A minap autóval utaztunk számunkra eddig ismeretlen helyre. A cél túl távolinak tűnt, az utazást pedig hosszúnak véltük. A visszafelé út viszont már sokkal rövidebbnek tűnt, majd haza érkezve megállapítottuk, hogy nem is tettünk meg olyan nagy távolságot.
Sokszor ismétlődik ez a megállapítás a mindennapokban. Fiatalként úgy gondolja az ember, hogy végtelenül hosszú életút áll előtte, megöregedve és visszatekintve pedig megállapítja, hogy mégis csak túl rövid volt, és az idő mintha elröpült volna felette. Az időhöz kötött lehetőségeket először végtelennek gondoljuk, ezért könnyelműen bánunk velük. Van olyan ember, aki egy hetes szabadságát is a nagy lehetőségek időszakaként tervezi meg, majd pedig meglepődik azon, hogy milyen gyorsan eltelt a hét, és szinte semmi sem fért bele az elképzeléseiből. Az idő Istentől kapott különleges ajándékunk; amiben élünk, és mégsem a miénk, de mégis el kell vele egyszer majd számolnunk. Ezt a megfoghatatlan, megállíthatatlan és el nem raktározható időt arra kaptuk a mi időn kívülálló, hatalmas Urunktól, hogy a világot gazdagabbá, szebbé tegyük az ő megismerésével és másokkal való megismertetésével. A rendelkezésünkre álló időkeret ehhez pontosan elégséges lenne, de visszatekintve mégis azt kell megállapítanunk, hogy nagyon sokat pocsékoltunk el belőle haszontalanná lett egyebekre.
Benedek Csilla / Pécel
„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”
Zsolt 90,12
