Megdöbbenéssel figyelem a televízió adását, amint egy hindu ünnepen, a felvonulóktól jól elkülönített csoportra közelít a kamera. A férfiak erőteljes kézmozdulattal csapkodják meztelen hátukat egy-egy ostorral, ami véres sebeket ejt testükön. A lendület nem hagy alább, újabb és újabb csapásokat mérnek magukra.

Ekkor felidéződik bennem egy régebbi, hasonló szertartás Allah követőiről is, akik fanatikus mozdulatokkal, éles késekkel vagdalták önmagukat. De hallottam arról is, hogy bizonyos keresztyén szektához tartozók Nagypénteken – Krisztus szenvedését és halálát imitálva – keresztre függesztetik testüket. Az emberi elme az ön-büntetés számtalan egyszerűbb vagy éppen rafináltabb változatait találta ki istenének kiengesztelésére.

De miért ez az emberi vezeklés, önkínzás? Isten is ezt kérdezi a Bibliában: „…meddig vagdalod magadat?” (Jer 47,5). Meddig még az önkínzásnak, a bűnök miatti vezeklésnek ez az extrém, vagy hétköznapi formája? Vajon, az önsanyargató, a büntetési gyakorlatokkal talál lelke számára megnyugvást és békét? És melyik az igazi vallás, ami a kiengesztelés örömét megadja?

Hallottam egy találó választ erre a kérdésre: a bűnvallás.

Igen, tényleg az, hiszen Isten, készített Jézus Krisztusnak egy szenvedéssel teli földi utat, ami számára a kereszthalállal végződött. Ez a szenvedés és halál az ember bűne miatti, és az emberért való szenvedés és halál volt. Attól kezdve feleslegessé vált az Istennek más általi kiengesztelése. Az örök kiengesztelés megtörtént Krisztus halálával, ami bűnvallással, és a kiengesztelés elfogadásával megnyitja a megnyugvás és béke felé az utat.

Nem kell többé az embernek már vezekelni, és önmagát büntetni!

Budai Judit / Gyula

Keresztelő János, Jézusról:

„Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29)