A Pünkösd előtti hét iszonyatos vihara napokig tépázta kertünk fáit, és ezt tette a szomszédéval – sőt, a szomszéd város, ország fáival is, miközben tonnaszámra tolta, űzte az esőtől terhes fellegeket a térség fölé; én pedig azon gondolkodtam, hogy ehhez képest milyen kicsiny az ember – egész technikai civilizációjával együtt! Nagy zajjal feltol a felhők fölé egy repülő tárgyat, s ehhez elhasznál több köbméternyi üzemanyagot (értékes, földbe zárt napenergiát); mégis, milyen szánalomra méltó erőlködés ez ahhoz a fenséges erőhöz képest, ami egy ilyen viharban tárul elénk!

A szélvihart sem felébreszteni, sem lecsillapítani nem áll hatalmunkban, legfeljebb gyenge utánzatát állítjuk elő nagy erőlködéssel, és kis hatókörrel. A legtöbb, amit tehetünk vele, hogy figyeljük kialakulását, és időben próbálunk elbújni előle.

De van, aki parancsol a szeleknek és viharnak is. Jónás próféta könyvében (1,4) olvassuk, hogy „Az Úr(Isten) nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren…”

S ahogyan képes vihart támasztani, úgy elmulasztani is. Jézus Krisztus, amikor lecsendesítette a vihart a Genezáreti tavon, akkor a hajóban utazó útitársai döbbenten kiáltottak fel (Mt 8,27): „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”

Ki ez? – Ő, aki kezdetben teremtette a mennyet és a földet!

Dr. Viczián Miklós / Budapest

Isten „…ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk, akit mindennek az örökösévé tett, aki által a világot is teremtette, aki dicsőségének szavával fenntartja a mindenséget…” (Zsid 1,1-3)