaiban is felbukkannak: „Ha embereket betölt a Szentlélek, gyakran úgy remegnek, mit falevél a szélben.”  (Kérdések, 158. old.) N. Gumbel jó kapcsolatban volt John Wimberrel, akinek nevéhez kötődik az ún. karizmatikus megújulás „harmadik hulláma”. Wimber azt tanítja, hogy az evangélium hirdetéséhez és hitelesítéséhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a jelek és csodák. Wimber egyszer meglátogatta a HTB egyházat, és találkozott annak vezetőivel. Gumbel maga mondja el, hogy valaki a Wimber-munkacsoportból azért imádkozott, hogy ő több erőt kapjon. Ennek hatására: „Kereken 30 másodperccel később olyan módon tapasztaltam meg Isten erejét, ahogyan soha korábban. Olyan volt, mintha 10.000 voltot vezettek volna át a testemen.” (Gumbel: Does God, Heal Today? Hangfelvétel) Természetesen az erő-evangélizációból ismert jelenségek is felbukkannak az AK-ban: „A jó hír proklamációja és a demonstráció, Isten hatalmának megmutatása kéz a kézben járnak” (AK 58.old.) A 13. lecke szerint, (Isten ma is gyógyít?)  az „ismeret beszéde” arra bátorít, hogy gyógyulásokat várjunk Istentől. Ez különleges események kíséretében történhet: valaki látomásban látja valakinek azt a testrészét, amit Isten meg akar gyógyítani, valaki parallel fájdalmat érez: ott érez fájdalmat, ahol Isten valakit gyógyítani akar… (Alpha Kurs Jugend, 63. o.) Megtudhatjuk, hogy ha nem is kaptuk mindnyájan a gyógyítás kegyelmi ajándékát, a gyógyítás megbízatása mindnyájunknak szól (Kérdések, 220. o.).  N. Gumbel természetesen  pozitíven hivatkozik közismert karizmatikus személyiségekről, mint pl. a harmadik hullám atyja, J. Wimber, P. Y. Cho, Corrie Ten Boom, Jack Deer, B. Hybel.

Visszatérve az AK-hoz: „A világ 163 országában, minden társadalmi, etnikai és gazdasági körben: börtönökben, diákok és fiatalok között, vidéken és városban, gazdag és szegény közösségekben működik.” (honlap) „(…) a legkülönbözőbb közösségek használják folyamatos evangelizációs programként: anglikán, baptista, episzkopális, evangélikus, metodista, presbiteriánus, pünkösdi, református, római katolikus, Üdvhadsereg, szabad egyházak, házi csoportok. Világszerte több mint 44.000 kurzus működik, és több mint 14 millióan végezték már el.” (honlap)

Mi a helyzet hazánkban? „Az első Alpha kurzus Magyarországon 1998-ban volt. Azóta több mint 180 kurzust regisztrálhattunk Magyarországon és a szomszédos országok magyar közösségeiben. Ma már minden jelentősebb felekezetben folynak hatékony kurzusok: pünkösdi, baptista, református, evangélikus, római katolikus, Üdvhadsereg, szabad egyházak, házi csoportok.”

Mindezek hallatán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy szabad-e egy ilyen jó szándékú és sokak által áldottnak tartott tanfolyamot kritizálni? Az előszóban megjegyeztem, hogy a megvizsgálást Isten kötelességként rótta ránk. Ugyanakkor, mint református lelkipásztor, aki esküt tettem a Bibliára és reformátori hitvallásainkra, hogy azok szerint hirdetem Isten Igéjét, időszerűnek látom ezzel a témával foglalkozni, mert sok református lelkipásztor és gyülekezet elkezdte szervezni és tartani az AK-t. A MEKDSZ téli konferenciáján, ahol református fiatalok szép számmal részt vettek, külön reklámot kapott az Alpha kurzus – tehát fiataljainkat is beszervezik. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben szükséges a mozgalom – lehetőleg közérthető – vizsgálata.

Az AK evangéliuma és Isten evangéliuma

Ma is égető kérdés, hogy milyen módszerrel kell és lehet az evangéliumot tovább adni? Sokszor azonban a kérdezők sem tudják, hogy mi is az evangélium? Az Új Testamentum könyveiben megismerhetjük, hogy mit hirdettek az apostolok és az első keresztyének, amikor evangélizáltak (pl. Csel 17.) A Római levélben pedig részletesen kifejtésre kerül Isten evangéliumának tartalma.

A Gal 1, 6-9 ismeretében kulcsfontosságú lesz az a kérdés, hogy az AK evangéliuma, amit első három leckéjében meghirdet, megegyezik-e a bibliai evangéliummal. Nem azt a megállapítást kell vizsgálnunk, hogy működik-e az AK, mint program (pragmatizmus), hanem azt a kérdést, hogy az, amit hirdet, azonos-e a bibliai evangéliummal? Mégpedig nem nagyjából, vagy körülbelül, hanem teljes mértékben. Isten Szentlelke Pál apostol által a Galata levélben (1,6-9) emeli fel szavát a tiszta evangélium érdekében, s tiltakozik az evangélium legkisebb mértékű meghamisítása, hangsúlyainak megváltoztatása ellen. Ezért ezt a páli figyelmeztetést komolyan kell vennünk!

Istenközpontúság

Az apostoli igehirdetés központjában a dicsőségesen cselekvő Szentháromság Isten (dióhéjban: az Atya kiválaszt az üdvösségre, a Fiú megváltja a bűnösöket, a Szentlélek pedig ujjá szüli, hitre juttatja, és megszenteli őket, így az ember üdve a Szentháromság Isten műve), és nem az ember, ill. az ember szükségletei és igényei állnak. Az AK – hasonlóan az evangélikál ill. újevangélikál mozgalomban gyakorolt evangélizációs technikákhoz – már az első leckében nyilvánvalóvá teszi, hogy a keresztyénség az ember problémáira, szükségleteire kínál megoldásokat (Kérdések, 29. old.), ahogyan egy baptista lelkipásztortól is hallhattam: „Isten is az emberért van”. Sajnos nem csak az első leckét, de a tananyag egészét áthatja ez az antropocentrikus szellemiség – ami hangsúlyeltolás: Istenről az emberre irányul a figyelem. De nézzük részletesebben a Szentháromság Isten személyeiről mondottakat, ill. el nem mondottakat!

Az Atya Isten

Az AK-ban alig-alig találunk utalást az Atya Istenre és munkájára: a teremtésre, gondviselésre, kiválasztásra, és gyakorlatilag szó sem esik Isten mindenhatóságáról, szentségéről, igazságosságáról, dicsőségéről. Lényét egyoldalúan, csak, mint szeretetet mutatják be. Aki így tesz, az Isten lényét torzítva mutatja be, így rossz istenkép kialakításával és megerősítésével is jogosan vádolható. Ezt a tényt nyugodtan minősíthetem teológiai hiányosságnak.

Az Úr Jézus Krisztus

A bibliai evangéliumban a Fiú Istennek kulcsszerepe van. Az apostolok egyértelműen, világosan, kiegyensúlyozottan tanítanak róla. Bemutatják őt, mint valóságos Istent és valóságos embert egy személyben. Emberségével kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy velünk ellentétben bűntelen volt, s az általa egyszer s mindenkorra elvégzett, tökéletes megváltói művéről is egyértelmű foglalnak állást. Nos, az AK viszonylag kevés tanítást nyújt Jézus Krisztusról. Valóságos istenségét nem hangsúlyozza, valóságos emberségét igen, bár bűntelen voltát nem (csak mellékesen merül fel a Kérdések c. könyv 37., 67. oldalán). Mindezekhez kapcsolódik az a mód, ahogyan az AK Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes keresztáldozatáról nyilatkozik. Mint tudjuk, a Biblia hangoztatja, hogy Jézus a kereszten egyszer s mindenkorra végbevitte a megváltást az egyetlen és tökéletes áldozatával (Zsid 9,28; 10,10.14; Jn 19,30). Az AK is említi Jézus áldozatát az Ó Testamentum áldozataival kapcsolatban (Kérdések, 236. old.), de már ugyanabban a fejezetben az úrvacsorát, amelyik Jézus Krisztus egyetlen, tökéletes engesztelő áldozatára emlékeztet, eucharisztiának nevezi. Miközben elismerjük, hogy az úrvacsorát valóban nevezhetjük eucharisztiának is, aközben úgy gondolom, hogy az AK tananyaga túlságosan felhígítja az eucharisztia/úrvacsora tartalmát. A református felfogás szerint az úrvacsora egyfelől emlékezés Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatára (memoria beneficiorum Dei), másrészt Jézus Krisztus (a Szentlélek által) az úrvacsorában valósággal táplálja a hívőket: “Mert Krisztus  teste és vére  valóságos étel és ital az örök életre, és az úrvacsorában a legfőbb a mi Megváltó Krisztusunk, aki érettünk halálra adatott. Van a Krisztus testének lelkiképpen való evése is (…), az Úr teste és vére, megtartván lényegét és sajátosságait, lelkiképpen közöltetik velünk, ti. a Szentlélek által, aki az Úr testének és vérének értünk történt halálra adásával szerzett javakat: a bűnbocsánatot, a megváltást és az örök életet sajátunkká teszi, és velünk közli, úgy, hogy Krisztus él bennünk, és mi is élünk őbenne, és azt cselekszi, hogy hit által részesei legyünk annak, aki lelkünknek étele és itala, azaz a mi életünk”  (2. Helvét Hitvallás XXI.) Vagyis, biblikus meggyőződésünk szerint az úrvacsora Jézus áldozatára emlékeztet, de egyszersmind ő lelkiképpen közli velünk magát az úrvacsorában (spiritualiter manducare Dominum). Ez a hitvallásos református felfogás azonban eliminálódik (elimináció: eltávolítás, megszüntetés, kiküszöbölés) az AK tananyagában. Ezzel együtt a római-katolikus mise tana is elszürkül. Az AK tananyaga így azt a benyomást kelti, hogy a református úrvacsora és a római-katolikus áldozás voltaképpen egy és ugyanaz a szertartás, ami bibliai, teológiai és dogmatikai szempontból is tarthatatlan állítás. Végül is ezt az eljárást legjobban Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatának ténye sínyli meg – amit az úrvacsora felidézni és nem megjeleníteni hivatott.

A bibliai evangéliumban kulcsszerepet betöltő Jézus Krisztus az AK evangéliumában megfosztatik ettől a főszereptől. Az AK tananyagban olvassuk (39. old.): „Az Egyházban hosszú időn keresztül ignorálták a Szentlélek személyét és munkáját. Elsősorban az Atyára és Fiúra koncentráltak.” (ignorálni: semmibe venni, lenézni) De hát éppen ez a Szentlélek jelenlétének bizonyítéka, akinek feladata Jézus Krisztus megdicsőítése! Ő irányítja figyelmünket Jézus Krisztusra (Jn 15,26; 16,14). Amíg az AK a tanfolyam elején Jézust állítja a középpontba, a további leckékben egyre inkább a Szentlélek foglalja el Jézus helyét. Összességében elmondható, hogy az anyagban Jézus mellékszereplővé válik, s a főszereplő egyre jobban a Szentlélek lesz. A program közös hétvégéjén a résztvevőket már a Szentlélek megtapasztalására juttatják el, ahelyett, hogy az evangéliumot alaposabban kifejtenék előttük. Az a felszólítás, hogy teljesedjenek be Szentlélekkel, elnyomja azt, hogy bűnbánatot tartva, a bűnök bocsánatára higgyenek Jézus Krisztusban.  Mindez még inkább igaz az alfakurzust „felhőként” kísérő számos segédanyagra, videóra, kiadványra.

 Az AK Jézussal kapcsolatos első leckéit olvasva az a benyomásunk, mintha a tananyag szerzői – a protestáns-evangélikál evangélizáció felé nyitva – ki akarnának lépni az ún. karizmatikus keresztyénségre olyannyira jellemző impulzivitásból, ámde alapos megfontolás után ezt a gondolatot el kell vetnünk. Hiszen mind a tananyag egésze, mind N. Gumbel egyéb írásai azt tanúsítják, hogy az alfakurzus és szerzői köre valójában nem tud, sőt, nem is akar túllépni az ún. karizmatikus keresztyénség említett jellemzőjén. Sőt, még azt sem lehet teljességgel kizárni, hogy a kurzus jezuológiai nyitánya azt a célt szolgálja, hogy a karizmatikus mozgalom bekebelezhesse a neki még ellenálló lelkipásztorokat, gyülekezeteket és egyházakat. Az ún. karizmatikus mozgalom legtekintélyesebb személyiségei évekkel ezelőtt bejelentették, hogy céljuk a nekik még ellenálló evangélikál körök meghódítása. Ez a próbálkozás – amint azt a neo-evangélikáloknak az ún. karizmatikus mozgalomhoz való viszonyulása igazolja – sajnos nem eredménytelen.

Összefoglalva: az alfakurzus anyaga krisztológiája súlyos hiányosságokat mutat.

A Szentlélek Isten

Jézus Krisztus szavai szerint a Szentlélek feladata ebben az üdvtörténeti korszakban az lesz, hogy őt dicsőíti meg. Pünkösd után a Szentlélek munkája éppen az volt, hogy Jézus Krisztust, a testté lett Igét állította az igehirdetés és a megtértek életének középpontjába. Noha, ő isteni személy, azt a feladatot végzi, amire megbízást kapott a Szentháromság rendjében. Nos, az AK egész tananyagában – nem beszélve még a tanfolyamon ajánlott kísérő könyvekről – a Szentlélek áll a középpontban, arra történő hivatkozással, hogy a Szentlélek szerepéről az egyházakban nagyon kevés szó esik – ami egyébként nem igaz állítás!  Az AK anyagában többet és részletesebben beszélnek róla, mint Jézus Krisztusról, ezzel Jézus személyét háttérébe szorítják. Azt hiszem semmi nem állt távolabb az apostoloktól, hitbeli elődeinktől, mint éppen ez a gondolat.

A tananyag és a hozzá kapcsolódó terjedelmes Alpha-irodalom azonban, amikor a Szentlelket középpontba állítva evangélizál és tanít, akkor a Szentlélek Istenről sem beszél biblikusan. Számtalan esetben megfigyelhető, hogy a Szentlelket ugyan személyként emlegeti, később pedig úgy, mintha megtapasztalható (személytelen) erő volna. Azok az emberek, akiket betölt a Szentlélek, különböző csodás élményekről számolnak be. Valamennyiben közös gondolat az, hogy a Szentlélek láthatatlan szellemi energia, ami nagy élményt, közvetlen megtapasztalást adó valami lenne: a betöltött embert forróság önti el, remegni kezd, csuklás fogja el, nyelveken szól, meggyógyul. Maga, Gumbel is többször élt át ilyen élményeket.  A Szentlélek Isten személytelen-ítésének közvetlen közelében járnak azok, akik így gondolkodnak.

Figyelemre méltó, hogy az Új Testamentum alapján a Szentlélekkel és az Igével történő, hit által való betöltekezés közé egyenlőségjel tehető (Ef 5,18kk). A Szentlélekkel betelt ember az, aki egészen a Szentlélek irányítása, hatása, azaz az Ige irányítása és hatása alatt áll. Arról van tehát szó, hogy az Ige és a Szentlélek egymáshoz a Szentháromság Istenen belüli módon kötött. Az Igével, vagyis a Szentlélekkel történő betöltekezésben pedig kulcsszerepe az értelemnek és a hitnek van. Ennek a beteljesedésnek (az efézusi levél szerint) helye a gyülekezet istentiszteleti közössége, ahol az Ige áll a központban, és, aki a Szentlélekkel betelt, az idézett versekben leírt, józan tevékenységet végzi. Nem igazolható a Bibliából az, hogy a Szentlélek az írott-hirdetett Igétől függetlenül ténykedne. Mindezzel szemben az AK és kísérő anyagai minden további nélkül elválasztják a Szentlelket és az írott-hirdetett Igét: „Amikor a Szentlelket hívjuk, Ő jön.” (Kézikönyv 14. old.) Az AK közös hétvégéjén leadott tananyag túlnyomórészt ezzel foglalkozik, sőt, kifejezetten kérik, hogy a Szentlélek erre az alkalomra jöjjön, és töltse be a jelenlévőket (Trainingsheft, 24-25. o., Vezérfonal, 134. 153. o.).

Az AK célja éppen az, hogy emberek a Szentlélekkel beteljesedjenek (Vezérfonal, 25. old.) Az ifi-alpha egyik tananyagának címe: „Hogyan telhetek be Szentlélekkel?” Nos, elég hívni a Szentlelket, és passzívan várni, hogy jöjjön, és közvetlenül – az Ige nélkül – átjárja, betöltse hívóinak lelkét-testét. A fiataloknak készült AK így tanácsolja a munkatársakat: „Imádkozzanak egy feszültségmentes környezetben. Bátorítsa a fiatalokat annak elhívésére, hogy most valami történni fog. Egy isteni ígéretet olvasson fel a Bibliából, beszéljen egy megtapasztalásáról, vagy még jobb, ha más fiatalok beszélnek imameghallgatási tapasztalataikról, amikor megtapasztalták, milyen a Szentlélekkel való beteljesülés.  Kérjék, hogy jöjjön a Szentlélek. Ha érzékelik, hogy munkálkodik, köszöntsék szeretettel! Biztassa az imádkozókat: ’… érzed, hogy Isten mondani akar neked valamit? Talán épp most ad neked Isten egy képet Lélekben…’ Maradjon kapcsolatban azokkal, akik valamit éreznek.”  (Alpha Kurs Jugend, Trainingsheft, 30-31. old.).

Az újszövetségi beszámolókban semmi hasonlót nem olvasunk – ellenben az ún. rajongó mozgalmak (pünkösdista-karizmatikus) irodalmában lépten-nyomon beleütközünk a Szentlélek közvetlen megtapasztalását tükröző élménybeszámolókba. Az ilyesféle közvetlen Szentlélek megtapasztalásnak-élménynek semmi köze az értelemhez, a hithez, az írott-hirdetett Igéhez – de megkockáztatom, hogy a Szentlélekhez sem! A Biblia és református hitünk tanítása szerint a Szentléleknek ilyetén elválasztása az Igétől elfogadhatatlan tévtanítás.

Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy az AK teljesen pozitív értelemben tanít a nyelveken szólásról. Hangsúlyozza, hogy az apostolok is kapták a nyelveken szólás ajándékát, sőt az apostoli korban számosan kapták, s ez ma is megtapasztalható, és gyakorolható. Bár „nem szükségszerűen jele annak, hogy valaki betöltekezett Szentlélekkel” (AK 48. old, Kérdések, 162. 167. old.), ugyanakkor: „Semmi okunk arra, hogy ha valaki bírni szeretné ezt az ajándékot, miért ne bírhatná.” (Kérdések, 167. old, Vezérfonal, 151. old.) Kissé ellentmondásos az AK anyaga, mert miközben azt állítja, hogy ez nem a legfontosabb karizma, addig a következő oldalon már azt fejtegeti, hogy mégis hogyan lehet az emberé; illetve nem szól a legfontosabb karizmáról. Köztudott, hogy a nyelveken szólás az egyik legrégibb pünkösdista-karizmatikus szokás. Kétségtelen, hogy a Bibliában találkozunk vele, néha előfordult, hogy bizonyos emberek a hitre jutásukkor (s nem a Szentlélekkel való beteljesedés során!) nyelveken szóltak, de ezek az esetek egyrészt egészen ritkák, másrészt összhangban állnak a nyelveken szólás – próféták által jövendölt, és Pál apostoltól megerősített – céljával (1Kor 14,20-22). De olyan apostoli tanítást nem találunk, hogy a nyelveken szólás a Szentlélekkel való beteljesedés bizonyítéka, és azt sem, hogy bárkit is biztattak volna nyelveken szólásra. Ezért áll az AK és a kísérő irodalom tanítása éles ellentétben a Bibliával. Hiszen az Alpha kurzusban ilyeneket olvasunk (amikor a Szentlélek eljövetelét kérik imádságban, akkor a csoportvezetőnek a résztvevőket bátorítania kell, egy más nyelven való megszólalásra): „Bátorítsd az illetőt, hogy kezdjen el egy más nyelven szólni! Ígérd meg, hogy te is azt fogod tenni.”(Kézikönyv 17. oldal; Trainingsheft, 24. o.). Az anyag úgy ajánlja a nyelveken szólást, mint természetes anyanyelvünk korlátain átsegítő eszközt. A nyelvek ajándékára vágyónak hét lépésből álló módszert is kínálnak, illetve rábeszélik őket a nyelveken szólásra: “Hidd el, hogy Istentől jön az, amit kapsz! Ne engedd bebeszélni magadnak, hogy te csinálod az egészet! (…) Légy állhatatos! A nyelvek kifejlődéséhez idő kell. A legtöbben nagyon kicsi szókinccsel kezdjük. A nyelveken szólás is fokozatosan fejlődik”. Mindezt a másik embert követve kell mondani.  (Vezérfonal, 151.old.) A Kérdések c. könyv szerint (171.o.) időbe telik, hogy ez az ajándék kifejlődjön, miként időre van szükség egy nyelv elsajátításához is. A munkafüzetben olvashatjuk, hogy az embernek együtt kell dolgoznia a Szentlélekkel, hogy ezt az ajándékot elnyerje (AK 49. o.).

S ha már a karizmáknál tartunk: az AK 11. fejezete néhány példát sorol fel a Bibliából, hogyan tévelyít el valakit a Sátán. Ahogyan az egész AK-ban, úgy itt is hiányzik minden utalás (!) a hamis tanításra és mozgalmakra. Noha a Biblia szerint az „utolsó időkben” a tévtanítás által igyekszik majd a Sátán sokakat megtéveszteni (Mt 24,4-5; 2Thes 2,3; 4.9.10. 1Tim 4,1) – nem is sikertelenül –, az AK-ban erről nem esik szó. Nyilván ez is a konfrontáció-mentesség jegyében.

Egyébként az AK-ban mindegyik lelki ajándékról szó esik, egyet kivéve: a lelkek megkülönböztetésének ajándékáról (1Kor 12,10). Egyetlen helyen említi a kurzus a „felülvizsgálás szükségességét”, de ott sem a tanításokkal, hanem az erős érzelmi benyomásokkal és megérzésekkel kapcsolatban, mégpedig az 1Jn 4,1-re hivatkozva.  (Eszerint a megvizsgálás kritériumai: a) a szeretet kifejeződése? (1Jn 4,16), b) erősítő, bátorító, építő? (1Kor14,3), c) Isten békéjét hozza? (Kol 3,15). Egyetlen helyen sem hangzik el az alapkérdés: Összhangban áll-e Isten Igéjével? (vö. Csel 17,11!)

 Összefoglalva: az AK teológiai és krisztológiai hangsúly-eltolódásaihoz járulnak súlyos pneumatológiai tévelygései, de a kép még így sem teljes…

A megváltás

A Biblia részletesen tárgyalja az ember megváltásának témakörét – vagyis világos szoteriológiát nyújt; annak alapján vajon az AK szoteriológiája elfogadható-e?

A Szentírás egyértelműen beszél az ember veleszületett teljes romlottságáról és arról, hogy Isten haragja alatt él (Jn 3,36; Rm1,24k), állapota kárhozatos. Ezen túl az apostolok konfrontálták az embereket konkrét vétkeikkel is (Csel 2,23.36; 3,14-15; 7,52-53). Ami az Alpha kurzust illeti: először is, nem említi az ember veleszületett romlottságát azzal a hangsúllyal, ahogyan azt az apostolok tették. Másodszor, a bűnökről sem tesz biblikus említést.  Pl. az AK-ban több utalás is történik az Ézs 59,2-re, de meg sem említi a 3. verset, ahol a Szentlélek néven nevezi a bűnöket. Az apostolok mindig egyértelművé tették, hogy az ember milyen nyomorúságban van, a nyomorult ember pedig tudott hittel örvendezni annak a megoldásnak, amit Isten készített a számára. Valaki helyesen fogalmazta meg, amikor ezt mondta: Az embereknek tisztában kell lenniük betegségükkel, hogy keressék annak gyógyszerét, börtönben kell lenniük, hogy kegyelemért folyamodjanak. Mint tudjuk, Jézus Krisztus nem azért jött, hogy az igazakat, hanem, hogy a bűnösöket megmentse (Lk 5,31-32; Mt 18,11). Megjegyzem, ahogy a bűnről, vétekről, úgy az örök kárhozatról is csak nagyon szőrmentén olvashatunk az AK-ban. Egy utalástól eltekintve (a hitetlen el van szakítva Istentől a bűne miatt, 17. old.) az AK semmivel nem utal a bűn örök következményeire.  A „Jézus” c. könyvében Nicky Gumbel így kommentálja a Rm 6,23. verset: „A lelki halálról beszél – mindig és  örökre elválasztva lenni Istentől.” Ez helyes, de a Biblia világosan tanít az „Istentől örökre elválasztva lenni” tartalmáról is. Az AK nem teszi ezt – nyilván nem akar konfrontálódni. A Biblia nem hagy kétséget arról, hogy az Istentől elválasztva lenni mérhetetlen lelki gyötrelmet jelent, s egyértelművé teszi, hogy nem valami jelentéktelen állapot elválasztva lenni az Úrtól. (Mt 13,42; Jel 21,8)

Az AK az evangélizációval leginkább az emberi teendőkre teszi a hangsúlyt. Úgy tűnik, hogy elfelejti, hogy az Úr az Igében, az Igével hatalmasan munkálkodik (Fil 2,13; Zsid 12,2). Nem számol azzal a szuverén Istennel, aki az Ige, illetve a Szentlélek erejével a maga tempójában és a maga idején meggyőz egy bűnöst bűnösségéről, vétkeiről, és a kegyelem, Jézus Krisztus elfogadására készteti. Pedig: Jn 3,8; 16,8; Rm10,17; 1Pt 1,23-25. Az Írásból tudjuk, hogy az Úr beszéde élő és ható (Zsid 4,12), hogy az Ige a jó mag, amiben életerő van (Lk 8,11; 1Pt 1,23),  sziklazúzó pöröly, ami a bűnös (természetéből fakadó) ellenállását összetöri (Jer 23,29). Az Ige a lelkiismeretet érintve (Csel 2,37) elvégzi, hogy a bűnös higgyen és engedjen az evangéliumnak (Rm 10,16; 2Thes 1,8). Mindez nem kap szerepet a kurzusban. Ami teret nyer – az ember: az AK sikeres evangélizáló módszer, az előadó, akinek viccesen, jó sztorikkal fűszerezve, „nem konfrontatív” módon kell kifejtenie az evangéliumot és a munkatársak, akiknek nem szükséges istenfélőnek lenni… Vagyis az AK anyaga szoteriológiai hiányosságokat mutat, másként fogalmazva: a protestáns szoteriológiát nem képviseli a maga teljességében,  szépségében és mélységében.

 Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vonom kétségbe az AK evangélizációs szándékát! Azt sem tartom elvetendőnek, ahogyan megpróbálja az evangéliumot továbbítani, bár ezzel kapcsolatban is tehetnék kritikai észrevételeket. Az AK fő problémája, amint erre igyekszem rámutatni, a kurzus bibliai-teológiai tartalmában van. Az Új Testamentum tanúsítja, hogy sokféle formája-módszere lehet az evangélizációnak, ám tartalma csak egy: a tiszta, hamisítatlan evangélium. Ahol csak egy kicsit is meghamisíttatik az evangélizáció üzenete, tartalma, azonnal szóvá tétetik és helyesbíttetik (pl. Galata levél).

Mindezek után úgy vélem, nem túlzás a megállapítás, hogy mind az AK evangélizáló részei, (az első három lecke), mind a többi inkább hitmélyítő lecke, és igen súlyos teológiai, krisztológiai, pneumatológiai és szoteriológiai – vagyis tartalmi – hiányosságokat mutat.  Ezért – megítélésem szerint – nem alkalmas gyülekezetépítésre, evangélizálásra, hitmélyítésre, különösen nem református közösségben! Talány, hogy a Szent Isten valóban felhasználja-e ezt a „nem konfrontatív” tanítást, hogy általa újjászüljön bűnösöket?  Pál apostol az Isten teljes tanácsvégzését hirdette annak konfrontatív teljességében, mert nem emberekre, hanem Istenre volt tekintettel, és hitt az Ige erejében! Így hirdette – más világfelforgatókkal együtt – a világ legkeményebb és legnagyobb vihart kiváltó üzenetét, Isten evangéliumát! Ez a mi dolgunk is.

Ökumenikus evangélizáció?

Az AK egyrészt ökumenikus egységet kíván biztosítani az evangélizációban a különböző felekezetek (római katolikus – protestáns) között, és embereket szeretne hitre juttatni.

Ami az első célt illeti, N. Gumbel így nyilatkozott: „Az Alpha célja úgy bemutatni a keresztény hit alapigazságait, hogy minden jelentősebb keresztény felekezet hívei felsorakozzanak mögé.” (magyarországi honlap). Az egyik német karizmatikus vezető,  P. Aschoff, a Vezérfonalhoz írt előszavában fontosnak tartja megjegyezni, hogy a tanfolyam hozzájárul ahhoz, hogy a felekezetek közti határok végre leomoljanak, és a  különböző hitű keresztyének összefogjanak. Vagyis a tanfolyam egy nagy, ökumenikus koalícióba kívánja tömöríteni a különböző felekezeteket azáltal, hogy redukálja a bibliai tanítást, háttérbe állítja az élesen ellentmondó tanításokat, ill. azokat mellékesnek minősíti. Mindezt a közös keresztyén bizonyságtétel érdekében teszi. Ezért alapszabály az AK-ban, hogy „tilos egy másik ker. gyülekezetet, vagy egy másik vezetőt kritizálni.” (Vezérfonal, 147. o.) Adalék mindehhez, hogy N. Gumbel szerint a protestáns és római katolikus felekezet tanítása közt fennálló különbségek „totálisan lényegtelenek azokkal szemben, amik minket összekötnek”, s az embereknek meg kell hagyni a szabadságot, hogy másodrangú dolgokról eltérő véleményük legyen. (Megjegyzem, hogy a római katolikus felekezet nem csak másodrangú dolgokban tanít mást, mint a Biblia, hanem alapvető dolgokban is: Jézus Krisztus személyéről, áldozatáról, az evangéliumról, a megmentés útjáról!)

 Mindenesetre N. Gumbelnek és munkatársainak az ökumenikus evangélizációról valott elgondolása felvet egy igen fontos kérdést: Vajon az evangélizáció elbírja-e az ökumenizmust, mint tehertételt? Véleményem szerint éppen az AK tananyaga érzékelteti velünk, hogy a válasz: nem. Láttuk, hogy a kurzus tananyagának kidolgozása éppen azzal a szándékkal történt, hogy ökumenikus használatra alkalmas legyen, és az evangélizációban egyesítse a protestáns és római katolikus felekezetet. Nos, éppen ez a szempont vezetett oda, hogy megtörtént az evangélium, ill. a bibliai tanítás csonkítása. Mintha az AK anyaga azt bizonyítaná, hogy az evangélizáció nem bírja el az ökumenikus mozgalom terhét – mert az a hit tartalmának vészes (!) csonkításához vezetett!

Válasz a ki nem mondott kérdésre

Valaki megkérdezheti: Hibái ellenére nem lehet-e mégis használni az Alpha kurzust? Esetleg kihagyunk belőle, hozzáteszünk, megváltoztatjuk, ahol kell.

Amint arra rámutattam (véleményem szerint), a három evangélizáló rész nem igeszerű. Először ezeket a részeket kell átdolgozni, hogy használhatók legyenek. Mivel azonban az egész AK-t áthatják a karizmatikus mozgalom tévtanításai, ezért a továbbiakban legalább 5 leckét el kellene hagyni, vagy azokat is újra kellene írni. Sőt: más leckék is tartalmaznak bibliaellenes, karizmatikus tévtanításokat (pl. a 11. lecke felszólít, hogy űzzünk démonokat, vagy a 12. lecke, ahol a jelek és csodák az evangélium hirdetésének eszközei). Ebben az esetben már ott tartunk, hogy írtunk egy új tanfolyamot. Erre viszont az AK átírása nélkül is lehetőségünk van.

A tananyag megváltoztatása ellen szól, hogy az a szerzői jog megsértése lenne. A tanfolyam vezetőinek kötelességük, hogy az órákon leadott tananyagban ragaszkodjanak a tanfolyam kézikönyvében foglaltakhoz, akkor is, ha bizonyos rugalmasságot kell, hogy tanúsíthatnak némely kérdésben (Alpha Copyright Statement, 1999). De ezzel csak addig élhetnek, amíg nem veszélyeztetik a tanfolyam lényegét, identitását. Vagyis a tananyag teljes átírására ez nem ad lehetőséget.

Összegzés

Nos, a Biblia alapján való vizsgálódásom eredménye, hogy az AK tananyaga felhígított (redukált), és ezzel meghamisított, és ráadásul számos karizmatikus tévtannal fertőzött evangélium, amit bizonyít, hogy azt mind karizmatikus, mind római katolikus teológusok teljesen elfogadhatónak tartják. De ez nem is csoda, hiszen a tananyag szerzőjét egyéb tanításából, tevékenységéből is ismerjük. Mindezek alapján az Alpha kurzus alkalmatlan arra, hogy református gyülekezetépítésre használjuk.

Sőt, a Biblia Szövetség által határozottan ellen javallt a tananyag, mivel nem tiszta, biblikus, reformátori evangélium, ezzel nem képviseli Isten teljes tanácsvégzését, s így alkalmatlan eszköz Isten kezében arra, hogy általa bűnösöket juttasson élő hitre.

A tananyag nem adhat református hit- és identitástudatot azoknak, akik a kurzust elvégzik, sőt, eltávolítja őket a református hittől, egy ökumenikus, minden bibliai igazságot összemosó, rajongó spiritualitáshoz vezet. Ezért is tanácsolom, hogy aki teheti, tartózkodjék tőle.

Minderre kötelességem figyelmeztetni azokat a lelkésztársaimat, akik bizakodással nyúlnak az új evangélizációs módszerek után, amik hirtelen és látványos gyülekezet növekedés igéretével kecsegtetnek, mint az Alpha kurzus is.  Kérem őket, hogy ezeket ne használják, hanem keressenek biblikus, tiszta tanítást hordozó evangélizációs tananyagot! (Mint, pl. a Heidelbergi Káté, esetleg a Biblia Szövetség bibliaiskolai tanfolyamai, a Szentírás Szövetség Kereszt-kérdések c. tanfolyama, vagy C. Davies-B. Kristensen-A. Lum: Az ember Krisztus Jézus, PMTI-Harmat kiadvány stb.)

Megértem az AK szerkesztőinek szándékát, hogy embereket szeretnének megnyerni az Úrnak, de a cél eléréséhez ne az emberek elvárásaihoz, igényeihez, szükségleteihez alkalmazkodó redukált, meghamisított, tévtanokkal fertőzött bibliai tanítást használjanak, hanem az Úrra legyenek tekintettel, és térjenek vissza a kompromisszumok nélküli evangélium hirdetéséhez! Ne féljenek azt hirdetni, amit az apostolok, első keresztyének és hitvalló őseink! Úgy, ahogyan ők tették: hittel, türelemmel, határozottan és mentő szeretettel. Mindezek mellett higgyenek az eredeti evangélium erejében, amivel Isten üdvözíti választottait! S ne veszítsék el azt a készségüket, amivel elfogadhatják, hogy megvetettek, lenézettek lesznek – mint mindannyian, akik az evangéliumot képviseljük – ebben a világban, mert Jézus nem ígért ámulatot keltő statisztikai eredményeket és sikereket. Ezek a sikerek másnak a kínálatában szerepelnek.

Vállaljuk bátran ennek az útját, az Ige, azaz a Szentlélek útját!

Sípos Ete Zoltán /Szeged

Fontos kérdések sorozat előadása (2011. február 13., szerkesztett változat)