Hideg, esős tavasz után lépünk át a nyárba. Volt, amikor három napig csak szakadt, és úgy tűnt, abba sem hagyja. Noé történetét idézte ez fel számomra, azt, amikor megnyíltak az Ég és a Föld csatornái. Bár a mi falunk magasan fekszik, mégis, az alsó területeken sokak pincéje beomlott. Két tanítványom (egy testvérpár) nem is tudott iskolába jönni, mert kidőlt a házuk fala. A környék alacsonyabb területein tavak keletkeztek, óriási, összefüggő vízfelületeket láttam. Vajon az idén lesz ott aratás?
A mai, modern embert váratlanul érte a természeti csapás, nincs hozzászokva ilyen mértékű kiszolgáltatottsághoz. Azt hittük, hogy mi, mindent meg tudunk oldani, nincsenek akadályok előttünk. S egyszer csak beszakad az M1-es autópálya burkolata, mi pedig csak csodálkozva nézzük. Elpusztul több ezer hektáron a kukorica, és most éppen nem tehetünk semmit. Nincs ember, aki mindezeket hirtelen vissza tudná fordítani.
Hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül. Kaptuk ezt az időjárást, mert Isten jó hozzánk, és minket, a felfuvalkodott szívű, gőgös, 21. századi embereket is szeret annyira, hogy figyelmeztessen: nélküle teljesen kiszolgáltatottak vagyunk.
Mint Nabukodonozort, aki sétált a várfalon, csodálta a birodalmát. Amiként mi is: felfuvalkodottan csodáljuk művünket. A babilóniai király kapott Istentől három figyelmeztetést, és végül elvesztette a királyságát.
Minket, ma élő embereket is megszólított Isten. Megszólított a viharral, az árvizekkel, az elpusztult vetésekkel. És ismét felajánlja a kősziklát, a menedéket, az egyetlen helyet, ahol nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek és semminek: Jézus Krisztust.
Menedékházat a vihar elől.
Tóth Györgyi / Lengyel
Jézus: „Aki hozzám jön, hallgatja a beszédemet, és aszerint cselekszik, megmondom kihez hasonló. Hasonló egy olyan házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és kősziklára helyezte az alapokat. Amikor aztán jött az árvíz, beleütközött a folyam árja abba a házba, de meg nem mozdíthatta, mert kősziklára épült.”
(Lk 6,47-49)
