Az idei tavasz bőséges esővel érkezett. Néha, és akkor is csak rövid időre sütött ki a nap, talán azért, hogy ne feledjük, még ő is létezik. Áradnak a folyók, nő a belvízzel elöntött terület nagysága, ezért sokan keseregnek vagy méltatlankodnak a sok eső miatt. Ugyanakkor, a világ más részein nem esik, az ott élők vágyakozva kémlelik az eget, hátha jut nekik is néhány csepp az égi áldásból. Ugyanaz az esemény az egyik embernek áldás, a másiknak tragédia.
Megmagyarázható ez az ellentmondás a természetben végbemenő meteorológiai változásokkal, esetleg vulkánkitörésekkel is, de keresztyénként, tudjuk, hogy a földi események mögött hatalmas rendező áll: Mennyei Atyánk, aki sokféle módon – így a természeti jelenségekben is – közli mondanivalóját az emberiséggel.
– Először azt, hogy esőben és napsütésben is Istenre szorultak vagyunk.
– Tanít arra, hogy tőle kérjük mindazt, amire szükségünk van; így az esőt és a napsütést is.
– A hálaadásra is figyelmeztet; hálára mindazért, amit ha kértünk, és azt meghallgatva (vagy még azon túl is!) megajándékozott vele bennünket. Hiszen „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1,17).
– Tudjuk, hogy kedves dolog Isten előtt az, ha nem csak a bennünket ért bajokból való kimenekülésért, hanem a világot sújtó katasztrófák elszenvedőiért is könyörgünk. Hogy Isten előtt megalázva magukat, ők is felismerhessék, hogy kizárólag az élő Isten az, aki könyörülhet rajtuk.
Benedek Csilla / Pécel
„Illés (próféta) ember volt, hozzánk hasonló természettel, és amikor buzgó imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.” (Jak 5,17-18)
