A weboldalon sütiket (cookies) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A honlap további használatával Ön hozzájárulását adja a sütik használatához. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.

Üdvözlünk a Biblia Szövetség Egyesületnél! Kövess Facebookon facebook 161, iratkozz fel RSS-re feed1, olvasd német de flag1 vagy angol EN Flag1 nyelvű összefoglalóinkat!

www.bibliaszov.hu

Programok

ápr.
28

ápr. 28. 10:00 - 16:00

ápr.
28

ápr. 28. 10:00 - 16:00

máj.
1

máj. 1. 10:00 - 16:00

máj.
12

máj. 12. 9:00 - 17:00

A házi csoport mozgalom és a Krisztus-test egysége

Hazi csoportok sA református egyház jövőjéért imádkozó és fáradozó lelkipásztorok egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a sikeres és biblikus gyülekezetépítésnek, a gyülekezeti élet megelevenedésének, valamint a hatékony missziónak új útja és módszere az, ha a hagyományos gyülekezetek templomba járó tagjaiból ún. házi-csoportokat szerveznek. Ami azt jelenti, hogy a gyülekezet területén élő egyháztagokat (hétköznapokon) több, erre vállalkozó egyháztag lakásába szervezik ki, 8-12 fős csoportokat alkotva. Ezekben a csoportokban az igéről beszélgetnek, imádkoznak, barátkoznak – mindezt szerény vendégség keretében. A házi csoportba lehet hívni a szomszédokat, ismerősöket, az egyházon kívülieket is.

Ez a tevékenység egy mozgalom része, aminek képviselői szerint ez a biblikus gyülekezet kialakításának új útja, ahol például felismerhető a másik ember kegyelmi ajándéka, amivel szolgálhat majd a többiek felé. A módszert egyébként a menedzserképzésben úgy nevezik, hogy csapatépítés.

Vannak, akik a kiscsoportok kialakításában nemcsak a biblikus gyülekezetépítésnek, hanem a keresztyén missziónak is az új útját vélik megtalálni. Miszerint a cél az, hogy a csoport újabb csoportot hozzon létre, amivel a társadalmat be lehet hálózni, és így át is lehet alakítani (transzformáló misszió).

A házi csoport ötletének külföldi képviselői egyebek között arra hivatkoznak, hogy a keresztyénség az első és második században is házi csoportokban gyűltek össze a hívő emberek, illetve, hogy a 19. század ébredési mozgalmai is ezt a formát gyakorolták.

A mozgalom különböző csatornákon keresztül, főként az USA-ból, részben pedig Németországból érkezett hazánkba. Közelebbről, a német karizmatikus körökből, ill. az amerikai új-evangélikál és új-kálvinista körökből. Az is felismerhető, hogy a házi csoport kialakításának gondolata mögött a világi pszichológia által kidolgozott, és sikeresnek vélt menedzser- és csoportdinamikai pszicho-technikák állnak, amit a keresztyénség egy része átvett, és a gyülekezetépítés területén alkalmazni kezdett.

A lenyűgözőnek beállított eredményekről szóló lelkesítő beszámolókat olvasva érthető, hogy a magyar református népegyházban szolgáló, és sokféle kudarccal birkózó lelkipásztorok egy része is lelkesen fogadta a házi csoport mozgalom szervezésének lehetőségét, mint az áhított siker új útját. Ezért ők el is kezdték a templomi gyülekezet házi csoportokba történő felosztását, azt gondolva, hogy ami például Amerikában működik, az nálunk is sikeres lesz.

A nemzetközi missziótörténetet ismerők emlékeznek arra, hogy a 19-20. században a harmadik világ egyházainak képviselői többször is figyelmeztették a hazájukba érkező, különféle nemzetiségű- és felekezetű misszionáriusokat, hogy a bibliai evangéliumot köszönettel elfogadják, de az evangéliumhoz kapcsolt nyugati kultúrából és ideológiából nem kérnek. Ez a tény is arra késztet bennünket, hogy megvizsgáljunk minden külföldről intenzívebben hazánkba exportált gyülekezetépítő modellt.

A kérdés tehát az, amire elsőként választ szeretnék találni: A gyülekezetépítésnek hazánkban is az a sikeres és biblikus új útja, hogy átvesszük a gazdasági világban alkalmazott menedzser technikáknak a pszichológia által kidolgozott csapatépítő, csoportdinamikai módszereit, és ezzel indokoljuk a tradicionális gyülekezetek házi csoportokba történő kiszervezését is?

A tanulmányban először is arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a házi csoport mozgalom koncepciója mögött nem bibliai, hanem olyan pragmatikus (gyakorlati) érvek állnak, amik a Bibliából nem igazolhatóak. Némelyek ugyanis arra hivatkoznak, hogy az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv (pl. 2,41-47) olyan forgatókönyvet ad a gyülekezeti élethez, amit ma betű szerint kell leutánozni. Holott a Bibliában a Szentlélek a gyülekezeti életről csupán egy paradigmát (példát, mintát) akart mutatni! (Amiként lényegbeli különbség van a Jézus utánzás és a Jézus követés között is!). Gondoljunk csak arra, hogy pl. a Pál apostol által alapított gyülekezetek élete és rendje is más volt, mint az első pünkösdi gyülekezeté. Arról viszont sehol nem olvasunk, hogy pl. a korinthusi, thesszalonikai, krétai stb. gyülekezetek lelki építése, vagy missziója a gyülekezet vezetői által szervezett házi csoportokban történt volna. Egyébként is az apostoli levelekben olvasható házi (diaspóra) gyülekezetek nem azonosak a házi csoport mozgalom által javasolt házi csoportokkal!

1. A lelki életet, kegyességét a magyarországi református egyház gyülekezeteiben gyakorló testvéreimet szeretném arra figyelmeztetni, hogy a házi csoport mozgalom módszereinek alkalmazása a – reformáció óta máig meglévő – magyar református gyülekezeti élet rendjének teljes átstrukturálásával, átszervezésével járna. A mozgalom szerint ugyanis a gyülekezet alapsejtje a csoport. Kérdés, hogy akkor ebben a koncepcióban mi a funkciója a családnak? Mivel valójában a biblikus gyülekezet alapsejtje a keresztyén család!

Bizonyára a református lelkipásztorok is felismerték már az új rendszer bevezetésének egyik jelentős következményét, hogy abban az esetben, ha a gyülekezetben a házi csoportokba tevődik át a kegyesség gyakorlása, akkor meg kell szüntetni a gyülekezeti bibliaórát, imaórát, ifi-órát és egyéb hétközi gyülekezeti összejöveteleket, mivel nem várható el a gyülekezet tagjaitól az, hogy a házi csoport mellett még a szokásos heti gyülekezeti alkalmakon is részt vegyenek.

A házi csoportot szorgalmazók fontos érve még az is, hogy a házi csoportban mindenkinek lehetősége van a megszólalásra, véleményét elmondhatja, nézetét kifejtheti. Sajnos, ezen a ponton érhető tetten a modern világ által bálványozott demokrácia-gondolat, azaz: mindenkinek a véleménye fontos, meg kell tehát keresni a tanításban is a közös nevezőt, majd pedig dönt a többség. Ennek az lesz az eredménye, hogy ahány kiscsoport, annyi szín lesz jelen a gyülekezetben. Pedig a Biblia szerint az egyházban a teokráciának, Krisztus királyságának kell érvényre jutnia.

Ha pedig a csoport összejöveteleit – a kívülállók, barátok, szomszédok, rokonok meghívása okán – a gyülekezet világ felé történő missziójának is tekintjük – ahogyan ezt a szervezők indokolják –, akkor felvetődik a kérdés: Mi az ilyen házi összejövetelek igei műfaja? Evangélizáció, hitmélyítés, tanítás? Ha megtér valaki a csoportban, akkor miért menjen el azután a templomba, ahol egészen más gyülekezeti renddel, ismeretlen emberekkel, vagy éppen tanítással találkozik majd? Esetleg az a megoldás, hogy a megtértekből újabb kiscsoportot kell alakítani? – amiként azt a mozgalom képviselői javasolják is, akik szerint a házi-csoport az evangélizáció leghatékonyabb eszköze.

Sajnos ebben az állításban is lényeges hangsúlyeltolódást fedezhetünk fel. Nevezetesen azt, hogy ott a csoport lett az evangélizáció leghatékonyabb eszköze, nem pedig a Krisztusról szóló evangélium!

Ha viszont a házi csoport csupán az igéről történő beszélgetés helyszíne, akkor mi a garanciája annak, hogy a templomi gyülekezet nem kezd el mind lelkileg, mind szociológiailag klikkesedni és elvilágiasodni?

További, válaszra igényt tartó kérdések: Ki vezeti a házi csoportot? Ki lesz a felelős azért, hogy ott ne hangozzanak el a Bibliától idegen tanítások? „A ti hitetek mellé ragasszatok tudományt…” – tanítja az apostol. A házi csoport vezetője milyen képzés után nyeri el megbízatását? Mi vagy ki legalizálja a csoportvezető elhívását, megbízását? Ha ezek a kérdések nem tisztázottak és rendezettek (márpedig nem azok!), akkor még a legsemlegesebb esetben is vezető nélküli ötletelés és felettébb való bölcselkedés alkalma lesz a csoport összejövetele!

Érdemes Kálvint idéznünk: „Mivel pedig a szent gyülekezetben mindennek ékesen és rendben kell történnie, nincs, amit e tekintetben gondosabban kellene megvalósítani, mint az egyházkormányzást; mert a rendetlenség ezen a téren a legveszélyesebb. Ezért kifejezetten ügyeljetek arra, hogy elhívás nélkül az egyházban senki se vállalhasson közösségi szolgálatot, hogy a nyughatatlan és zavargó emberek még véletlenül se csikarhassák ki maguknak a tanítást és a kormányzást. Ahhoz tehát, hogy valakit az egyház igazi szolgájának tekintsenek, minden előtt szabályszerűen kell elhívni…” Institutio (2014) 4.3.10.

Magyarországon minden gyülekezetnek van egy vagy több kultuszhelye: temploma, imaterme stb., ami a gyülekezet egységét is szolgálja, ahol a Bibliára és a református hitvallásokra felesküdött lelkipásztorok, presbiterek vagy képzett munkatársak magyarázzák a Bibliát. A gyülekezet házi csoportokra történő felosztása áttekinthetetlenné teszi a gyülekezet misszióját, és ellenőrizhetetlenné a tanítás tisztaságát, növeli a szektásodási veszélyt. Ezeknek a fontos tényeknek az ismeretében még fontosabbnak tűnik megismételnünk a kérdést: A gyülekezet megelevenedésének és a missziónak az új útja a hagyományos gyülekezeti élet átstrukturálása lenne?

Hadd emlékeztessek minden református lelkipásztort az esküjére, amit hitvallásaink megtartására tett! A II. Helvét Hitvallás XXII. fejezetében például a következőket olvassuk:

„Ámbár mindenkinek szabad a Szentírást otthon magánosan olvasgatni és az igaz vallásban való oktatás folytán kölcsönösen épülni: mégis bizonyára szükség van a hívők szent gyülekezeteire, vagyis egyházi összejöveteleire, avégett, hogy Isten igéjét a népnek rendesen hirdessék, nyilvánosan könyörgéseket és imádkozásokat tartsanak, továbbá a sákramentomokat rendesen kiszolgáltassák, és a szegények számára és az egyház minden megkívántató költségének vagy szükségletének fedezésére gyűjtéseket eszközöljenek. Mert bizonyos dolog, hogy az apostoli és első egyházban az ilyen nemű gyülekezeteket minden hívő buzgón látogatta. Akik ezeket becsmérlik, és tőlük elszakadnak: azok megvetik az igaz vallást;”

2. Mielőtt bárki megjegyezné, hogy a feltett kérdések és kritikai megjegyzések szintén csak pragmatikus ellenérvek, a továbbiakban szeretném röviden kifejteni azokat a bibliai, teológiai elveket, amik alapján nemet kell mondanunk a templomi gyülekezet házi csoportokra történő felosztásának ötletére.

2.1. Kiindulópontunk az, amit a Biblia a gyülekezetről, mint a Krisztus testéről mond: „és őt rendelte mindenek fölött való fővé az anyaszentegyházban, amely az ő teste, és teljessége annak…” (Ef 1,22-23; lásd még: Rm 12,4-5; 1Kor 10,17; 1Kor 12; Ef 5,30 stb.).

Ez azt is jelenti – egyebek mellett –, hogy a gyülekezet tevékenységének nemcsak Krisztusnak és testének egységét kell tükröznie – „hogy mindnyájan egyek legyenek, Atyám, mint te énbennem, és én tebenned, ők pedig mibennünk…” (Jn 17,21) –, hanem magának, a Krisztus-test gyülekezetnek az egységét is. Tehát az egy-test, egy-nép bibliai gondolatát kell tükröznie minden gyülekezeti alkalomnak, bibliaórának, imaórának, női, férfi, ifi stb. körnek!

A Krisztus-test gyülekezeti egységét – a Biblia szerint – a Szentlélek munkálja a „hitnek szabálya szerint” magyarázott igehirdetéssel (tanítás) és a sákramentumokkal: „A nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak: a prófétálás (írásmagyarázás) a hit mértéke szerint...” (Rm 12,6; lásd még: 1Kor 11,23-26; Mt 28,19). (A régi Károli fordítás a „hit mértéke szerint” kifejezésre a „hitnek szabálya” kifejezést is használja, ami azt jelenti, hogy a Biblia helyes, igeszerű magyarázata a teljes Szentírás összefüggésében és a Szentírással egyező szellemben megfogalmazott hitvallások szerint történik. Ahol a Bibliát a hitnek szabálya szerint értelmezik és magyarázzák, ott van jelen Krisztus. Ahol pedig jelen van Krisztus, az az egyház.)

A gyülekezet Szentlélek által munkált egysége tehát elsősorban hit-egység, aminek kialakulását és erősödését a házi-csoportok léte erősen veszélyezteti!

2.2. Az elmondottakhoz kívánkozik az is, hogy a gyülekezet hit-egységének megvalósításában, és a gyülekezeti élet egészséges működésében Krisztus fontos szerepet szánt a gyülekezetben elrendelt tisztségeknek. „És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” (Ef 4,11-12; lásd még: Rm 12,7-8; 1Kor 12,28; Tit 1,5; 1Pt 5,1-3).

A házi csoportok szorgalmazói az egyetemes papság elvére hivatkozva tanítják, hogy elég jogcím a csoport vezetésére megbízott személy „tanítvánnyá képzése” vagy „tétele”, valamilyen gyorsított tanfolyamon. Miként ezt a tanítványképzést külföldiek – megbízóikra hivatkozó tanítókként – hazánkban is végzik. Vagyis összetévesztik az egyetemes papság gondolatát az Isten által rendelt gyülekezeti tisztségekkel. Pedig ezek nem azonosak!

Megfontolandó Kálvin ide vonatkozóan magyarázata: „Akik Krisztus rendelése szerint az egyház élén állnak, először apostoloknak, másodszor prófétáknak, harmadszor evangélistáknak, negyedszer pásztoroknak, végül pedig tanítóknak nevez… akiket soha nem nélkülözhet az egyház, akik között a tanítók a Szentírást magyarázzák, hogy a hívők között megőrizzék a tiszta és egészséges tanítást.” Institutio (2014) 4.3.4.

A tisztségek biztosították az igehirdetés, tanítás tisztaságát, a gyülekezet belső ékes és szép rendjét, hiszen nem lehet a gyülekezetben sem a tanítás, sem a sákramentumok kiszolgáltatása, sem a küldő rend területén valamiféle demokratikus anarchia.

Kálvin a következőket írja: „… az egyház csak akkor maradhat meg sértetlenül, ha azon erők védelmére támaszkodik, amelyekre tetszett az Úrnak, biztonságát rábízni. Krisztus felment a magasba – mondja –, hogy mindeneket betöltsön. A betöltés módja pedig az, hogy a szolgák révén, akikre ezt a feladatot bízta, és e tiszt ellátásához kegyelmét adta, meghatározza, és szétosztja ajándékait az egyháznak. Ezzel személyes jelenlétét mutatja meg, mert Lelke erejét árasztja ez intézménybe, hogy a szolgák munkája ne legyen hiábavaló… így jutunk el Krisztus egységére, ha ugyan virágzik közöttünk a prófétálás, ha elfogadjuk az apostolokat, ha nem vetjük meg a nekünk átadott tanítást. Aki tehát a szóban forgó rendet és ezt a fajta kormányzást meg akarja szüntetni, voltaképpen az egyház széthullását, vagy inkább tönkretételét és pusztulását munkálja. Ugyanis sem a nap fényére és melegére, sem az ételre és italra nincs akkora szükség az élet táplálásához, mint amennyire szükséges az apostoli és lelkészi tiszt az egyház megtartásához itt a földön.” Institutió (2014) 4.3.2.

A házi csoportban tehát mi (ki) biztosítja azt, hogy ott egészséges tiszta tanítás hangozzék? Akik ott vezetők, valóban „kipróbált” emberek? Kitől kapnák megbízatásukat, vagy csupán magukat ajánló egyháztagok ők?

2.3. A gyülekezet organikus egységét és egészséges működését szolgálják továbbá a karizmák (kegyelmi ajándékok): 1Kor 12,4-31; Ef 4,11-14.16.

A karizmák annak az isteni rendnek eszközei, amelyekkel a Szentlélek a gyülekezetet egy testté szerkesztette: 1Kor 12,18-27. A Szentlélek a karizmák többféleségével akadályozza meg a gyülekezet széthúzását és széthullását. A Szentlélek a karizmák által biztosítja a gyülekezeti élet működését, épülését és lelki növekedését. Sőt, a tisztségek és karizmák által óvja a gyülekezetet az „emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától” (Ef 4,14). A Rm 12,6-9-ben a Szentlélek szintén azt hangsúlyozza, hogy a karizmák és tisztségek az egész gyülekezetnek adattak, és nem egyes (házi) csoportoknak.

Ha a Szentlélek a korinthusi gyülekezetet is óvta a pártoskodástól és versengéstől, mennyivel ajánlatosabb ezt meggondolni a házi csoport mozgalom képviselőinek, hiszen a házi csoportok léte – sajnos! – potenciálisan magában hordozza a versengés, pártoskodás, frakciózás veszélyét (1Kor 3,3-7).

2.4. Bár az első időkben, miután a jeruzsálemi templomból, majd a zsinagógákból is kiszorult házi gyülekezetekben élt és működött a keresztyénség, később – a gyülekezetek létszámbeli növekedésével – megnőtt a közös kultuszhely szüksége és jelentősége. A közös kultuszhely gondolata nem emberi gondolat volt, emlékezzünk csak a Szent Sátorra, a jeruzsálemi templomra, az ott álló oltárra, majd a létszámában robbanásszerűen megnövekedett keresztyénség templomaira, amelyek nemcsak a profán és a szakrális világ különválasztását szolgálták, de kifejezték – és ezt teszik ma is! – Isten népének egységét. Erre azért is kell határozottan emlékeztetnünk, mert egyre többen vannak (még egyházunkban is!) olyanok, akik templom-ellenesek.

A II. Helvét Hitvallás XXII. fejezetéből idézek: „4. Amiképpen pedig hisszük, hogy Isten nem lakozik kézzel csinált templomokban, (1 Kir. 8,27; Csel. 17,24) azonképpen azt is tudjuk, hogy az Istennek és az Ő imádására szentelt helyek, Isten igéjére és a szent használatra való tekintetből nem közönséges, hanem szent helyek, és akik azokban megfordulnak, tartoznak magokat tiszteletteljesen és szerényen viselni, mint akik szent helyen, Istennek és szent angyalainak színe előtt vannak.”

Sajnos a házi csoport mozgalom – minden jó szándéka ellenére – indirekt támadás a templom ellen is. Hiszen miért is menjen a házi csoportban megtért ember a templomba? Számára a házi csoport lett a templom és a gyülekezet! A templom megtámadása pedig a Krisztus-test egysége elleni támadás. Posztmodern korunk egyébként is csak növeli az individualista hívők számát, akiknek a misszió, a Krisztus-test feladatai, szolgálatai és a közös épülés nem fontos, csak a saját üdvösségük lényeges – és persze a lelki élmények! A házi csoport mozgalom ezt a folyamatot csak tovább erősíti. Kicsit sarkosítva: a házi csoport szorgalmazói az egyház krízis helyzetéből való kilábalás útját (a Krisztus evangéliumának prédikálása helyett) a metódusban és a struktúra megváltoztatásában vélték megtalálni. Márpedig az igazi reformációnak nem ez a lényege!

3. Végezetül szeretnék félreértést megelőzni: támogathatónak tarthatunk minden olyan kezdeményezést, amikor a gyülekezetben egymással szorosabb testvéri kapcsolatban álló tagok alkalmilag összejönnek imádkozni, az igéről beszélgetni valamelyikük otthonában. Azt sem szabad ellenezni, amikor a gyülekezet presbitériuma (legtöbbször a lelkipásztor döntése miatt) a missziói munkatervbe nem veszik be az imaórát, vagy a beszélgetős bibliaórát – ahol kérdéseket lehet feltenni az elhangzó igéhez –, ezért a gyülekezeti tagok valamelyikük otthonában közösen olvasnak igét, imádkoznak. Ahogyan ezt az üldözések időszakában, például a kommunizmusban is gyakorolta Isten népe. Tehát nem ellenezhető a templomon kívüli átmeneti és alkalomszerű testvéri találkozás.

De arra a (megtörtént!) gyakorlatra is nemet kell mondanunk, amikor a gyülekezeti evangélizáció után a vendég evangélista a megtérteket (a község területén) csoportokba szervezte, és az általa küldött brosúrákkal irányította – és mindebből a gyülekezet hívő lelkipásztorát kihagyta.

Az ismertetett egyháztörténeti és legfőképpen bibliai indokok miatt tehát határozottan el kell utasítanunk a házi csoport mozgalmat, aminek képviselői a gyülekezet hétközi tanító és közösségi alkalmai helyett a lelki élet és hitbeli növekedés funkcióit (tanítás, evangélizáció, imaközösség stb.) házi csoportokba telepítené át. Aminek eredményeként a magyar református gyülekezetek – több évszázada gyakorolt rendjét megváltoztatva – alkalmai és kegyességi gyakorlata a vasárnap délelőtti istentiszteletre szűkülne, redukálódna, és a gyülekezeti tagok tanítása, pásztorolása a bibliai tanításokban és hitvallásaink ismeretében járatlan, legtöbbször magukat ajánló házi csoportvezetők kezébe kerülne.

Dr. Sípos Ete Álmos

Hozzászólások  

 
#26 Sipos Aba Álmos 2014-12-10 11:34
Kedves Testvérek,

3 megjegyzést fűznék hozzá az itt és „ott” elhangzottakhoz:
A Szerző, református lelkipásztor – (…igen, az Édesapám.) Tanulmánya első mondatában jelzi is, hogy a református egyházban felvetődött gondolatokra, ötletekre, elképzelésekre reagál. Miért fontos ez? Mert egy közel 500 éves felekezetről és annak elkötelezett lelkipásztoráról van szó. Van tehát személyes kontextus, ami, a ma oly könnyen ide-oda sodródó, mi több módszeresen vándorló „kóbor”-keresztyéneknek ugyan nem sokat mond, de a szerző számára generációs távaltokban meghatározó: lelki, teológiai és fizikai értelemben is.
Sokan képtelenek együtt látni Krisztus testének, az egyháznak, földi és mennyei elemeire nézve létező és megbonthatatlan egységét: azaz, a mennyeibe nem léphet senki sem, a földi nélkül. Mert tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítsen (1.Kor.1:21). Az igehirdetés pedig a Krisztus-test földi elemeihez kötött, így a keresztyén felekezetekhez, közösségekhez. A hívők mennyei identitása tehát elképzelhetetlen földihez kötött identitás nélkül. Ezért is int az apostol, hogy ne hagyjuk el gyülekezetünket (Zsid.lev.10:25). Úgy is mondhatjuk: itt a földön nincs „szintetikus”-keresztyénség. Ezeknek megfelelően a hívőknek mindig és hűségesen fáradozniuk kell annak a földi közösségnek biblikusságán, amelynek keretei között jónak és alkalmasnak látta mennyei Atyánk Igéje és Szentlelke által újonnanszülni és megtérésre vezetni őket.
Ez tehát az a kontextus, amelyet nem akar a Szerző megtagadni, de amelyet figyelembe is vesz, amikor tanulmányának első mondatában megnevezi a megszólítottakat, a „cél-közönséget”, nem gondolván magát minden keresztyén közösség és felekezet tévedhetetlen tanítójának.
Azt gondolom, ezt sokan figyelmen kívül hagyják, és ettől kezdve jön a parttalan vita.
Az nem baj, ha valaki nem református keresztyén, de egy ilyen célirányos-tanulmány kapcsán ennek megfelelően bánjon óvatosan a kritika és bírálat kardjával, főként, ha ezt a közösséget nem ismeri annyira legalább, mint maga a Szerző.

Másodszor, a biblikusságtól való elhajlásunk egy tünete is feldereng előttem a hozzászólások kapcsán: ez pedig abban áll, hogy ma a hívők legtöbbje tanítónak képzeli, véli magát, de minimum az igazság tévedhetetlen bírájának. Mintha Isten nem rendelte volna el egyházában minden időkben azokat, akiknek ezt a kegyelmi ajándékot adta (1Kor.12:28 kk.). Az individualizmus korában azonban, a korszellemnek engedve a legtöbb keresztyén közösségben elvetik ezt a rendet, s lesz mindenki a maga tanítója és ezzel együtt mindenki bírája… nincs tekintély többé. Nem csoda, hogy ott tart a keresztyénség, ahol: aki ugyanis Isten rendjét veti meg, az magát Istent veti meg! Ha tehát az Isten által elrendelt tanítókat „leírjuk”, s leszünk magunk tanítói, bírái, menthetetlenül krízisbe kerül lelki életünk. A gyors reakciók helyett tehát inkább alázatos, átgondolt elfogadásra valamint érvelésre lenne szükség közöttünk.

A harmadik észrevételem ahhoz a ma megszokott alapálláshoz kapcsolódik, miszerint a keresztyéneknek sikeresnek kell lenniük. A siker pedig a korszellem szerint egzakt módon mérhető kell legyen. Ezért keresi korunk keresztyénsége is a „siker-szérumot”, a varázsitalt, amit beadagolva a világnak az megtér, majd megszerveződik, mi pedig elmondhatjuk: nem éltünk hiába. Kínálat, ötlet van gazdagon, a világ pedig mint valami kísérleti laboratórium nyitva előttünk… Ennek megfelelően a céltévesztett keresztyén felekezetekben kicserélődik a szókészlet, elveszti jelentőségét az igehirdetés, a sákramentumi közösség, mert mindent visz az egzakt siker érdekében történő szervez(ked)és, a módszer…
Természetesen feledésbe merül az az egyértelmű bibliai igazság, hogy megtérni szervezésre, módszerre nem fog senki sem, hanem Isten döntése és az e döntést véghezvivő Szentlélek kizárólagos munkája nyomán…
Mi is a mi dolgunk Jézusunk küldetése szerint? Egzakt módon mérhető – már a szó is árulkodó: gyülekezet-építés, növekedés – sikerek produkálása? Ez Isten népe cselekvésének helyes motivációja és iránya?
Vagy inkább az Evangélium egyértelmű meghirdetése, megélése mindenek számára?
E kettő nem egy és ugyanaz! Aki kételkedik, olvassa el például Illés történeteit… vagy mutassa meg Pál, az athéni gyülekezethez írott leveleit…
Összefoglalva: minden keresztyén felekezeten belül azon kell fáradoznunk, hogy a ránk bízott evangéliumot meg tudjuk hirdetni és meg tudjuk élni. Mert ez kívántatik meg tőlünk, sáfároktól: a HŰSÉG! nem pedig a siker…(1 Kor.4:2)
 
 
#27 Kovács László Zsolt 2014-12-13 23:31
Végigböngésztem a cikket, a kommenteket, és elolvastam az újkálvinista portálon kiposztolt ellen-reflexiót is. Az Ambrosius-Davdi-Thomas trió logikusabban érvel és jobban ismerik az amerikai kereszténységet [még úgyis, hogy érződik írásukon gyorsan válaszolni akarás türelmetlensége], de - tudj' Isten - nekem olybá tűnik, mintha Sípos Álmoséknál van az igazság. Ők ti. az igazat mondják, s nemcsak a valódit.
 
 
#28 Dominiák Zsolt 2014-12-16 23:05
"A kihelyezett bibliaórák tartása külön mozgatóerő. Volt olyan gyülekezetünk, ahol a gyülekezeti teremben tartott bibliaóra megbukott. Akkor a lelkipásztor elkezdett bibliaórákat tartani a családoknál, meghívta a szomszédságot is. Ezek az alkalmak úgy megnövelték az igehallgatók számát, hogy végül a gyülekezeti terem is tele lett.

A kihelyezett, családoknál tartott bibliaórák előnye a kis távolság, a szomszédság vonzása, a közvetlenség és a meghittebb személyes kapcsolat, ami sokkal jobban érvényesül a beszélgetésben. Jó, ha minél több ilyen létesül a gyülekezetben.

Ha a lelkipásztor erejét ez felülmúlja, akkor képezzen ki ezek tartására vezetőket, akik az ő irányítása alatt végzik a munkát. Ha jól megválasztjuk erre a munkatársainkat, alkalmakként előzőleg jól felkészítjük őket, nem kell a szektaveszélytől tartanunk, sőt fegyver lesz ez a szekták ellen is, mert gyülekezetünk hitében öntudatossá váló hívekből és aktív egyháztagokból fog állni. A lelkipásztor aztán sorra járhatja a bibliaórai csoportokat, hogy megjelenésével bátorítsa és irányítsa azokat."

Részlet Csiha Kálmán: Gyülekezetépítés c. munkájából, sok szeretettel!
 
 
#29 Kovács László Zsolt 2014-12-17 18:25
Nem tudom, Dominiák Zsolt, miért éppen ez az idézet lett közreadva, de úgy érzem, nem mond ellene Sípos Ete Álmos írásának. Sőt éppen azt erősíti meg. Csiha püspök úr - ahogy megismertem - egyébként sem volt vádolható amerikai stílusú kihelyezett gyülekezeti modell működtetésével.
 
 
#30 Dominiák Zsolt 2014-12-18 13:23
A Csiha Kálmán munkájából vett idézettel az volt a célom, hogy rámutassak arra, igenis lehetnek "laikus" vezetők a gyülekezetekben, akik bár nem hivatásosok, de Istentől kapják ehhez a bölcsességet és a kegyelmet. Ezek kiválasztásához azonban imádságos vezetésre van szükség. Ezt azért tartottam fontosnak leírni, mert én a tanulmányból azt látom, hogy csak a lelkipásztor tudja helyesen értelmezni a Bibliát, más ne is próbálkozzon vele.
Most persze kiéleztem a dolgot, de szeretném ha ennél árnyaltabban tekintenénk a "problémára".
 
 
#31 Margit István 2014-12-18 20:10
Kedves Dominiák Zsolt! A szerző így ír: "Magyarországon minden gyülekezetnek van egy vagy több kultuszhelye: temploma, imaterme stb., ami a gyülekezet egységét is szolgálja, ahol a Bibliára és a református hitvallásokra felesküdött lelkipásztorok, presbiterek vagy képzett munkatársak magyarázzák a Bibliát. A gyülekezet házi csoportokra történő felosztása áttekinthetetlenné teszi a gyülekezet misszióját, és ellenőrizhetetlenné a tanítás tisztaságát, növeli a szektásodási veszélyt." A továbbiakban pedig: "A házi csoportok szorgalmazói az egyetemes papság elvére hivatkozva tanítják, hogy elég jogcím a csoport vezetésére megbízott személy 'tanítvánnyá képzése' vagy 'tétele', valamilyen gyorsított tanfolyamon. Miként ezt a tanítványképzést külföldiek – megbízóikra hivatkozó tanítókként – hazánkban is végzik. Vagyis összetévesztik az egyetemes papság gondolatát az Isten által rendelt gyülekezeti tisztségekkel". Dr. Sípos Ete Álmos tehát - megítélésem szerint - elsősorban nem a laikus vezetők ellen szól, nem is a lelkészek szerepét igyekszik túlhangsúlyozni, hanem az ún. "gyorstalpaló tanítványképzéstől", ezeken a tanfolyamokon sebtében kiképzett csoportvezetők átgondolatlan szolgálatba állításától (és természetesen a kegyelmi ajándékok figyelembe nem vételétől) óv. Én legalább is így értelmeztem az általa leírtakat. Magával a témával viszont tényleg érdemes és kell foglalkoznunk, ilyen értelemben örülök minden (építő jellegű) hozzászólásnak.
 
 
#32 Bori 2015-01-28 10:27
Csak most olvastam el S.E.Á. írását és – bár látom, hogy a körülötte kialakult vita nagyjából lezárult – nehéz megállnom, hogy ne válaszoljak rá.
Az írásban 71-szer szerepel a „gyülekezet” szó, és mindössze 3-szor a „közösség” szó. Számomra ez a kérdés lényege: hogy a keresztyén kiscsoportokra gyülekezetként, vagy közösségként nézek.
Nem bonyolódnék nyelvtani fejtegetésekbe, de az én értelmezésemben a gyülekezet elsősorban a tanítás és a sákrámentumokkal való élés helye, míg a közösség (kiscsoport) elsősorban a személyes kapcsolatok megélésének és a személyes történetek megosztásának helye. Úgy gondolom, mindkettőre szükség van, egyik sem alternatívája a másiknak, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást.
A kiscsoportok vezetőinek bibliai képzettsége szerintem azért nem téma, mert a csoport nem a tanítás helye kellene legyen, hanem a személyes megosztásoké és a közösség megéléséé. És ez attól függetlenül, hogy házicsoportról, vagy gyülekezeti bibliaórás csoportról van szó. A kisközösség nem arra való, hogy ott is tanítson, prédikáljon valaki, aztán a tagok kérdezzenek és a vezető válaszoljon a kérdésekre. Ez a gyülekezet tevékenységi köre (ami megvalósulhat igehirdetésben, katekézisben, stb.). A kisközösség az a hely, ahol az egymáshoz tartozást tudjuk intenzíven megélni, és a saját Isten-kapcsolatunkat tudjuk megosztani, az a hely, ahol azt a bizonyos „fészek-meleget” tudjuk egymásnak nyújtani, amiről S.E.Á. egy korábbi írásában (Miért hagyják el ma emberek az egyházat?) ír:
„… gyülekezeteink életéből hiányzik a családias szeretet légköre. Különösen is a városi gyülekezetek nagy hiányossága ez. Pedig a mai ember szíve a megromlott, vagy elveszített kapcsolatai miatt vérzik. Ha valaki a református gyülekezetben nem találja meg azt a szeretet kapcsolatot, amire minden embernek szűksége van, melynek forrása a Jézus szeretete, akkor el fog menni máshova. Ha egy gyülekezet nem fordít gondot a szeretet kapcsolat megvalósítására, s nem biztosít elég fészek-meleget a gyülekezet tagjainak, hanem a pletykával vagy közönnyel még akadályozza is ennek kialakulását, akkor ne csodálkozzon senki a fogyáson. De akkor se csodálkozzunk a fogyáson, ha egy gyülekezetben, az ima- és közös igemegbeszélő közösségre vágyó emberekben a lelkész, szektárius ellenséget lát, sőt igehirdetésében nyilvánosan kipellengérezi őket.”
Hogy a kisközösségek szaporodása miért eredményezi (adott esetekben) a templomok kiürülését, arra hadd idézzem egy katolikus szerzetes (reformátusokra is érvényes) mondatát:
„A katolikus egyház, amely évszázadokon át Európa nagy nevelője volt, feledni látszik, hogy Európa időközben eljutott az érettségre. Márpedig felnőtt Európánk elutasítja, hogy kiskorúként kezeljük. Az egyház – Mater et Magistra – atyáskodó stílusa végképp a múlté, ma már nem illik környezetünkhöz. Keresztényeink megtanultak önállóan gondolkodni és nem hajlandók bármit lenyelni.” (Henri Boulard)
Ha valaki fél a kisközösségektől, azt hiszem, ettől fél, hogy a keresztyének egyre jobban begyakorolják magukat az önálló (Szentlélek által vezérelt?) gondolkodásba és véleményformálásba. Mert – igen – a kisközösség a személyiség formálódásának, érésének is a helye. És ha a lelkész nem kontrollálja ezt a folyamatot… hm… mi történhet? Ez a lelkészek kérdése, erre nekik kell választ keresni. Laikusként az én kérdésem: mit kezdek egy olyan gyülekezettel, ahol a lelkész nagyon is akar kontrollálni és ez engem fullaszt, lenyom és beteggé (ún. “valláskárosulttá”) tesz?
 
 
#33 Rácz Gábor 2015-02-05 01:44
Kedves Bori!

Azzal kezdeném, hogy azzal teljesen egyetértek, hogy a közösség fontos.
Az Istentisztelet és a kiscsoportos alkalom valóban nem helyettesíti, hanem kiegészíti egymást.
De mit is jelent a Keresztyéni közösség?
Krisztusban vagyunk mind, Akik Őt követjük; és Őbenne vagyunk egymással is közösségben.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Istentiszteleten tanítást és a prédikáción keresztül személyes üzenet üzeneteket kapunk, és (bár egymással közvetlenül nem beszélgetünk)
ott is van egymással közösségünk!
Ugyanakkor egy Bibliakörön vagy más kiscsoportos Alkalmon sokat beszélgetünk egymással. De ideális esetben ezek nagyobbrészt az ÍGÉről beszélgetünk. Konkrét Ígeszakaszt elemezve vagy személyes életkérdéseinkre keresve a Biblia válaszát.
Hiszen az Keresztyén ember élete teljesen Isten Igéjére épül. Elbeszélhetjük személyes élményeinket is , de azt is Isten Igéje alapján láthatjuk meg, hogy egy élmény valóban Istentől van-e?

Így a tan tisztaságát (az arra való odafigyelést) nem mellőzhetjük a kiscsoportos Alkalmakon sem.

Kívánom Önnek: tapasztalja meg az ILYEN Közösséget is!
 
 
#34 SZABO GABOR 2015-02-05 08:19
Aki nem akar valtozast ,az semmit se akar.Vegulis mit vedunk a jol begyakorolt de mar regen nem mukodo ritusainkat szokasokat amik amugy se nem udvosseg kerdesei.Jezus azt mondja menjetek,nem azt hogy uljetek a templomba felo es fajo hogy a nagyegyhazak tobbsege a Jezus korabeli idot eli amikor mindenkit aki nem ugy tett ahogy ok elkepzeltek uldoztek es eretneknek titulaltak lasd Bodis Miklos kalvariajat.Meg lehet tanulni a teteleket predikalni lehet iget hirdetni lehet hosszu eveket ugy hogy semmi koze nincs a lelkesznek az elo ISTENHEZ,es altalaba ezeknek a lelkeszeknek a juhai EHEZNEK a tiszta hamisitatlan tej utan.pREDIKALNI ELSZANT IMADKOZAS NELKUL ATEIZMUS,FELKESZULES NELKUL TISZTELETLENSEG.DE A KETTO KOZUL MELYIK HIANYAT KONNYEBB LELEPLEZNI ,HOGY NEM IMADKOZTAM VAGY HOGY NEM KESZULTEM....ahol vannak kis kozossegek ott van meg remeny pislakolo tuz ami langra lobbantja az erdot aki valtozast akar ne nagyban gondolkodjek ugyis ISTEN az aki cselekszik.Akiket ISTEN lelke vezerel azok Isten fiai....
 

Tájékoztatjuk honlapunk látogatóit, hogy a megjelent írásokhoz megszűnt a hozzászólás lehetősége. Kérjük szíves megértésüket!
(a Biblia Szövetség vezetősége)

Filmismertető

Egy háború
2016. március 08. kedd
A háború című dán mozi hatalmas feszültséggel...
A némafilmes (The Artist)
2012. február 29. szerda
fekete-fehér, feliratos, francia némafilm, 100 perc, 2011 Kinek jutna eszébe 2011-ben...
A Wall Street farkasa és Walter Mitty titkos élete
2014. január 01. szerda
Az idei ünnepi mozikínálat több meglepetést is tartogatott a mozirajongók számára. Sokan már az...
Foxcatcher
2015. január 29. csütörtök
Ezúttal nincs könnyű dolga a mozirajongóknak, hiszen sok izgalmas...
Gravitáció
2013. október 11. péntek
Ha a filmtörténelemben érdemes volt valaha filmet 3D-ben készíteni, akkor a Gravitáció bizonyosan...
Pi élete
2013. január 09. szerda
A film a mozi csúcstechnológiájával alkotott csodavilág, lélegzetelállító látványosság. A...
Noé
2014. március 29. szombat
Darren Aronofsky Noé című filmje merészen birkózik a Szentírás szövegével, amelynek eredménye egy...
Szerelempróba (Fireproof)
2011. április 01. péntek
„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és...
Élve eltemetve (Buried)
2011. máj. 16. hétfő
  16 éven aluliaknak nem ajánlott!   Ha rettegsz a bezárt, szűk helyeken, akkor az...
Holtodiglan - egy film, nem nekünk
2014. október 21. kedd
Gondoltál már arra - hacsak a másodperc töredékéig is -, hogy képes lennél-e megölni a...

Könyvismertető

Társtaláló
2012. december 13. csütörtök
Egy fiú, aki 18 évesen lemondott az addig bevett szokásként gyakorolt randevúzgatásról, 5 évvel...
Egy guru halála
2013. január 04. péntek
Az író a gyermekkora bemutatásával kezdi a könyvet, valós és tényszerű képet festve a...
Búcsú a randevúktól
2013. február 12. kedd
Ritkán lehet olvasni ennyire őszinte és hiteles vallomást, bizonyságtételt. A címmel ellentétben...
Reflektorfényben a túlevés
2013. június 03. hétfő
„Isten a falánkságot (más szóval a túlevést) bűnnek tartja: 'Mert a dőzsölő és a falánk...
A viskó
2011. január 13. csütörtök
A Biblia Szövetség Fontos kérdések előadássorozatának...
12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt
2013. október 07. hétfő
A napokban olvastam egy cikket a magyarországi válások számáról. Megdöbbentő számadatok állnak...
Fűtő Róbert: Béküljünk ki! ...de hogyan?
2013. november 04. hétfő
A legtöbb keresztyén könyv azt mutatja be, hogy milyennek kellene lennie a jól működő keresztyén...
Véletlenül milliárdos
2010. november 16. kedd
A közösségi háló (The Social Network) c. film bemutatójának másnapján tartotta...

Képek

SlideshowFx Picasa Widget for Joomla!
Copyright © 2010 www.OopsTouch.com

Cikkajánló Biblia és Gyülekezet folyóiratunkból

A mártír misszionárius

(Molnár Máriára emlékezve)

Szülővárosa és a külmissziói munka támogatói a közelmúltban Várpalotán emlékeztek a 125 éve született Molnár Máriára, a magyar református egyház misszionáriusára, aki Pápua Új-Guinea partjainál, a tengeren halt mártírhalált. Az 1950-ben Mánusz szigetén felállított síremlék őrá és a szigeten működő német evangélikus misszió II. világháborúban mártírhalált halt társaira emlékeztet. A japán katonák mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan 1943. március 16-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Közöttük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki tizenöt évet töltött a pápuák között.

Szegénység a keresztyén gyülekezetekben

Hazánk lakosságának jelentős része küzd anyagi jellegű problémákkal. Kétségtelen, hogy a szegénység megjelent és egyre inkább jelen lesz közösségeinkben, gyülekezeteinkben is. Kell-e segítenünk az ilyen helyzetbe került hívő testvéreknek, rászoruló gyülekezeti tagoknak vagy a hozzánk forduló embereknek? – fogalmazódik meg sok emberben a kérdés. Tudjuk, hogy több gyülekezetben is működik szervezett gyülekezeti diakónia. Máshol azonban – nem feltétlenül az önzetlen keresztyéni szeretettől indíttatva, sokkal inkább a jelentős anyagi haszon reményében – szerveznek nyereségorientált szeretetszolgálati tevékenységet. Vagyis, a szeretetből fakadó diakónia csak álca, valójában a pénzhiány megoldására szolgáló erőfeszítés. Ennek, a nem szeretetből fakadó diakóniának egyetlen alternatívája az Úr iránti és a testvéri-felebaráti szeretetből fakadó szeretetszolgálat lehet, aminek mintáját a Szentírásban találjuk meg.

Reformátusok a nehéz időkben

(Megújulási kísérletek a magyarországi református egyházban a II. világháború után)

Az I. világháború és Trianon traumája után eszmélődő magyar reformátusság a misszió és evangélizáció végzésében kereste és látta a kibontakozás, a talpra állás legfontosabb eszközét, így ez a szolgálat különösképpen is fontos szerepet kapott az egyház életében. Ez részben sikerült is, ám alig múlt el néhány évtized, amikor ismét padlóra került az ország. A II. világháború szörnyűségei és az ezt követő időszak gazdasági-politikai válsága azonban újabb lendületet adott a korábbi kezdeményezéseknek, s ennek köszönhetően a felelős egyházi vezetőket ismét foglalkoztatni kezdte a belmissziói munka kérdése.

Lelki gyengeség - Isten közelségének hiánya

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az Ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek." (Jak 4,7-8) Arról olvastunk most, hogy valaki ellenáll az Ördögnek, és az elfut tőle.

Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos filmet néztünk meg a családdal közösen. Megrázott bennünket, hogy a hősök elpusztultak a mérhetetlen túlerővel szemben, és ügyük is elveszett. Visszagondolva, milyen furcsa lenne úgy megrendezni ezt a filmet, hogy a fegyvertelen emberek elől a tankok „elszaladnak". Pedig itt és most hasonló biztatásról olvasunk: álljatok ellent, és az ellenség el fog futni! Milyen fantasztikus erő, óriási hatalom kellene ahhoz, hogy a túlerőben lévő ellenség elfusson.

Igyekezzetek a város jólétén!

(Megújulás a fáradozásban)

„... igyekezzetek a város jólétén..., könyörögjetek érte..., mert annak jóléte lesz a ti jólétetek!" (Jer 29,7)

Bár a bibliai idézet a babiloni fogságban élő zsidók számára küldött prófétai üzenet, ez csak még jobban megerősít bennünket abban a látásban, hogy Istennek kifejezett akarata a keresztyének munkálkodása városuk, országuk és a világ jólétén.

A törvényt betöltötte

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." (Mt 5,17)

Jézus Krisztus többször is tanított életének, szolgálatának céljáról. A hegyi beszéd nagy ívű gondolatai között a fenti ige világítja meg Krisztus jövetelének jelentőségét. Tanítása az újdonság erejével hatott hallgatóira, és a sokaság álmélkodott azon, mert „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók".

Miként viszonyul Jézus és tanítása az ószövetségi törvényhez? Esetleg Jézus szokatlan gondolatai hatályon kívül helyezték a régi törvényt, és attól független, gyökerestől új tant és kegyességet léptettek életbe?

Mi történt nagypénteken?

Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.

A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.

A Biblia és az egyházak

A keresztyén egyházakban újra és újra fellángolt a vita arról, hogy minek tekintsék a Bibliát: Isten szavának vagy csak egy olyan könyvnek, amiben benne van az Isten szava? Minden állítása igazságnak tekinthető, vagy csakis a megváltást érintő kérdésekben megbízható? Egy szinten áll más vallások alapirataival, vagy felülmúlja azokat?

A továbbiakban azt szeretnénk kedves Olvasóinknak bemutatni, hogy ebben a fontos kérdésben mit tanítanak a különféle keresztyén egyházak, illetve hogyan tükröződik az egyházak Bibliáról vallott felfogása hitvallásaikban.

Emlékezz meg az útról!

„...emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened!" (5Móz 8,2)

„Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük." (Mt 25,19)

Mindkét bibliai szakaszban számadásról van szó. Isten kegyelme, hogy időnként maga elé állít, és elszámoltat bennünket. Az adventi, karácsonyi, szilveszteri ünnepkörben több alkalom is kínálkozik arra, hogy az úrvacsorára készülve, számadást tehessünk. Ennek most csak egy fontos, keresztyén gyakorlatunkban mellőzött mozzanatára szeretném ráirányítani a figyelmet.

A hiszékenység csapdái

Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy telis tele van nélkülözhetetlennek beállított árúk kínálatával. Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.

Alapítsunk új egyházat?

A reformáció emléknapjához közeledve a protestáns egyházak felsorolják azokat az érveket, kritikai megjegyzéseket, amelyekkel igazolni akarják létjogosultságukat. Ilyenkor elhangzik az ún. nyugati (római), ill. keleti (bizánci) keresztyénség kritikája, azzal a magabiztossággal, amiből kitűnik, hogy mi, protestánsok különbek vagyunk.

A hazaszeretet, mint kötelesség

A protestáns gondolkodók kimerítően tanítottak a nemzetről, a hazáról, és ezt mindig úgy tették, hogy közben felmutatták azt az isteni gondoskodó szeretetet és áldást, amit a bűnbe esett ember számára a haza ma is jelent.

Megtanulhatjuk tőlük, hogy a haza egyrészt közösség, ami szociális biztonságot nyújt: gondoskodást az elesett emberről, a rászorulóról, s emellett a nemzet tagjainak egymást építő közösségi kapcsolata is virágzik. De olyan különleges élettér is a haza, ahol az egyéniség kiteljesedhet. A haza védelmet is jelent a külső és belső veszéllyel szemben.

Mindezekkel Isten megakadályozta azt a tragédiát, hogy a bűneset miatt elszabadult indulatok után az emberiség történelme teljes káoszba süllyedjen. Készített tehát az Úr az embereknek hazát, olyat, amiben megtartott valamit abból, amit az Éden jelenthetett volna számukra.

A találkozás öröme

A feltámadott Krisztussal való találkozás mindenkinek nagy örömöt jelentett. Az asszonyok „félelemmel és nagy örömmel" futottak, hogy megvigyék a feltámadás hírét a tanítványoknak. Amikor Jézus először megjelent az övéinek, „megörültek a tanítványok, hogy látják az Urat" (Jn 20,20). És azóta is minden Jézusban hívő embernek öröm, ha csendben őrá figyelhet, vele a hit által együtt lehet.

Mi történt húsvétkor?

Jonathan Edwards neves teológus szerint a történelem értelmezésénél a nem látható szempontokat is figyelembe kell vennünk. Ezt nevezi meta-narrativának, azaz a földi eseményt a vele azonos időben történő mennyei és a pokolbeli történésekkel együtt kell vizsgálni. M is ezt próbáljuk tenni, amikor a következőkben húsvét titkát kutatjuk.

Legjobb befektetés: a továbbadás

Tanúi és részesei vagyunk annak, hogy a szegénység és a gazdagság között egyre nagyobb szakadék tátong. Ezt a szakadékot áthidalandó, sok szegény ember mégis azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha gazdag volna. Mindezidáig virágzott a hitelpiac, ami hozzásegítette a nincsteleneket ahhoz, hogy gazdagnak látszanak. Hasonlóan népszerűek a szerencsejátékok, ahol néhány tipp, vagy ügyes kártyaforgatás ígér gyors meggazdagodást. Alapvetően járja át korunkat ez a sóvárgás a többre, fényesebbre és korlátok nélküli szabadságra. Ezenközben arról sem hallgathatunk, hogy roppant lelki sötétség és erkölcsi nihil uralkodik a szívekben.

Kövess minket facebookon!