Szegény környéken lakunk, tragikus sorsú emberek élnek gyülekezetünk környezetében. A gyerekek nagy részét nulla-nullás (0-0) esélyűnek hívom. A 0-0 azt jelenti, hogy emberileg semmilyen esélyük sincs normális, anyagilag nem kiszolgáltatott életre. Olyan családban nőnek fel, ahol az alkohol, cigaretta, a munkanélküliség mindennapos tény. S a pénztelen nyomor kiúttalanságba, reménytelenségbe torkollik.

„Segíts magadon, s az Isten is megsegít!” – hallatszik a jól szituált, tehetős tanács. De miként segíthet magán az a gyerek, aki nyolcadikos korára még mindig hatodikos, csak azért, mert iskolaidőben nem költik fel reggel a szülei? Négyes-ötössel kezdte a tanévet, iskolaév végén mégis „semmilyen” lett a bizonyítványa. Érdeklődő kérdésemre, „Ha segítettek volna, nem buktam volna meg” – volt a lelket facsaró, panaszos válasza.

Ő az, akitől évekkel ezelőtt, egy, a gyülekezetbe látogató egyházi főember vizsgakérdésére, „Miért jársz templomba?” – ezt válaszolta: „Mert szeretem az Úr Jézust!”

A jobb sorsúak hamar meg tudják állapítani, ki miért érdemli meg a sorsát, sokszor készek a válaszaik. Nekem nincsenek kérdéseim, s emberi válaszaim sincsenek ezekre a tragikus életekre.

De a húsvét, a feltámadás azt a reményt táplálja lelkemben, hogy Isten ismeri az övéit. Ígérete szerint: „megbánhatatlanok az ő elhívásai”, s ez az elhívás szól a nullaesélyű embernek is, még akkor is, ha mi nem ismerünk sorsukkal kapcsolatos alternatívákat.

A szünidőben rendszeresen nyaralni visszük ezeket a nehéz sorsú gyermekeket. Vágyunk, hogy legyen erőnk, kedvünk tenni a nullaesélyű emberért, hiszen övék a nagypéntek és övék a húsvét is! Övék Krisztus, akit Isten adott a világért, akinek feltámadása életet adott, s ad ma is a világnak. Nekem és az elesetteknek is.

Klenóczky Sándor / Salgótarján

Pál apostol: „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9)