A közösségi háló (The Social Network)

Akinek van 500 millió barátja, az biztos szerez néhány ellenséget is.

kozossegi
2010. november 11-én mutatták be a mozik A közösségi háló c. éles hangvételű, sodró lendületű filmet a Facebook feltalálójáról Mark Zuckerbergről. A remek alkotás valószínűleg 2010 legjobb filmje lesz.

A Facebook néhány év leforgása alatt az Internet leglátogatottabb oldala lett. Az ide vezető út – gondolhatnánk – valószínűleg sima és egyszerű volt. Azonban a színfalak mögött játszódó eseményekről minden  elmondható, csak ez  nem. A Facebook világában sok mindent megtudhatunk ember-társainkról: milyen a politikai meggyőződésük, a vallásos nézetük, milyen zenéket hallgatnak szívesen, sőt bepillanthatunk a kapcsolatrendszerükbe és még az is gyorsan a tudomásunkra juthat, járnak-e valakivel, házasok, vagy szinglik, sőt a szexuális szokásaik is nyílt titokként feltárulhatnak előttünk. Honnan lettünk hirtelen ilyen jólértesültek, hiszen ezeket az információkat régebben csak közeli barátokkal osztotta meg az ember.  Ráadásul ilyen és

ehhez hasonló információkat rég látott iskolatársainkról is megtudhatunk, hiszen a Facebook gondoskodik róla, hogy naponta újabb és újabb ismerősökkel kerüljünk kapcsolatba.

A közösségi háló
(The Social Network)
színes, feliratos, amerikai
filmdráma,
121 perc, 2010
12 éven felülieknek

rendező: David Fincher
forgatókönyvíró: Aaron Sorkin
zeneszerző: Trent Reznor
operatőr: Jeff Cronenweth
producer: Dana Brunetti, Ceán Chaffin
vágó: Kirk Baxter, Angus Wall

szereplő(k):
Jesse Eisenberg (Mark Zuckerberg)
Andrew Garfield (Eduardo Saverin)
Justin Timberlake (Sean Parker)
Rashida Jones (Marylin Delpy)
Armie Hammer (Cameron Winklevoss),
Josh Pence (Tyler Winklevoss)
Max Minghella (Divya Narenda)

Talán már nem is emlékezünk arra világra, amikor ha elfelejtettük elkérni valakinek a telefonszámát, volt rá esély, hogy soha többé nem tudjuk elérni. Korunkban már élni sem tudnánk anélkül, hogy fotóinkat online megosszuk barátainkkal és üzeneteket hagyjunk a képek tartalmáról – ez többé nem számít különlegesnek.

A közösségi háló a fiatal Mark Zuckerberg története. A zseniállis, ámde emberi kapcsolataiban esetlen másodéves hallgató a Harvard Egyetemre jár. Semmit nem szeretne jobban, minthogy elfogadja a társadalmi elit, kiemelkedhessen a tömegből – végre odafigyeljenek rá. Miután egy lány – akit szeretett – összetörte a szívét, úgy dönt bosszút fog állni nem csak volt szerelmén, de az egyetemvárosban élő összes lányon. Feltöri a Harvard Egyetem számítógépes hálózatát és létrehoz egy olyan internetes oldalt, ahol a fiú hallgatók szavazhatnak az elsőéves lányok fotóira, és így eldönthetik ki a szexibb. Az oldalt Facemash-nek nevezi el. A két esti sör között összedobott fércmunkát 22 ezren látogatják meg pár óra leforgása alatt.
Lázadó hősünket tettének következményeként felfüggesztett egyetemi büntetésre ítélik, a személyiségi jogok megsértése, a biztonysági szabályok megszegése, és tulajdon elleni bűncselekmény miatt.
Zuckerberg kis vállalkozása azonban felkelti néhány gazdag diák érdeklődését, akik arra kérik Markot, hozzon létre számukra egy web-oldalt „Harvard kapcsolat” néven. Zuckerberg nem készíti el a megrendelt munkát, létrehozza viszont a TheFacebook.com oldalt, amely egyetlen éjszaka leforgása alatt valóságos társadalmi intézménnyé válik. Ami ezután következik már történelem. Nagyra törő vágyak, irígység, és gyönge üzleti erkölcsök csapnak össze a történet hátralevő részében. Ehhez hasonlót ritkán láthatunk más filmekben, amelyek megtörtént eseményt dolgoznak fel. A „Harvard kapcsolat” kiötlői a Winklevoss ikrek (Armie Hammer és Josh Pence), üzlettársuk Divya Narenda (Max Minghella), és Zuckeberg legjobb barátja Eduardo Saverin (a brilliáns Andrew Garfield) párhuzamosan beperlik a zseniális programozó Zuckerberget. A filmben ezeknek a pereknek lehetünk szemtanúi: amit a jelenben az egyik szereplő mesélni kezd, azt egy ugrással a múltban játszódó jelenet fejezi be.

A közösségi háló a valóságon alapuló történet, de mégsem történelem. Nehéz megítélni, mennyi belőle a kitalált esemény. Mégis a filmben minden nagyon a helyén van.

David Fincher rendező (Hetedik, Harcosok Klubja, A Zodiákus, Benjamin Button különös élete) drámája Ben Mezrich: Véletlenül milliárdos című könyvén alapul. A megfilmesítés nem lehetett egyszerű dolog. Hiszen nincsen benne sokkoló gyilkosság, botrányos szerelmi viszony, vagy legendás bűncselekmény. Mégis a nézőket rabul ejtő olcsó izgalmak helyett, Fincher filmje az év legeredetibb, és legkiválóbban megalkotott filmje. Ez persze nem egyedül Finchernek köszönhető. Sikerének titka, hogy Hollywood legtehetségesebbjeivel vette magát körül.
A film nagy erőssége, maga az alapanyag. A forgatókönyv Aaron Sorkin tollából származik, akinek többek között Az elnök emberei című sorozat és a Charlie Wilson háborúja zseniális párbeszédeit is köszönhetjük. A közösségi hálóban is tanúi lehetünk briliáns párbeszédeknek, amelyeknek feszültsége szinte szikrázik a nézőtéren. Máskor pedig, amikor a legkevésbé várnánk, finoman és mélyen a szívünkbe markol.
A színészi munka is élvonalbeli. A Facebook megalkotóját és ügyvezető igazgatóját a filmben Jesse Eisenberg alakítja, akinek a teljesítménye eddigi szerepeinek legkiegyensúlyozottabb összefoglalása. Eisenberget sokan beskatulyázták, mondván, eddig csak egyféle szerep eljátszására volt képes. Esetlen egyetemista szerepeiből már láthatott eleget a közönség (A császárok klubja, A tintahal és a bálna, Zombieland,  Kalandpark), de A közösségi hálóban minden korábbi szerepének tapasztalatát egyesíti és olyan hiteles az alakítása, hogy nincs párja. Zuckerberg legjobb barátját és üzlettársát Eduardo Saverint a rendkívül tehetséges Andrew Garfield (Gyávák és hősök, Doctor Parnassus és a képzelet birodalma) alakítja. Garfield csendesen hajózik végig a film sodrásában. Ő a néző „útikalauza”, akivel együtt érzünk, a film konfliktusának központi szereplője. Ha felbukkan egy jelenetben, minden figyelem rá összpontosul – a film számára hatalmas bizonyítási lehetőség.   

A közösségi háló minden porcikájában sikerfilm, de legfontosabb érdeme, hogy túlmutat a Facebook történtén.  Évtizedek múlva, amikor már alig emlékezünk majd a Facebookra, A közösségi háló még mindig elevenen fogja bemutatni azt a generációt, amelyet a szociológusok millenniumi generációnak neveznek. Az 1980 után született, kevéssé vallásos,  kíválóan képzett nemzedék alkotja a tudásalapú, modern társadalom és gazdaság elit csapatát. A millenniumi nemzedék sokkal többet foglalkozik saját imázsa felépítésével, és azzal, mennyi emberre tud hatással lenni, mint a pénz megszerzésével. Az előjogok és gazdagság csak eszközök arra, hogy megnyerő képet sugározzanak magukról. A megfelelő embereket ismerni, a megfelelő zenét hallgatni, a megfelelő helyen lenni a megfelelő időben, mindennél fontosabb. Nemcsak a kötödés szükségszerűségéről szól tehát a film, hanem arról a kényszerről is, hogy folyamatosan ellenőrzés alatt tartják a Facebookon megjelenő identitásukat, hogy megalkossák a legjobb önmagukat, mert azt akarják, hogy mások ilyennek lássák őket, egy illúzió arról, kik is ők valójában.
Hajlandóak radikálisan újraértelmezni a magánszféra értelmét. Hajlandóak legbelsőbb gondolataik, meggyőződésük megosztására, nyári tengerparti nyaralásukról készült remek képeik közszemlére tételére, a „barátoknak”, hogy valamifajta „tartozom valahová” érzést keltsenek magukban. A millenniumi generáció, nem fogja meghallatni a véleményedet, csak akkor, ha megkedvelteted magad.
A filmben Sean Parker (Justin Timberlake) megszerzi Zuckerberg bizalmát, mert Parker szórakoztatja és keresi Zuckerberg társaságát. Zuckerberg nem más, mint a millenniumi generáció lenyomata.

A film végén, amikor felgyulladnak majd a lámpák a moziteremben, felmerül bennünk a kérdés: „Vajon Zuckerberg a rosszfiú a történetben?” Nem. Sőt még azt is elhisszük neki, ha azt mondja, „nem vagyok rossz”.  Zuckerberg rossz lépések sorozatával elveszíti barátait, de közben milliárdossá válik, egyfajta anti-celeb lesz. De mindenképpen a minket körülvevő világ egyik nagy átalakítója.  A Facebook közössége olyan gyorsan növekedett, hogy ma ha saját országot alapítanának  az Egyesült Államok lakosságának másfélszeresét tennék ki. Zuckerberg 26 évesen a legfiatalabb milliárdos a földön.

Beszélgetésindító gondolatok a filmhez:

1. Mit gondolsz kinek van igaza a filmben látható tárgyaláson? Mivel indokolnád véleményedet?
2. Ha tagja vagy már a Facebooknak, milyen szerepet játszik a mindennapjaidban és a kapcsolatrendszeredben?
3. Zuckerberg elkeseredetten küzd, hogy egy csoport tagja lehessen és hajlandó néhány gyökeres változást véghezvinni, hogy bejusson az áhított csoport tagjai közé. Tettél valaha olyat, amit később megbántál, hogy beletartozz álmaid csoportjába?

Írta a Relevant Magazine, a Christianity Today és a Pluggedin felhasználásával Weberné Zsikai Mária.