Tiltakozás a művi meddővé tétel megkönnyítése ellen

A Biblia Szövetség – mint a Biblia etikai normáit a társadalom felé is képviselő szervezet – határozottan tiltakozik a fiatal nők művi meddővé tételének lehetősége ellen, mivel az ebben az életkorban végrehajtott – és etikailag támogatható indok nélküli – művi beavatkozás ellenkezik Isten életvédő törvényeivel, illetve mélyen sérti Isten teremtő, életadó szuverenitását. Ugyanakkor a meddővé tételt az éppen nagykorúvá váló fiatal személyi szabadságaként feltüntetni súlyos felelőtlenség, cinikus magatartás, mivel egy ilyen életellenes beavatkozás később beláthatatlan és kezelhetetlen lelki traumákhoz fog vezetni. Számunkra érthetetlen az, hogy Alkotmánybíróságunk – döntésével – egy kifejezetten nemzetellenes szabályozás megszövegezésére kényszeríti a jogalkotókat, akiknek egyik feladata a magyarság demográfiai katasztrófájának megakadályozása lenne. Ezért felhívjuk az Alkotmányt megalkotó, azt értelmező, illetve ennek figyelembevételével jogszabályokat hozó testületek tagjainak figyelmét arra, hogy minden olyan döntés meghozataláért, ami Isten törvényével ellenkezik, személy szerint is felelni fognak Isten bírói széke előtt; ahol egyszer minden embernek meg kell majd állnia, akár hisz Istenben, akár nem!

Pécel, 2006. június 27.

 

A társadalmi szervezet képviselőiként:

Sípos Ete Álmos főtitkár és Dr. Mikolicz Gyula titkár