Egyik kedves barátnőm adta kezembe azt a borítékot, amibe ezt a szép Túrmezei Erzsébet verset tette ajándékként (Rezedaszív?):
„A rezeda illatot lehel
akkor is, ha rátaposnak.
Jóért gonosszal fizetni ördögi.
Jóért jóval fizetni emberi.
Rosszért jóval fizetni isteni.
Új szív, ’rezedaszív’ kellene,
hogy jóval tudjuk fizetni a rosszat!
Hisz a rezeda illatot lehel
még akkor is, ha rátaposnak!”
Amikor ránézésre nem ismerjük fel a fűszerféléket, akkor leveleik morzsolgatásával késztetjük illatuk kiárasztására. Ezután eldönthetjük, hogy rezedával, rozmaringgal, mentával, vagy más növénnyel van dolgunk.
De gondolhatunk a büdös bogárra (esetleg a mezei, vagy más fajtájú poloskára) is! Ez a szegény rovar bűzzel védekezik szorongatott helyzetében: akkor, amikor a nemkívánatos betolakodót pusztulás közeli helyzetbe hozzuk, vagy gyilkos támadást intézünk ellene – és az megijed.
Mivel életem egy olyan időszakát élem, amikor morzsolnak és taposnak, felteszem magamnak a kérdést: Az alapján, ami szívemből árad, hova sorolhatnak? Rezedaszív vagyok, akiből Krisztus jó illata árad, vagy a morzsolgatás, taposás után, a halál közeli helyzetben csak „büdös bogár”, aki mindenkit távol tart?
Megtartóm, a szorongattatással a krisztusi jó illatot kívánja kisajtolni belőlem is, ami sokakat vonzhat őhozzá. Ó, Uram, rezedaszívet adj!
Partinka Klára / Nagyatád
Pál apostol felismerése: „De hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket, és ismeretének illatát minden helyen megjelenti általunk. Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. Ezeknek a halál illata halálra, azoknak pedig az élet illata életre. És erre ki alkalmas?” (2Kor 2,14–16)
